sex hikaye

Láthatatlan burok borul fölénk

Ma este vetítik a Filmhéten az Aurát

2014. október 13. - filmhu
Láthatatlan burok borul fölénk

Magyar is, ifjúsági is, sci-fi is - ritka kombinációt hozott össze Bernáth Zsolt az Aurában, amely alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül, az alkotók összefogásának eredményeképpen jött létre. Aki eddig lemaradt volna róla, most a Filmhéten bepótolhatja.

"Az Aurában négy kamasz ébred a dunaújvárosi puszta közepén parkoló autóban. A középiskola HVCS-ja, Tokió (Szénási Ádám), a fiatal Nacsa Olivérre hajazó Peti (Dubai Péter), a cukorbetegsége és hörgős skandináv metál iránti szenvedélye miatt sátánista injekciósnak csúfolt Ádám (Ungvár Ádám), és a suli igazgatójának ártatlan kicsi lánya, Eszter (Kapócs Panka). Négyből kettőjüket már láthattuk a Sherlock Holmes nevében főszerepeiben is - Szénási a címszereplőt, Ungvár pedig Dr. Watsont alakította. A telefon kijelzője reggel tíz órát mutat, de a vidék koromfekete. A kocsi fényszórója is csak addig világítja be a teret, míg egy láthatatlan burokba nem ütközik. A burok mögött pedig van valami furcsa és megmagyarázhatatlan" - írtuk róla kritikánkban.

Nézz bele a filmbe!

Az Aura a dunaújvárosi Cruel World Team függetlenfilmes csapat munkája. A rendező Bernáth Zsolt, producer Kis-Szabó Márk és Váczy Károly, forgatókönyvíró Kis-Szabó Márk, operatőr Szentkuti Tamás, vágó Végh Zoltán, zeneszerző Gulya Róbert, számítógépes effektek Bánhidai Csaba. A filmnek februárban Dunaújvárosban vot a díszbemutatója, tavasszal pedig Európa legnagyobb sci-fi, horror és fantasy fesztiválja, a Brussels International Fantastic Film Festival, majd a Sci-Fi London Film Festival is műsorra tűzte. A magyar Filmhéten október 13-án és október 14-én vetítik a filmet a Cinema City MOM Parkban. A filmre a jegyek egységes 610 forintos áron válthatók.

A hétfői teljes programért katt ide.






nka emblema 2012