Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Lezárult a Szegénység arcai filmfesztivál

A Börtönévek kapta a fődíjat


2010. december 6. - filmhu



Lezárult a Szegénység arcai filmfesztivál

Több mint száz film vetítése után vasárnap hirdette ki az öttagú zsűri a fesztivál díjnyertes filmjeit. A három nap alatt közel ezer látogatót számláló esemény a Szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évének hivatalos programjaként a Palantir Film Alapítvány szervezésében a Vörösmartay moziban zajlott le.

 

A fesztivál érdekessége volt, hogy sem műfaji, sem stílusbeli megkötés nem volt, bármely alkotás nevezhető volt, amely kapcsolódott a szegénység témaköréhez.

Füredi Zoltán a program szakmai hátterét adó DocuArt központ igazgatója elmondta, a filmfesztivál egyaránt sikeres volt a szakma és a közönség számára is. A beérkezett anyagok tartalmaztak meglepetéseket, akadtak amatőr illetve elsőfilmes alkotók, akik profikhoz méltó színvonalon elkészített műveket mutattak be és a nagyobb tapasztalatattal rendelkező filmesek is a tőlük elvárható minőségen jelentek meg.

A zsűri öt tagja, Bollók Csaba, Hajdú Eszter és Kőszegi Edit filmrendezők, valamint Dávid Ferenc szociológus és Stiller Ákos fotóriporter egyöntetűen kiemelték, hogy a filmek nem pusztán mint mozgóképes alkotások nyűgözték őket le, hanem a mögöttük álló emberi történetek és a készítők elkötelezettsége is fontos dimezóját jelentették az eseménynek.

A fesztivál koordinátora Lőrincz Marcell külön sikerként értékelte az alkotások illetve a program iránti fokozott érdeklődést, melynek köszönhetően a Szegénység arcai anyagaiból Pécsett és Debrecenben is várhatók további vetítések.


Díjazottak

Fődíj
- Váradi Béla: Börtönévek

Alkotói díj
- Szekeres Csaba: Örvény

Kreatív díj
- Mikulán Dávid: Reakciók

Rövidfilm díj
- Baranyi Mária: „pogácsásjulcsi”

Legprovokatívabb film díja
- Timár Magdi, Takács Mária: Te mit tennél?

A zsűri különdíja
- Akar Péter: A 6-os épület


A zsűri elismerése
- Hörcher Gábor, Horn Márton: Roma Rally
- Keserue Zsolt: Ki volt Mátyás király?
- Bernáth Milán: Patyika spulni
- Zurbó Dorottya: Hát ki az én életem?
- Bóné Péter: Kapcsolat
- Pálos György: Ahogy te akarod
- Tóth Tibor: Egy célt mindig el kell érni
- Csubrilo Zoltán: Getto sor
- Takács István Gábor: Jogtalanul
- Sós Mária: Jajgatán
- Kármán Irén: Elkülönítve
- Botos Nikolett: Csiszolatlan gyémánt
- Kőszegi Tamás: A szomolyai barlanglakások

Az Innovatív Klaszter különdíja a legjobb szereplőknek (25 e. Ft)
Gerő Péter: Kliensek kliensei című filmjének szereplői Orsós Ildikó és Zsuzsa részére




Címkék

hír , szegénység , fesztivál , díj





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |