sex hikaye

Luhrmann újabb trilógiája

Elfújta a szél Ausztráliában?

2005. április 13. - filmhu
Luhrmann újabb trilógiája
Az ausztrál származású forgatókönyvíró Stuart Beattie, aki a Collateral című filmet is jegyzi, hazájába készül, hogy ott Baz Luhrmann következő filmjén dolgozzon - olvasható Yahoo Entertainmenten. A Nagy Sándor című film forgatását többször felfüggesztett Luhrmann előbb valószínűleg következő trilógiájának az ötödik kontinensen játszódó részét veszi fel.
 
 
 
 

Az ausztrál filmproject romantikus történet, és sokan máris a Elfújta a szél című klasszikusnak számító amerikai filmmel hasonlítják össze. Egyelőre még keveset tudni, de annyi bizonyosnak látszik, hogy a készülő mozi egy új Luhrmann-filmhármas része.

A rendező nevéhez fűződik egy korábbi, a Vörös függönyként is emlegetett trilógia, amely az 1992-es Kötelező táncokból (Strictly Ballroom), a Rómeó + Júliából (1996) valamint a 2001-ben bemutatott Moulin Rouge-ból áll.

Luhrmann már akkor elkezdett gondolkodni egy következő három részes epikus sorozaton, amely magába foglalná a már korábban megkezdett, de akadozva készülő Nagy Sándor-filmet is. Ebbe a trilógiába illeszkedne egy orosz mese, valamint egy ausztrál sztori is, aminek a megírására érkezett Stuart Beattie.

Luhrmann már hosszú ideje dolgozik az említett Alexander projecten, amelynek készítése úgy tűnik ismét csúszni fog. A rendező korábban arra hivatkozva függesztette fel a munkát, hogy több időt lehessen családjával. Ugyanakkor Oliver Stone azonos című mozija hamarabb elkészült, így filmes marketing szempontok is hozzájárultak a következő Nagy Sándor mozi forgatásának elhalasztásához. Az ókor egyik legkiemelkedőbb hadvezéréről készülő történet húzó nevei DiCaprio és Nicole Kidman.

Egy darab a Vörös függönyből
Moulin Rouge
A korábban a 20th Century Fox Stúdióval dolgozó rendező nem árulta el, hogy az említett tervek közül melyiknek fog elsőként nekilátni, és egyszerre több filmprojecthez is válogat színészeket. Ugyanakkor az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a különböző munkák közül az ausztrál történet leforgatása lesz a következő. Erre utal Stuart Beattie megjelenése is.

Beattie legutóbbi munkája az említett Collateral, amelynek Tom Cruise az egyik főszereplője, aki egy bérgyilkost alakít. Partnere a filmben a nemrég több Garammy-díjjal kitűntetett Jamie Foxx (Ray), aki egy Los Angeles-i taxisofőrt játszik, és akarata ellenére válik a bérgyilkos menekülésének segítőjévé. Az ausztrál forgatókönyvíró jegyzi még a Karib-tenger kalózainak A fekete gyöngy átka című részét, valamint a most kijövő Derailed, 30 Days of Night és Truce című mozikat is.






nka emblema 2012