sex hikaye

Luxemburgban nyert a Pál Adrienn, Wim Wenders filmjével nyit az EDIT

Gyorshírek

2011. október 24. - filmhu
Luxemburgban nyert a Pál Adrienn, Wim Wenders filmjével  nyit az EDIT

Kocsis Ágnes filmje a zsűri különdíját nyerte el Luxemburgban, a 3D-s Pina Bausch filmmel nyit az EDIT nemzetközi táncfilmfesztivál, és véget ért a Liszt Ferenc életéről szóló film forgatása.

 

 

Luxemburgi különdíj a Pál Adrienn-ért

Magyar sikerrel zárult a hétvégén a CinÉast filmfesztivál Luxemburgban - tudatta a Magyar Filmunió. Az október 5-23. között megrendezett seregszemlén Kocsis Ágnes Pál Adrienn című, európai koprodukcióban készült alkotása nyerte el a zsűri különdíját. Az ítészek elnöke a világhírű lengyel filmrendező, Agnieszka Holland (Keserű aratás, Európa, Európa, Teljes napfogyatkozás) volt az idén negyedik alkalommal megrendezett luxemburgi filmfesztiválon. Magyarország a CinÉast 2008-as alapítása óta minden évben részt vesz a térség kiemelkedő filmjeit felvonultató fesztiválon. Kocsis Ágnes a luxemburgi filmfesztivál első magyar díjazottja. A 2010-es cannes-i filmfesztiválon debütált Pál Adrienn című filmet seregnyi jelentős filmfórum tűzte műsorára és díjazta világszerte a közelmúltban, Cannes-ban a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) tüntette ki rangos díjával.

 



Nézd meg a Pál Adrienn előzetesét!


Wim Wenders Pina Bausch-filmjével nyit az EDIT nemzetközi táncfilmfesztivál

Wim Wenders Pina Bausch-ról szóló 3D-s dokumentumfilmjének magyarországi premierjével nyit az EDIT 2011 - VII. Nemzetközi Táncfilmfesztivál - adta hírül az MTI. Az Oscar-díjra nevezett és Európai Filmdíjra jelölt alkotást november 15-én a budapesti Corvin moziban láthatja a közönség. Wim Wenders táncfilmjét az idei Berlinalén mutatták be, azóta elnyerte a Német Filmdíjat, a Német Dokumentumfilm Díját, valamint Németország hivatalos Oscar-nevezésének választották a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is láthat friss nemzetközi alkotásokat Barda Beáta kurátor, a Tarfó - Kortárs Művészetek Háza művészeti vezetője válogatásában. Lesz portugál szekció, amelynek kurátora Alberto Magno, a portói Fábrica de Movimentos igazgatója, továbbá bemutatják a 2010-11-ben készült új magyar táncfilm-alkotásokat is.

pina_baush_500

 

Véget ért a Liszt Ferenc életéről szóló film forgatása

Záróakkordjához érkezett az Utolsó rapszódia című film forgatása, Gyöngyössy Bence szerdától már megkezdi új filmjének vágómunkálatait. Jordán Tamás formálta meg Liszt Ferenc alakját, a zeneszerző tanítványát pedig Sárközi-Nagy Ilona alakítja. A Kossuth és Jászai Mari-díjas művész valósággal lubickolt az idős Liszt Ferenc szerepében, óriási megtiszteltetésnek érezte, hogy őt kérték fel a saját korában igazi világsztárnak számító zeneszerző karakterére. A film az m1 műsorán lesz látható, a tervek szerint a Liszt-év méltó befejezéseként kerül képernyőre.

lisztfilm_500






nka emblema 2012