sex hikaye

Magyarok Jihlavában, a Pál Adrienn sikere Moszkvában

Gyorshírek

2010. október 25. - filmhu
Magyarok Jihlavában, a Pál Adrienn sikere Moszkvában

A jihlavai filmfesztivál közönsége Szirtes András életművébe pillanthat be, Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét Moszkvában a 2 in 1 filmfesztivál versenyprogramjában vetítették, és a Párizsi Opera előadásait láthatjuk a Corvin moziban.

 

Jihlavában főszerepben a magyarok

Széleskörű magyar részvétellel kezdődik holnap a jihlavai filmfesztivál, térségünk jelentős, dokumentumfilmeknek szentelt nemzetközi fóruma a Cseh Köztársaságban – adta hírül a Magyar Filmunió. A jihlavai filmfesztivál közönsége Szirtes András életművébe pillanthat be az elkövetkező napokban, a rendező személyesen vesz részt a jihlavai fesztiválon. Nemrég fejezte be Nemes Gyula új munkáját Negatív Magyar Filmtörténet címmel, amely el nem készült magyar filmek rekonstrukcióit gyűjti egybe a magyar filmművészet nagyjainak közreműködésével, és amely a jihlavai fesztivál versenyprogramjában látható először. A fesztiválon Szederkényi Júlia Barlang című filmje is a versenyprogramban indul. A jihlavai filmfesztiválhoz kapcsolódva tartják az East Silver dokumentumfilm vásárt, a rangos elismerés jelöltjei között van Nagy István szemledíjas Sorsod Borsod és Forgács Péter Hunky Blues című munkája is.

 

bproljuteszembe_500

Szirtes András: Budapestről jut eszembe



Sikerrel mutatták be a Pál Adriennt a Moszkvában

Nagy sikerrel mutatták be Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjét Moszkvában a 2 in 1 filmfesztivál versenyprogramjában szombaton későn este – tudatta az MTI. Gábor Éva, a film főszereplője elmondta: Alekszandr Medvegyev, a fesztivál programigazgatója azzal mutatta be a filmet, hogy neki ugyan nem lehetnek kedvencei, de most mégis azt kell mondania, hogy nagyon örül, hogy üdvözölheti a fesztiválon ezt a filmet. Noha Kocsis Ágnes nem kísérte el filmjét Moszkvába, olyan nagy volt az érdeklődés a sajtóértekezleten, hogy a következő film vetítése egy fél órával csúszott.

pall_adrienn_500



A Párizsi Opera előadásai a Corvin moziban

A Corvin Budapest Filmpalota a 2010/2011-es évadtól csatlakozik a klasszikus operaházi közvetítéseket is műsorra tűző mozikhoz. A Metropolitan, a Londoni Covent Garden vagy a Milánói Scala bemutatói után a Párizsi Opera balettelőadásai is HD minőségben lesznek láthatóak moziban. Az első bemutatót, a Kaméliás Hölgy témájára és Chopin zenéjére készült csodálatos John Neumeier koreográfiát november 1-jén tekinthetik meg a tánc és a klasszikus zene rajongói. Ezen a kivételes balett előadáson a Párizsi Nemzeti Opera legkiválóbb táncosait, Agnès Letestu-t, Dorothée Gilbert-t, Delphine Moussin-t, Stéphane Bullion-t et José Martinez-t valamint az Opera tánckarát láthatja viszont a közönség.






nka emblema 2012