sex hikaye

Már forog a Képtelen történet

Szeptemberben lesz a nyilvános bemutató Pápán és Sopronban

2014. május 30. - filmhu
Már forog a Képtelen történet

Május végén kezdték el forgatni Pápán, Sopronban és Budapesten a Képtelen történet című filmet, melynek főszerepét a Kossuth-díjas Bánsági Ildikó játssza.

 

 Valós alapokon nyugvó történetet dolgoz fel a Képtelen történet, melynek forgatása május végén vette kezdetét. Pataki András, aki az alkotás producere és a Soproni Petőfi Színház vezetője is egyben, elmondta, hogy a holokauszt-emlékévhez csatlakozva filmesítik meg a történetet, amelynek témája az emlékezést segítheti.

Hámori András ötlete alapján Németh Ervin írta meg a forgatókönyvet, amely arról szól, hogy egy pápai származású író festménye hátoldalán egy zsidó családot ábrázoló fényképet talál. A rajta lévő írásból kiderül, hogy a fotón szereplő szülők hagyták a képet fiúkra. Az író a rejtély nyomába ered, felkeresi szülővárosát, ahol újabb információkhoz jut. A legfontosabb támpont nagynénje naplója, amelyből kiderül: a zsidó pár elcserélte a gyermeket, hogy biztonságban legyen az üldöztetés idején. Az író megtalálja azt az asszonyt, aki sajátja helyett felnevelte a zsidó fiúcskát.

Bár a történet főszereplője a fiú, a film cselekménye nem az ő életét követi nyomon, hanem a megmentésében részt vevők szemszögéből mutatja be a holokauszt borzalmait - fogalmazott a rendező. A forgatás három helyszínen, Pápán, Sopronban és Budapesten zajlik; a nyilvános bemutatót szeptemberben tartják Pápán és Sopronban, és várhatóan ősszel a közmédia is műsorra tűzi az alkotást. Pataki András hozzátette: a filmet oktatási segédanyagként elektronikus formában minden magyar általános iskola és középiskola megkapja.

A főszereplő a Kossuth-díjas Bánsági Ildikó játssza, aki mellett a soproni társulat összes színésze kamera elé áll. A filmet 8 millió forinttal támogatta a Miniszterelnöki Hivatal Civil Alapja. A rendező Bozsogi János, az operatőr Mike László.

(Forrás: MTI)






nka emblema 2012