sex hikaye

Mától New York csinálja a fesztivált

Almodovar, Leigh, Mundruczó

2004. október 1. - filmhu
Mától New York csinálja a fesztivált
Ma, október 1-jén kezdődik és egészen október 17-ig tart a 42. New York-i Filmfesztivál, melyet a legújabb és legfontosabb kortárs filmek egyik vezető rendezvényeként tart számon a filmes világ. Az itt bemutatott filmek között új, felfedezésre váró tehetségek alkotásai ugyanúgy megtalálhatók, mint már elismert rendezőké, akiknek többek között New Yorkban is vetített filmjeit gyakran kortárs klasszikusként szokták emlegetni. A fesztivál érdekessége, hogy nemcsak nyitó- és zárófilmet, hanem középfilmet (Centerpiece) is választ a programból.

A fesztivált idén Agnes Jaoui Look at Me (Comme une image) című filmje nyitja, mely a legjobb forgatókönyv díját nyerte el Cannes-ban. Jaouit  a kortárs francia (és európai) művészfilm egyik legnagyobb reménységeként tartják számon, első filmjét a többek között Oscar-jelölést is begyűjtő Ízlés dolgát a hazai mozik is játszották. A két film sok hasonlóságot mutat, most is több párizsi átlagember mindennapi életét, azaz kínlódását követhetjük nyomon, karrierista művészek egymást és önmagukat kínozzák, egy, a híresztelések szerint zseniálisan megírt történetben.

Agnes Jaoui: Look at Me
A középső darab, Almodóvar tizennegyedik nagyjátékfilmje, a Rossz nevelés lesz. A spanyol rendező számos alkotása debütált már az észak-amerikai közönség előtt a New York-i Filmfesztiválon. A harmadik kiemelt helyen, a fesztivál záró alkotásaként Alexander Payne (Schmidt története) új filmjét a Sideways-t vetíti a fesztivál.

Ezen kívül, a hivatalos program részét képezi egy 1980-as háborús film a The Big Red One, Eric Rohmer és Jean-Luc Godard egy-egy új alkotása (Triple Agent, Notre Musique), itt lesz a velencei győztes Mike Leigh és filmje a Vera Drake, valamint Zhang Yimou (Hős) remekműként emlegetett új alkotása a House of Flying Daggers. Ezen kívül lesz még libanoni, thaiföldi és szenegáli film is a programban, és egy bizonyos Ingmar Bergman Saraband című legújabb rendezése, mely az 1973-as Jelenetek egy házasságból folytatásának tekinthető. Palindromes a címe Todd Solondz (Isten hozott a babaházban, A boldogságtól ordítani) új filmjének, melyben a rendező tovább folytatja a kertvárosi Amerika, konkrétan New Jersey szarkasztikus-realisztikus tablójának megrajzolását. Hou Hsziao-Hszien pedig Yasujiro Ozu halálának századik évfordulójára készítette hommáge-t Café Lumiere címen.

Agnes Jaoui, Almodóvar és Mike Leigh személyesen is ellátogatnak New Yorkba, utóbbi kettő közönségtalálkozóval egybekötött beszélgetésen vesz részt. Egy legendás brazil filmet, az 1969-es Macunaimát felújított kópiával vetítik, egy dokumentumfilm Miles Electric: A Different Kind of Blue címmel, Miles Davis 1970-es fellépését örökíti meg az Isle of Wight fesztiválon, 600 ezer üvöltő rajongó előtt, egy másik pedig minden idők első fekete nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnokának, Jack Johnsonnak állít emléket (Unforgivable Blackness: The Rise and Fall of Jack Johnson). Bemutatásra kerül a Szigorúan piszkos ügyektrilógia, és egy külön blokkban a Marshall-tervet népszerűsítő rövidfilmek, dokuk és animációk lesznek láthatók. Egyedülálló módon, összesen tíz szekciót szentel a fesztivál a kortárs és korai avantgarde filmezésnek, és 12 film, melyek egytől-egyig a leghíresebb hongkongi filmstúdió, a Shaw Brothers produkciói, szintén az érdeklődők rendelkezésére állnak.

Hosszú idő óta először, a nagy, nemzetközi presztízsű fesztiválon magyar filmet is vetítenek. Mundruczó Kornél Kis apokrif No. 2. című rövidfilmjét a Woman is the Future of Man című dél-koreai-francia koprodukcióban készült alkotás kísérőfilmjeként láthatja majd a közönség.






nka emblema 2012