sex hikaye

Médiatanár-konferencia

Iskolákban a Dealer

2004. október 28. - filmhu
Médiatanár-konferencia
Elkezdődött az I. Országos Mozgókép- és Médiatanári Konferencia, amelyen a résztvevők a mozgókép és médiaismeret tantárgyhoz kapcsolódó szakmai kérdéseket vitatják meg. A rendezvényen bemutatják Fliegauf Benedek Dealer című filmjét és az abból készült digitális oktatócsomagot, amely az iskolák vizuális képzésében kap szerepet.

Az október 28. és 30. között Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendezett esemény hagyományteremtő szándékkal jött létre, amelynek célja, hogy az érintettek megvitassák a mozgókép és médiaismeret tantárgy bevezetésével járó tematikai kérdéseket. Hartai László a konferencia egyik előadója és szervezője elmondta, hogy a rendezvényen hét előadás és nyolc szekció keretén belül olyan problémákat vizsgálnak a résztvevők, hogy miként lehet a vizuális szövegértést a hagyományos filmtörténeti oktatáshoz kevésbé kötődő módon tanítani. Vagy miként lehetnek naprakészek egy olyan tantárgy oktatói, amelynek anyaga néhány év alatt szinte teljesen megváltozik.

A konferencián a szélesebb körű, külföldi tapasztalatokról két Egyesül Királyság-béli résztvevő előadásában lehet majd hallani. Mark Reid, a British Film Institute (BFI) és James Durran, a cambridge-i Parkside Community College képviseletében Módszerek és tanári szerepek a médiaoktatásban címmel tartanak előadást október 29-én, pénteken.

A konferencia első napján este kerül sor Fliegauf Benedek Dealer című filmjének levetítésére. Az alkotásnak az Inforg Stúdióban elkészült egy digitális oktatócsomag-változata is, amelyet segédanyagként a mozgókép és médiaismeret tanároknak szántak, és amelyből 160 darabot szétosztanak az esemény résztvevői között. A Fliegauf-interjút készítő Horeczky Krisztina elmondta: "Bár a Dealer nem drog-film, azért is szerencsésnek tartaná, ha minél több középiskoláshoz jutna el az oktatócsomag, mivel a kábítószer-probléma a tizenévesek életét egyre feszítőbben érintő, ám hazánkban minden tekintetben felelőtlenül kezelt, szőnyeg alá söpört ügy." Az iskolásoknak szánt Dealer tartalmazza a film alkotójával készített félórásra vágott interjút, valamint az alkotás egy részletét, a Junkie-jelentet, és annak Filegauf Benedek szövegmagyarázatával ellátott verzióját is.


I. Országos Mozgókép- és Médiatanári Konferencia részletes programja:

Október 28. csütörtök:

13.45-14.00: Megnyitó

14.00-16.00: Plenáris 1 - Dr. Gelencsér Gábor (Elte, filmelmélet,filmtörténet szak): Filmválasztás és elemzés
Dr. Hammer Ferenc (Elte, Kommunikáció szak): Műsorválasztás és elemzés
Hozzászólások

16.00-16.30: Kávészünet

16.30-18.00: Szekció 1 - Filmtörténet és filmelemzés szekcióvezető Varga Balázs (Filmtudományi Intézet)

16.30-18.00: Szekció 2 - A filmelemzés néhány kérdése (1) szekcióvezető Dr. Gelencsér Gábor

16.30-18.00: Szekció 3 - A médiaszöveg-elemzés néhány kérdése (1) szekcióvezetők: Dr. Császi Lajos; Arató László

16.30-18.00: Szekció 4 - A szakirodalom és a mozgókép/médiatanár
szekcióvezető: Dr. Bajomi-Lázár Péter (Médiakutató); Vincze Teréz (Metropolis)

19.00-20.00: Vacsora

20.00-23.00: Dealer - filmvetítés

Október 29. péntek:

9.00-11.00: Plenáris 2 - Dr. Császi Lajos (MTA Szociológiai Intéztet, PTE doktoriskola) A média kulturális kutatása
Dr. Bajomi-Lázár Péter (ZSKF) A médiaelmélet és politikatudomány határán
Hozzászólások

11.00-11.30: Kávészünet

11.30-13.30: Plenáris 3 - Mark Reid (British Film Institute, London) James Durran (Parkside Community College, Cambridge) Módszerek és tanári szerepek a médiaoktatásban
Kérdések, hozzászólások

13.30-15.00: ebédszünet

15.00-16.30: Plenáris 4 - Hartai László (Elte filmelmélet, filmtörténet szak) Kreatív tanítás-képességfejlesztés a mozgókép- és médiaoktatásban
Hozzászólások

16.30-17.00: Kávészünet

17.00-18.30: Szekció 5 - A filmelemzés néhány kérdése (2) szekcióvezető: Dr. Gelencsér Gábor

17.00-18.30: Szekció 6 - A médiaszöveg-elemzés néhány kérdése (2) szekcióvezető: Gayer Zoltán (KJF)

17.00-18.30: Szekció 7 - Szakmódszertan (1) szekcióvezető: Hartai László

17.00-18.30: szekció 8 - Szakmódszertan (2) szekcióvezető: Dr. Szijártó Imre (KLTE)

19.00-20.00: Vacsora

Október 30. szombat:

9.00-10.30: Szekció 1 - a szekcióbeszámoló vitája a szekcióban

9.00-10.30: Szekció 2,5 - a szekcióbeszámoló vitája a szekcióban

9.00-10.30: Szekció 2,6 - a szekcióbeszámoló vitája a szekcióban

9.00-10.30: Szekció 4 - a szekcióbeszámoló vitája a szekcióban

9.00-10.30: Szekció 7,8 - a szekcióbeszámoló vitája a szekcióban

10.30-11.00: Kávészünet

11.00-13.00: Plenáris 5 - szekcióbeszámolók, nyilvános vita






nka emblema 2012