sex hikaye

Mégsem forgat Tarr Béla 

Búcsú A londoni férfitől?

2004. január 8. - filmhu
Tarr BélaSzervezési okokból lehetetlenné vált a A londoni férfi című magyar film elkészítése. A nemzetközi koprodukcióban hónapok óta előkészítés alatt álló film leállításáról Tarr Béla megbízásából tájékoztatta a filmhut a produkció sajtófelelőse. A producer azonban reméli, hogy a rendező csak a rossz hírekre jött első reakcióból nyilatkozott így.
Tarr Béla január 7-én este rendezői nyilatkozatban értesítette a Magyar Mozgókép Alapítvány főtitkárát, Tóth Erzsébetet a következőkről: „Minden további félreértés és spekuláció elkerülése érdekében felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy A londoni férfi forgatásának további elcsúsztatását nem tudom elképzelni, a filmet semmilyen későbbi időpontban nem tudom, és nem fogom megrendezni. 2004. január 7. Tarr Béla rendező.”

Téni Gábor, A londoni férfi magyar koproducere kérdésünkre elmondta, hogy a forgatást közvetve financiális okok miatt nem tudják elkezdeni. A film Korzikán készülne, és a felvételeket mindenképpen télen kell felvenni. Az anyagi bázis előteremtése során azonban kifutottak az időből: a szereposztás, a terepszemle és a ruhapróbák lezajlottak ugyan, de a díszletépítésre a film alkotóinak már nem lenne idejük.

Téni a francia és angol koproducerekkel együtt bízik abban, hogy a rendező véleménye megváltozik, és novemberben mégis elkezdhetik majd a film forgatását. A produkció érdekében reméli, hogy a már két éve igen intenzíven az előkészületekkel foglalkozó Tarr mostani nyilatkozata csupán a hirtelen jött rossz hírre való első reakció. 

Címkék

hír



nka emblema 2012