sex hikaye

Menzel a CinePécsen

Német, török és diákfilmek Pécsen

19 April, 2010 - filmhu
Menzel a CinePécsen


Jiří Menzel lesz az október 4. és 10. között, Pécsen megrendezésre kerülő II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentette be Keresnyei János, a filmfesztivált szervező Dél-Dunántúli Regionális Filmalap Kft. elnöke a CinePécs fesztiválsorozat nyitó sajtótájékoztatóján pénteken, az Uránia moziban.

 

A sajtótájékoztatón részt vett Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatója is, aki kiemelten fontosnak ítélte az idei CinePécs programokat az EKF év szempontjából is.

Az októberi fesztivált megelőzően, három filmes esemény várja az érdeklődőket, április 23 és 24 között a XI. Diákfilmfesztiválra (részeletes program itt) kerül sor, májusban, 13-a és 19-e között, az Európa Kulturális Fővárosa program Török Félhold elnevezésű rendezvénysorozatának keretében Török Filmhétre, majd szeptember 2. és 7. között Német Filmhét várja a filmszakmát és a filmkedvelő közönséget.  

Az EKF program hivatalos, kiemelt rendezvényei közé sorolt fesztiválsorozat eseményeihez, filmvetítéseihez és bemutatóihoz számos kísérőrendezvény is - koncert, szakmai találkozó, közönségtalálkozó – társul.

 

menzel_500

Jiří Menzel


Az októberi II. CinePécs nemzetközi filmfesztiválon ebben az évben is - részben a Duna Televízió szakmai stábjának válogatásában - első filmes alkotók munkáit vetítik majd a pécsi mozik, amik kivétel nélkül Közép-Kelet Európából érkeznek hozzánk. A filmeket, a korábbi hagyományokat követve, rangos nemzetközi zsűri bírálja el, Jiří Menzel mellett a zsűri tagjai között tudható már Igor Koršič szlovén filmrendezőt és filmszínész, valamint Andrei Gruzsnicki, a tavalyi CinePécs filmfesztivál nyertes alkotásának rendezőjét is.  

A fesztivál elsődleges célja - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is a közép- és délkelet-európai – horvát, szerb, szlovák, cseh, lengyel, bolgár, osztrák, bosnyák, ukrán, török, görög, román  –  első filmes alkotók bemutatása és megismertetése a közönséggel és természetesen a szakmával, ezzel is segítve őket a következő filmjük elkészítésében. Emellett a II. CinePécs Nemzetközi Filmfesztiválon idén megjelenik a Közel-Kelet és India is.

A CinePécs sajtótájékoztatón elhangzott: a fesztiválok nem csak kulturális értékeket hoznak a városba, a régióba, de gazdaságélénkítő hatásuk is jelentős, hiszen a fesztivált szervező Dél-Dunántúli Regionális Filmalap Kft. valamint a KIKK – Kulturális Ipari Klaszter – Egyesület a helyi vállalkozások bevonásával valósítja meg a programokat, ezzel a vállalkozásoknak bevételt valamint munkát és munkalehetőséget – ezeken keresztül pedig munkahelyeket –teremtve. A tavalyi évben közel 100 embernek adott munkát a fesztivál, köztük egyetemistáknak is. Közel kétszáz magyar és közel 50 külföldi vendégünk volt, akik együttesen 400 vendégéjszakát töltöttek a városban. Tizenöt országból 57 játékfilm és 20 dokumentumfilmet vetítettek , melyek között 9 magyar játékfilm volt.

cinepecs_urania_500

A pécsi Uránia
(fotó: moziplussz.hu)


Ezek az adatok meghatározóak az idei évre is, hiszen a szervezők legalább ennyi, de inkább a tavalyinál több filmet szeretnének bemutatni, filmes szakembert vendégül látni és lehetőségekhez képest minél több munkalehetőséget biztosítani a vállalkozásoknak.

A CinePécs fesztiválsorozat első elemeként április 23-24 között a diákfilmes alkotók fesztiválját rendezik meg – immáron tizenegyedik alkalommal - a pécsi Ifjúsági Házban. A hagyományos fesztiválra ebben az évben 128 filmet neveztek a középiskolások, melyek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat, melyek a fesztivál két napos versenyprogramjába kerültek.

A CinePécs filmfesztivál honlapja is megújult erre az évre, a www.cinepecs.hu oldalon folyamatosan friss információk, vetítési programok, interjúk és filmleírások várják az olvasókat.