sex hikaye

Nekem a nőm, neked a csajod

Szajki Péter vígjátéka a Filmhéten

2014. október 13. - filmhu
Nekem a nőm, neked a csajod

A párod, akivel már alig várod, hogy összeházasodjatok, kitalálja, hogy még az igen előtt próbáljatok ki egy szvinger-kalandot négyesben egy másik párral. Te egyáltalán nem akarod, az ő kedvéért mégis beadod a derekad. Szajki Péter a nők szemszögéből láttatja a párkapcsolati problémákat. Ha a Nejem, nőm, csajom eddig kimaradt volna, most kipipálhatod a Filmhéten.

"A Nejem, nőm, csajom öt hét alatt került dobozba: a Filmhu stílusosan az első és az egyik majdnem utolsó forgatási napon járt kint (forgatási riportunkat olvasd el itt), és bár mindkét nap feszített tempóval ment, alapvetően jó hangulatú, mosolygós stábtagokat láttunk. Az első napon Szajki Péter rendező természetesen nyakig ült a munkában, csupán a sajtótájékoztatón mondta el, hogy 'A film párkapcsolati történeteket mesél el a közönség számára érthető módon. Nem kell megijedni, nincsen benne semmi elvont'. Így alkotótársát, Vörös Adélt faggatuk a Nejem, nőm, csajom történetéről. A négy női főszereplő egy szépségszalonban találkozik, mindannyian egy szép este reményében szeretnének megszépülni. 'Nem gondolom, hogy ez finomabb film lenne, mint az Intim fejlövés, azért mert nőkről szól. Stílusában, dialógusaiban hasonlóan életszerű, hiteles próbál lenni, de humorában talán intenzívebb. Eredetileg egyébként Angelusz Iván ötlete a folytatás, így Péterben is motoszkált, hogy meg kellene mutatni az Intim fejlövés női oldalát' - mesélt a kezdetekről Vörös Adél."

Nézz bele a filmbe!

"Sokat instruált, de inkább apró, finom dolgokat" - mesélte a Szajki Péterrel való közös munkáról a film női főszereplője, Lovas Rozi. "Nem okozott gondot, hogy azt csináljam, amit szeretne, mert mindig értettem, hogy mit akar. Egy olyanra emlékszem, amikor mást gondoltam volna, hogy amikor otthon vagyunk a párommal, és lehuppanok mellé, felraktam a lábam a mamusszal az asztalra. Erre Péter azt mondta, hogy ilyet nem csinál az ember, pedig szerintem simán belefért volna. De ez apróság, és a partnereimmel, Bélával, Kovács Patríciával és Schmied Zolival is nagyon élvezetes volt a munka, végigröhögtük az egészet, már az elejétől egymásra hangolódtunk, és jól esett, hogy elfogadtak. Ahogy együtt játszottunk, azon is éreztem a bizalmukat felém" - hangsúlyozta a színésznő a Filmhunak adott interjúban.

Bálint szerepében Mészáros Béla látható, aki filmbeli alakításáról a következőket mondta: "Mélyen át tudtam élni a kocsiban játszódó jelenetet, amikor Bálint elmondja Szilvinek, hogy milyen nehéz mindig tartania magát az embernek az elköteleződéséhez. És nem arról van szó, hogy fontosabb lenne neki egy másik nő, ez a problémakör jóval összetettebb, szerintem nem fekete vagy fehér. Annál sokkal bonyolultabb, mint ha azt mondjuk, hogy ha szeretsz valakit, akkor kibírod. Ezt próbáltam megfogni a szerepben, és azt hiszem, abban a jelenetben sikerült."

A Nejem, nőm, csajom című filmet október 13-án és október 19-én vetítik a Magyar Filmhéten. A teljes hétfői programért kattints ide!






nka emblema 2012