sex hikaye

Nemzeti Dokumentumfilm a mozikban

A társulat búcsúját mutatja be Salamon András filmje

2014. április 23. - filmhu
Nemzeti Dokumentumfilm a mozikban

Csütörtöktől két fővárosi mozi is műsorára tűzi Salamon András Nemzeti Dokumentumfilmjét, amely az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjairól szól.

 Április 24-től látható a Puskin és a Tabán Mozi műsorán a Nemzeti Színház Alföldi Róbert vezette társulatának utolsó egy hónapját megörökítő film, amelynek elkészítésében több BKF-es tanár és hallgató is részt vett. Salamon András rendező mellett Incze Ágnes producer-vágóként, Szalai Károly az utómunkáért felelős koordinátorként, Miklós Mari technikai munkatársként, míg hallgatóink – Ferge Roland, Kemény Eszti, Héjüsz Betti és Tóth Levente – operatőrként erősítették a csapatot.

„Érzékelve a nézők és a szakma részéről a Nemzeti Színház produkciói iránt megnyilvánuló különös figyelmet, sőt rajongást, és azt, hogy mindaz, ami itt tapasztalható, az előadásokkal együtt, hamarosan csak az emlékeinkben marad meg, úgy gondoltuk, hogy filmkészítőként most elsősorban a kulturális leletmentés a dolgunk” – mondta a filmről Salamon András. Hozzátette: dokumentálni akarták mindazt, ami az utolsó „Alföldi-évad” végéig a színházban történt: „Azt terveztük, hogy kis stábommal lényegében beköltözünk és megpróbáljuk a szakmai munka minden lényeges mozzanatát rögzíteni, és beszélgetni arról, mit jelent a társulat életében ez az utolsó együtt töltött időszak”.

Alföldi Róbert utolsó rendezése a Nemzeti Színházban a Mephisto volt, és a készítők szerint a film feszültségét az adja, hogy „a társulat tagjai, miközben erre a hatalmas munkára készülnek, egyszersmind elbúcsúznak egymástól, elbúcsúznak attól az öt évtől, ami mindenképpen a színháztörténet részeként marad meg az emlékeinkben, és ebben a filmben is”.






nka emblema 2012