sex hikaye

Nemzetközi sztár alakíthatja a Munkácsy-film főszerepét

Zsigmond Vilmos lehet az operatőr

2010. november 23. - filmhu
Nemzetközi sztár alakíthatja a Munkácsy-film főszerepét

Európai koprodukcióban folynak Káel Csaba A nap szerelmese című Munkácsy-filmjének előkészületei; a főszereplő egy angolszász filmcsillag, míg az operatőr valószínűleg az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos lesz - tudatta az MTI.

 

Mint Dér Tamás producer elmondta, a tervek szerint a nagyjátékfilm képi világa Munkácsy Mihály stílusát idézi majd, és ez az újfajta kihívás az Egyesült Államokban élő operatőr figyelmét is felkeltette.

"Zsigmond Vilmos most Magyarországon tartózkodik, holnap együtt nézzük meg a Nemzeti Galéria Munkácsy-kiállítását" - árulta el a producer. Hozzátette: az Oscar-díjas filmes csatlakozása a stábhoz egyelőre még csak valószínű, de nem biztos.

Dér Tamás hangsúlyozta: a magyar festőfejedelem életműve az egész világon természetesen a magyaroknak a legfontosabb, de a 12 millió eurós (3,3 milliárd forintos) költségvetéssel tervezett filmben neves, jól kreditált német és angol producerek is látnak annyi fantáziát, hogy a saját piacaikról pénzt is szerezzenek hozzá. "Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel minden egyes magyar forinthoz tudunk hozni külföldi forintot vagy forintokat. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy A nap szerelmese európai léptékben legfeljebb egy középes költségvetésű film" - fogalmazott.

Dér Tamás megjegyezte: először a főszereplőt kell megtalálni, majd a kiválasztott, nemzetközileg is ismert, valószínűleg angolszász színész naptárához kell igazítani minden castingot és ütemtervet. A Magyarországon, Ausztriában, Franciaországban és az Egyesült Államokban játszódó film jelentős részét itthon kívánják leforgatni. A munka várhatóan 2011-ben kezdődik, de a konkrét időpont helyett fontosabb a biztos anyagi bázis, nem szeretnék ugyanis félbehagyni a forgatást.

A film forgatókönyvét Dallos Sándor regényéből Fonyódi Tibor írta. Mint Káel Csaba rendező az MTI-nek korábban elmondta, A nap szerelmese nem életrajzi alkotás lesz, de számos izgalmas kérdésre megpróbálnak majd választ adni a mozivásznon.






nka emblema 2012