sex hikaye

Nyert a Copy paste

Kihirdette az Illaberek pályázat nyerteseit a Katona

2014. november 13. - filmhu
Nyert a Copy paste

Kihirdette az Illaberek rövidfilm-pályázat nyerteseit a budapesti Katona József Színház: az első helyezett a Copy paste című kisfilm, Prokopp Max munkája lett.

 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Szeptemberben és októberben az Ahol a kurta farkú malac című pályázatra olyan kisfilmeket várt a Katona József Színház, amelyek a ki- és elvándorlás témáját járják körül egy percben. Középiskolás és egyetemi diákok pályaművei közül válogattak, érkeztek humoros és megható munkák egyaránt - olvasható a színház közleményében.

A beérkezett pályamunkákat bíráló szakmai zsűri tagja volt Gothár Péter színházi és filmrendező, Máté Gábor, az Illaberek rendezője, a Katona József Színház igazgatója, és Török Ferenc filmrendező.

A pályázat első helyezettje a Copy paste című kisfilm, Prokopp Maxnak, a budapesti Deutsche Schule 16 éves tanulójának alkotása lett. A második díjat a Lépés című pályamunka nyerte el, amelyet a 17 éves Török Dániel, a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium diákja készített. A pályázat harmadik helyezettje az Országmese, a 22 éves Marity Bianka, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara hallgatójának alkotása lett.

Copy paste

Az első helyezett pályamű november 17-től látható lesz az Illaberek című előadásban, emellett mindhárom helyezett DVD-csomagot és a Katona József Színházba szóló ajándékutalványokat nyert.

A nyertes művek és a pályázatra érkezett kisfilmek a http://www.daazo.com/katona/films oldalon megtekinthetők.

(Forrás: MTI)






nka emblema 2012