sex hikaye

Nyílt nap az Odeon új tékájában

Tékázz együtt Marissal!

2012. október 4. - filmhu
Nyílt nap az Odeon új tékájában

Szeptemberben a Művész mozi mellett, az egykori Underground helyén nyitott új tékát Budapest legnagyobb filmkölcsönző-hálózata, az Odeon.

 

A közel egy hónapig tartó költözködés és felújítás után az Odeon Underground frissen felújított környezetben, több mint 8000 DVD-állománnyal, valamint a Hollán Ernő utcából átköltözött kávézóval várja régi és új ismerőseit, barátait, kölcsönzőit.

A nyitás alkalmából a szervezők most szombaton, 2012. október 6-án nyílt napot tartanak a Teréz körút 30. szám alatt található tékában, mely ez alkalomból már délelőtt 10 órától egészen 22 óráig tart nyitva.

odeon underground2 500



Egy különleges akció keretében az ezen a napon kikölcsönzött filmek egy teljes napig (vagyis másnap 22 óráig) ingyen kölcsönözhetőek; az ajánlat a régi tagok és az újonnan beiratkozók számára egyaránt érvényes, illetve más Odeon-tékában meglévő, még érvényes tagságival. Nem mellesleg: ezen a napon az Odeon összes tékása megtalálható a pult mögött, bármilyen kérés, kérdés és filmkeresés ügyében a kölcsönzők rendelkezésére állnak.

A szervezők ezen kívül a felnőtteket egy csésze teával, a gyerekeket 10 és 14 óra között egy bögre kakaóval vendégelik meg.

odeon underground3 500



18 órától a filmrajongóké a terep, az Utolsó csepp fesztiválról és az Oscar-estekről ismerős kvíz veszi kezdetét, a játék nyertes csapata értékes ajándékokban részesül.

20 órától az Anton Vezuv zenekar ad különleges, akusztikus koncertet. A nyílt nap részletes programjáról, az Odeon októberben induló filmklubjairól és filmvetítéseiről az Odeon-Underground Facebook-oldalán olvashatnak.

 






nka emblema 2012