Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

"Olyan lesz, mint egy 3D-s festmény"

Fotóriport az Egill forgatásáról


2010. augusztus 23. - Vodál Vera



Számos alkalommal hírt adtunk már az Egill megvalósulásának útjáról: 2006-ban jelent meg első anyagunk a vikingről , 2007-ben a filmtervről beszélgettünk a rendezővel, Cannes előtt és Cannes után is  kifaggattuk Liszka Tamást, a film egyik producerét, idei készülő filmek cikksorozatunkban is szerepelt Gauder Áron filmterve, most júliusban pedig az Egill mozgásfelvételeire látogattunk el.  

Gauder Áron Egill című filmje a kissé agresszív pogány költő-viking 10. századi izlandi mindennapjaiba enged bepillantást. A Novák Erik és Liszka Tamás produceri kezei alatt készülő 3D animáció hátterei és figuratervei már elkészültek, a nemzetközi koprodukcióban készülő alkotás mozgásfelvételei jelenleg is zajlanak a Hajógyári Szigeten. A film motion capture felvételei során a fekete ruhába öltöztetett, letapogatható pontokkal beborított színészek a rendező instrukciói alapján eljátszák az adott jelenetet, amelyet egyszerre tizennégy szögből rögzítenek speciális kamerákkal - ezeket a mozgásokat rendelik majd hozzá a 3D-ben modellezett figurákhoz. "Az Egill animátorai által használt egyik szoftver arra is képes, hogy a rögzített mozgásminták segítségével a háttér-és mellékszereplőket tömegesen megmozgassa oly módon, hogy a programozó egy primitív agyat kreál az adott figurának, így például a harcos agentek támadásra támadással, késszúrásra meghalással reagálnak, tehát a virtuális színészek is instruálhatók" - magyarázta Novák Erik a forgatáson. Ezzel a módszerrel egyszerre négy ember lehet a szettben, így a tömegjeleneteket is csak darabokban tudja felvenni a stáb. Ez a felvételi mód rendkívül költséges és pontos tervezést igényel, így minden forgatási napot két napos próba előz meg - így készül a napi 5-15 perc hasznos anyag.


egill_hir_sz
Középen Gauder Áron és Novák Erik a forgatáson
Még több kép a forgatásról (fotó: wera)


A csapat a drámai jelenetekkel melegített be júliusban, most pedig az akciókat és a tömegjeleneteket rögzítik. Novák Erik elmondása szerint sok véres csatajelenet lesz a filmben, így garantált a 16-os karika. "A vikingek szenvedélyből gyilkoltak, nincs benne semmi romantika, a film grafikai stílusa fogja elemelni a történetet, ez adja majd azt a sajátos hangulatot, ami miatt kezdettől fogva animációban gondolkoztunk" - mondta a producer, aki egy 3D-s festményt vízionál az Egill kapcsán. Az alkotók is beleásták magukat a viking harcmodor elméletébe, de harcművészek is segítették őket a koreográfiák kitalálásában. A címszerepet Czapkó Antal alakítja, a Viking Michael Madsen hangján szólal majd meg a film angol verziójában. Számos további színész adja mozdulatait az Egillhez, Andrássy Máté Egill bátyját, Thorolfot alakítja,  Biczók Anna Ashgerdet, aki egy személyben Thorolf felesége és Egill plátói szerelme. Lapis Erika alakítja a gyönyörű és ravasz Gunhild királynőt, Géczi Zoltán egy fiatal hercegnek, Eiriknek, Mészáros Tibor pedig Arinbjörnnek, Egill vértestvérének kölcsönzi mozdulatait.


Az Egill mozgásfelvételén készült képeinket ide kattintva nézheted meg, a film előzetesét itt találod, az Egill hivatalos honlapja pedig ide kattintva érhető el.



Címkék

Egill , forgatási riport , 3D animáció , Novák Erik , Gauder Áron , Lichthof





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |