sex hikaye

Operatőri Mesteriskola a Korda Filmstúdióban

Budapest Cinematographer Masterclass

2009. augusztus 26. - filmhu
Operatőri Mesteriskola a Korda Filmstúdióban
Két évente kerül megrendezésre Magyarországon a BUDAPEST CINEMATOGRAPHER MASTERCLASS (BCM) kezdő és még egyetemi tanulmányaikat végző operatőr hallgatók számára. Idén augusztus 31. és szeptember 13. között tartják az eseményt.

Az elmúlt húsz év során olyan elismert szakemberek vezették a kurzusokat, mint Zsigmond Vilmos (ASC), Kovács László (ASC), Billy Williams (ASC), John Schwartzman (ASC) vagy Ragályi Elemér (HSC). A hallgatók a világ minden tájáról érkeznek, a meghívottak mezőnyét a Színház és Filmművészeti Egyetem és a Magyar Operatőrök Társasága erre felkért operatőrei állítják össze előzetesen elküldött demo anyag alapján.

Az idei kurzust augusztus 31. és szeptember 13. között Zsigmond Vilmos és Ragályi Elemér vezetik az etyeki Korda Filmstúdióban. További vezető tanárok: Xantus János, a mesteriskola igazgató tanára és Bélafalvy Balázs operatőr.

A Mesterkurzuson a résztvevők fikciós jelenetek operatőri munkáit készítik el a Korda Filmstúdió egyik műtermében az erre a célra épített díszletben, és másnap értékelik az elkészített felvételeket a mesterekkel együtt. Emellett szakmai prezentációkon, vitákon és európai filmes egyetemek tanárainak előadásain is részt vehetnek a hallgatók.

Európai Filmes Egyetemek előadói:
Peter Badel – Németország
Nick Powel – Anglia
Timo Heinanen – Finnország
Joost Hunningher – Anglia

Szakmai bemutatókat tartanak:
KODAK, PANAVISION, KODAK CINELAB, FOCUS FOX Stúdió

Helyszín:
Korda Filmstúdió

Időpont:
2009. augusztus 31. - szeptember 13.

Bővebb információ:
Naszály György
- 20/921-8312
Kovács Szilvia
- 20/418-4212





(3) 
Hozzászólások
3-1  /  3
2009. szeptember 4. péntek, 01:40#3| dawg
Csak ovatosan, meg a vegen megint leszolnak, hogy jaj fiacskam, hat neked semmi se jo! ;D

Amugy meg teljesen igazad van, ez mar nem tudom hanyadik olyan hir, ami lenyegeben nem is hir es teljesen feleslegesen van kinnt az oldalon.

Egyebkent meg az UCLA uj filmes tanfolyamot indit, ahol minden ott diplomazott, vagy meg kepzes alatt allo fiatalt szivesen varnak. Vendegeloadok kozott olyan nevek szerepelnek, mint Steven Spielberg, Chan-wook Park, de tobb ismertebb szemelyiseggel is talalkozhatunk majd az unnepelyes megnyiton, ahol az orokifju Lugosi Bela lesz a musorvezeto.
 
Előzmény: Minovics #2
 
2009. szeptember 3. csütörtök, 23:55#2| Minovics
jav: meghirdetni
 
Előzmény: Minovics #1
 
2009. szeptember 3. csütörtök, 22:19#1| Minovics
Magánügy.
Ezt is elég lett volna az SZFE belső levlistáin vagy faszomtuggyahol meghírdetni. Úgyis csak rájuk vonatkozik.

nka emblema 2012