sex hikaye

Péterfy Bori nevelőnő lesz

Anyaság - Bevállalod?

2008. szeptember 8. - filmhu
Péterfy Bori nevelőnő lesz
A 2003-ban alakult, elsősorban reklámfilmek gyártásában érdekelt Popfilm a játékfilmek terén is igyekszik egyre erőteljesebben jelen lenni. Tavaly két diplomafilm készült náluk (Süti, Defekt), idén Horváth Lili (Uszodai tolvaj) készítette el komoly német segítséggel diplomafilmjét Napszúrás címmel, amelyben Péterfy Bori is szerepet kap. 

Horváth Lili a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Gothár Péter rendező osztályában végzett. A 39. Magyar Filmszemlén egy Ottlik-adaptációt láthattuk tőle Uszodai tolvaj címmel, amely a Mediawave fesztiválon elnyerte a legjobb ifjúsági film díját. A Popfilm segítségével pedig elkészült a diplomafilmje is, a Napszúrás.

A Napszúrás két nő találkozásáról szól: Maja (Törőcsik Franciska) 17 éves – maga is gyerek még, de már van egy kisbabája, akivel együtt egy nevelőintézetben él. Folyamatos ellenállásban van: egyszerre küzd az anyaszereppel és a szabadságvággyal. Története fordulóponthoz ér, mikor új nevelőt kap, a 40 éves Rózsa személyében, akit Péterfy Bori játszik majd. Maja és Rózsa megváltoztatják egymás életét, s találkozásuk az alig féléves gyerek sorsát is meghatározza.

Péterfy Bori a nevelőnő szerepében

A film alkotói a nevelőintézeti helyszínt nem ábrázolják borzalmasan nyomasztó közegnek – hiszen ami elől Maja menekül, az belül van, önmagában. Horváth Lili szándéka szerint az intézet nem főszereplővé a történetben, inkább egy zárt világ, amelyben két, furcsa mód egymáshoz kötődő ember kapcsolata kibontakozik.

Péterfy Bori elsőre szokatlan választásnak tűnhet Rózsa szerepére, de a színész-énekesnő örömmel vállalkozott a számára is új kihívást jelentő karakter megformálására. Maja szerepére Horváth Lili több száz lányt megnézett – amatőr és profi színjátszókat és intézetis gyerekeket párhuzamosan (közülük kisebb szerepekben jópáran feltűnnek a filmben). A Színház- és Filmművészeti Egyetemre frissen felvett, 18 éves Törőcsik Franciskára végül Zsótér Sándor hívta fel a figyelmét. Mellékszerepekben látható még a Napszúrásban többek között Mészáros Piroska, Varjú Olga, Révész Bálint, László Géza Attila és Axel Wandtke, a berlini Volksbühne színésze.

Állandó munkatársak: Horváth Lili és Maly Róbert

Július-augusztusban összesen tíz nap alatt sikerült leforgatni a jelenleg negyvenhét perces filmet, amelyet most harmincöt perces igyekeznek visszavágni. A film operatőre Horváth Lili állandó alkotótársa, Maly Róbert, ahogyan Szabó Dániel vágóval és Sztevanovity Sandra díszlettervezővel is együttdolgozott korábbi munkájában.

A gyártó Popfilm képviseletében Fehér Károly producer a filmhunak elárulta, hogy a német Detailfilmmel koprodukcióban készülő film viszonylag nagy, 28 millió forintos költségvetésből készült, ami lehetővé tette, hogy 35 milliméterre forgassanak.

A rendező és a német producer ugyanis a Robert Bosch Stiftung ezévi pályázatán elnyerte a legjobb kisjátékfilm tervnek járó támogatást, mintegy 12 millió forintot. A Napszúrást 1,6 millióval a Duna TV, 2,5 millióval az SZFE és 5 millióval az MMKA is támogatta. A 20%-os adókedvezmény igénybevétele mellett 1,5 millió önrészt is beletett a Popfilm, így állt össze a kisjátékfilmek terén mindenképpen komolynak számító költségvetés.

Törőcsik Franciska a leányanya szerepében

A Popfilmet 2003-ban indította el Fehér Károly, aki 1987-ben kezdett „bejárni” a Mafilm-hez, és ezen tapasztalatait ma is kamatoztatja a filmszakmában. A viszonylag kis műhely sok más filmes műhelyhez hasonlóan (Filmpartners, Laokoon) főként reklámfilmek forgatásából nyeri bevételeit.  A Popfilmnél készült a MOL Bizalom-animációja, Pálfi György rendezésében, vagy az OTP lufis reklámja, valamint Herczeg Attila irányításával a DeeJuice egyik promóciós anyaga is. És több SZFE-s film is Fehér Károlyéknál forgott le (Kiss Rudolf Péter Sütije vagy Réthelyi András Defektje), valamint  Baktay Anna-Réka alkotása, a Magyar hullám is. A Napszúrás utómunkálatai a tervek szerint decemberre érnek véget, a jubileumi szemle programjában remélhetőleg találkozunk majd vele.

(* Standfotó Anger Zsolt)






nka emblema 2012