sex hikaye

Rajz- és kisfilmpályázatot hirdet a Digitális Erőmű

A határidő november 6.

2015. október 9. - filmhu
Rajz- és kisfilmpályázatot hirdet a Digitális Erőmű

Milyen az én Kárpát-medencém? Akár erre a kérdésre is épülhetne a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) felhívása, amely az Ózd ipari területén létesülő kutatási-fejlesztési-módszertani központ, a Digitális Erőmű megnyitása alkalmából fordul az óvodásokhoz és közoktatásban tanulókhoz. (x)

A MaNDA 2011-ben jött létre azzal a céllal, hogy digitalizálja, és ezáltal a szélesebb közönség számára, virtuálisan is elérhetővé tegye a magyar kultúrkincs javát. A kapuit várhatóan 2016 elején megnyitó közösségi intézmény, az egykori gyár átalakított műemléki épülete különleges térrel várja a látogatókat, akiket az alagsorban a Digitális Kárpát-medence kiállítás fogad majd.

Melyek lehetnek a Kárpát-medence kultúrtörténetének legfontosabb, identitásformáló emlékei? E kérdést teszi fel a kiállítás, és ehhez kapcsolódva várják most a fiatalabbak személyes alkotásait. A pályaművek, rajzok és maximum 5 perces kisfilmek felkerülnek majd a Digitális Erőmű Facebook-oldalára vagy honlapjára, illetve a MaNDA kiállításainak és kiadványainak is részét képezhetik.

Ezen felül pedig a zsűri, illetve a közönség által legjobbnak ítélt alkotások szerzőit több kategóriában is értékes ajándékcsomagokkal jutalmazzák. Vigyázat, minden pályázó csak egy művet küldhet be!

A rajzpályázat óvodásoknak és általános- és középiskolásoknak is szól, kisfilmeket pedig azok küldhetnek, akik 2015 szeptemberében 1-8. évfolyamba vagy 9-12 évfolyamba járnak, valamely magyarországi nevelési-oktatási intézményben.

Egyénileg vagy csoportosan (min. 2 fő) is lehet pályázni, amihez regisztrálni szükséges a www.digitaliseromu.hu honlapon november 4-ig, és minimum két nappal később tölthetik fel művüket a honlapra, aminek végső határideje, november 6. éjfél.

Ahogy a történelmi emlékezet személyes mozzanatokból, benyomásokból jön létre, úgy a Kárpát-medence jelene is az egyes személyek, köztük a gyerekek tapasztalataiból áll össze. A jövő generációi pedig a ma kreált digitális lenyomatainkból ítélik majd meg, milyen volt a XXI. század kezdete ezen a tájon. Ezért is izgalmas, mit tartanak megörökítésre érdemesnek ma a legfiatalabbak, és mit tart a legértékesebbnek majd a zsűri és a közönség.

(x)






nka emblema 2012