sex hikaye

Siker A nyomozó Karlovy Varyban

Lady Karneval

2008. július 11. - filmhu
Siker A nyomozó Karlovy Varyban
Kitűnő hangulatról és sikerről számolt be a Karlovy Varyban tartózkódó Gigor Attila, az egyetlen magyar versenyző játékfilm, A nyomozó rendezője.

Mint annyi más filmet is, A nyomozótis teltház és nagy siker fogadta Karlovy Varyban. Gigor Attila felsőfokban beszélt a fesztiválvisszhangról, bár a zsűri véleményéről természetesen nem tud semmit, a nézők szerették a filmet. Ezt bizonyítja az is, hogy kétszer beletapsoltak a filmbe, és a fesztivál hangulatára jellemző, hogy az egyik néző azzal ment oda Gigorhoz autogramot kérni a film végén, hogy mint kiderült, a vetítés alatt lett nagybácsi. A filmet még egyszer, péntek este vetítik a fesztiválon.

Anger Zsolt és Rezes Judit a sajtótájékoztatón

A gyönyörű fekvésű kisváros és hangulata a rendezőt is rabul ejtette, a tegnapi érkezés szinte sokkszerű volt, úgyhogy nem is nézett filmeket, talán majd ma, pénteken megnézi a két utoljára maradt versenyfilmet (a The Photograph és a The Guitar címűt). Amúgy A nyomozó négyfős csapattal képviselteti magát, a rendezőn kívül Anger Zsolt, Rezes Judit szereplők és Pusztai Ferenc producer élvezi a filmfesztivál által birtokba vett várost, amely esténként egyetlen nagy bulivá lényegül át.

Ezek egyikén tudott Gigor Zsigmond Vilmossal beszélgetni egy jó nagyot, illetve sikerült egy török filmes szakemberrel is elvitatkoznia arról, hogy A nyomozó egyik jelenete feltétlenül szükséges-e a filmbe, vagy sem. A különítmény holnap, szombaton indul haza.



Címkék

hír



nka emblema 2012