sex hikaye

Sipos Gábor halottat látott Cannes-ban

Élet és halál között

2009. június 2. - filmhu
Sipos Gábor halottat látott Cannes-ban
Sipos Gábor képviselte idén hazánkat Cannes-ban a European Film Promotion által szervezett Producer on the Move programban. A filmhu az eredményekről faggatta a Laokoon vezetőjét: Bogdán Árpád következő filmterve indult el a megvalósítás útján.

A European Film Promotion szervezésében a Cannes-i filmfesztivál keretein belül rendezik meg a Producers on the move elnevezésű programot, amelyen 23 ország producerei vesznek részt. Hazánkat korábban többek közt Petrányi Viktória, Angelusz Iván és Hidasi Dalma képviselte, idén a Boldog új élet és számos kisfilm, köztük a Lopott Ritmus egyik producere, Sipos Gábor, a Laokoon film egyik vezetője utazott a Croisette-re. (A filmhu tavaly nyáron készített interjút Sipos Gáborral és Rajna Gáborral, amely itt olvasható.

A film vizuális koncepcióját bemutató booklet

 
"A Producers on the Move-on általában mindenki a saját projektjét szeretné eladni. Noha én is elsősorban partnereket kerestem, igyekeztem nyitott maradni, és két fantasztikus filmtervet is találtam. Az egyik a Szlovákiában élő magyar rendező, Kerekes Péter filmterve: elképesztő agyú rendező-producer, nagyon örülök a találkozásunknak. Fontos, hogy valaki vevő legyen az én filmtervemre is, de legalább ennyire sokat számít, hogy egy jó koprodukcióba be tudj szállni még a legelején." A Producers on the Move elsősorban a networkölésről szól, a kapcsolatépítés kapja a főszerepet, 23 ország producerei vannak jelen, mindenki megismeri a másik filmtervét, majd névjegykártyák, szóróanyagok cserélődnek a munkaebédek és a koktélpartik során.
 
Sipos Gábor elsősorban Bogdán Árpád A Halottlátó című filmtervéhez szeretett volna partnereket találni. Ennek érdekében készítettek egy, a filmet bemutató bookletet, amelyben a film vizuális koncepcióját és a Laokoon céges hátterét mutatták be. "Nagyon hasznos egy ilyen prezentációs anyag, mert benne van minden szükséges dolog, így nekem csak a lényeges kérdésekről kell beszélnem a személyes találkozó alkalmával. A helyszínen Írországból és Franciaországból érkeztek komolyabb megkeresések, és azóta is számos e-mailt kaptam olyanoktól, akik később olvasták a bookletet és felkeltette az érdeklődésüket a projekt."

Az első pillanattól fogva foglalkozunk a tervvel

 
A Halottlátó forgatókönyve júliustól már akár forgatásra kész is lehet. Az MMKA, és az NKA korábban forgatókönyvírói támogatásban részesítette Bogdán Árpádot, és Boldog új élet Berlini fesztiváldíja után is jár normatív támogatás a gyártóknak.  "A Laokoon film egyik alapelve, hogy az első pillanattól fogva foglalkozunk a tervvel, és közösen fejlesztjük a forgatókönyvíróval és rendezővel. A Halottlátó látványtervezője Szőllösi Géza, a Taxidermia és az Ópium vizualitásáért felelős képzőművész." A Taxidermiához és az Ópiumhoz Szőllösi eddig inkább motívumokat tervezett, most azonban az egész film látványvilágáért ő felel majd. (Interjú korábban a filmhun Szőllösi Gézával.)
 
A Halottlátó egy különleges és aktuális történet, amely 1933-ban, Hitler titkos páholyának, a Thule Társaságnak az okkultista emberkísérleteivel kezdődik. Egy legenda szerint 77 évenként a kapuk fölötti hatalmat megpróbálja megszerezni az arctalan Gonosz. A gyermekeken emberkísérleteket hajtottak végre, melynek célja a kapuk fölötti hatalom megszerzése volt. Moldován Domokos 1979-ben már rendezett egy dokumentumfilmet azonos címmel, de a filmet betiltották, és jelenleg csak a Nemzeti Filmarchívumban hozzáférhető. "Nem rémisztő maszkok, hanem saját hibáink és döntéseink, félelmeink a valódi démonaink. Ilyen szempontból a Twin Peaks-hez tudnám hasonlítani a koncepciónkat, a halottlátók köztünk élnek, a felszínen mindenki teljesen átlagos, de a mélyben ott lapul a titok."

A kapuk fölötti hatalmat megpróbálja megszerezni az arctalan Gonosz

 
A Halottlátó elsősorban egy cigány fiúról szól, aki az apjától örökölt különleges képességével nehezen tud megbirkózni. Az apja 1933-ban gyermekként látta a Gonoszt. „Főhősünk származása miatt predesztinálva van arra, hogy szembe nézzen és megküzdjön a gonosszal egy jobb világ érdekében.” A film egyik különlegessége, hogy a „másik oldal” párhuzamos világa lóvári nyelven szólal majd meg. „Cannes-ban nagyon értették, hogy miért ragaszkodunk a lóvárihoz. A „valóság” elvileg bármilyen nyelvű lehetne, de amennyi pénzből meg akarjuk csinálni, és amennyi már magyar részről rendelkezésre áll, bízom benne, hogy többségi magyar koprodukció lesz, és így magyar nyelven szólalhat meg." A helyszínek tekintetében is nyitottak a külföldi partnerek igényei felé: a mi világunk és a holtak birodalma között húzódik a „köztes mezsgye”, melyet északi tájak kelthetnék életre: "Excalibur hatású helyszínekben gondolkozunk."

Cannes-ban nagyon értették, hogy miért ragaszkodunk a lóvárihoz

 
A Producer on the Move jelentkezési lapján egyetlen kiemelt filmtervet lehet megnevezni, és ez a Bogdán-projekt volt. Sipos Gábor azonban elárulta, más játékfilm-terveken is dolgoznak producer társával, Rajna Gáborral. A Laokoon fejleszti Pater Sparrow második filmjének tervét is: a Boris Vian Szívszaggató című regényéből készült forgatókönyv első változatához is keresik már a partnereket. "A Halottlátó az első számú, kiemelten kezelt projektünk, de a nagyobb költségvetésű Szívszaggató is ott liheg már a nyomában."



Címkék

hír



nka emblema 2012