sex hikaye

Stone elismeri a kritikát

„Kényelmetlen” a gyerekeknek

2005. január 4. - filmhu
Stone elismeri a kritikát
Oliver Stone sok kritikát jogosnak tart, amellyel legutóbb látható munkáját, a 150 millió dollárból forgatott Alexandert illették. Sydneyben, ahol január 20-án lesz filmjének bemutatója azt nyilatkozta „A film maga szép, de Nagy Sándor többet érdemel annál, mint amit az Alexanderrel tőlem kapott.”
Az ausztrál főváros egyik napilapja, a Daily Telegraph idézi a rendezőt, aki elismerte „A film túl hosszú, nem a legjobban meséli el Nagy Sándor történetét, és túlságosan is arra fókuszált, hogy ókori görögként mutassa be hősét” - hiszen Nagy Sándor makedón volt. Stone szerint „Az ábrázolt homoszexualitás miatt pontosan érezhető ellenállás volt a filmmel kapcsolatban. A mozit sokan Alexander the Gay-nek nevezték, ami szörnyű megkülönböztetés, sőt, volt ahol, mint például Bible Beltben (déli város az USA-ban), a vetítést nem engedélyezték. Mondván, gyerekek nem érezték jól magukat olyan férfiakat látva akik ölelkeznek, vagy királyt, aki sír és kimutatja az érzelmeit.”




nka emblema 2012