sex hikaye

Stork Csaba temetése

Gyász

2012. május 24. - filmhu
Stork Csaba temetése

Stork Csaba díszlet- és látványtervezőt május 31-én este 8 órakor búcsúztatják a budapesti Barabás Villában, temetése június 2-án 11 óra 30 perckor lesz a parádi temetőben, előtte 11 órakor gyászmisét tartanak érte a parádi katolikus templomban.

 

 

 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Az Aglaja, a Szomorú vasárnap és a Látogatás díszlettervezője életének 57. évében, május 6-án tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Stork Csaba építészeti tanulmányai után a Mafilmnél helyezkedett el, 1987-ben Sándor Pál Miss Arizonájának díszletét tervezte. Számos televíziós megbízás után Walter Hill Schwarzenegger-filmjének tervezőgárdájában dolgozott. Rengeteg reklámfilmhez tervezett díszletet; 1998-ban ő volt Az operaház fantomja című, Dario Argento által rendezett olasz-magyar koprodukció díszletének építészeti tervezője.

Számos játékfilmben dolgozott, nevéhez fűződik például Rolf Schübel Szomorú vasárnap, Pejó Róbert Látogatás és Deák Krisztina Aglaja című filmjének a díszlete. Dolgozott a részben Magyarországon forgatott Underworld-ön és Hellboy 2-őn, valamint az év eleje óta a jelenleg Budapesten forgó Die Hard - Drágább, mint az életed című szuperprodukcióban is közreműködött. Legutolsó munkái közé tartozott az HBO Terápia című, most készülő sorozatának díszlete.

2010-ben a legjobb látványtervező kategóriájában jelölte az Osztrák Filmakadémia az akkor alapított Osztrák Filmdíjra a Látogatás című filmért.






nka emblema 2012