sex hikaye

Szarajevó után

Kelet és nyugat egymást keresve

2007. augusztus 29. - filmhu
Szarajevó után
A legutóbbi bosnyák filmes eseményen számos magyar alkotó vett részt és tért vissza komoly elismeréssel és tapasztalatokkal. A Szarajevóban járt hazai alkotók közül Madarász Istvánt, a Talent Campus résztvevőjét és Pusztai Ferencet, a CineLink programba meghívott, végül Magicbox Multimedia díjjal kitüntetett új Kocsis Ágnes film, a Pál Adrienn producerét kérdeztük.

Hollywoodi függetlenek

A legutóbbi szarajevói filmfesztiválról a hazai alkotók több elismeréssel tértek haza,  Bollók Csaba Iszka utazása című filmjének főszereplőjét, Varga Máriát külön kiemelte a zsűri elnöke Jeremy Irons. Szirmai Márton rövidfilmje, a Szalontüdő oklevelet kapott, Kocsis Ágnes CineLink programba meghívott Pál Adrienncímű filmterve pedig Magicbox Multimedia díjban részesült. Az elismerések mellett számos tapasztalattal tértek vissza a bosnyák fővárosba ellátogató hazai filmesek, közülük Madarász Istvánt és Pusztai Ferencet kérdeztünk.

Madarász István, az Előbb-utóbb című rövid filmjével több fesztiváldíjat szerzett rendező érezhető lelkesedéssel várta a szarajevói „filmes gyorstalpaló”-t. A berlini Talent Campushoz hasonló inspiratív élményekre számított, és várakozásai teljesültek, folytatódott az a sorozat, amely még a német fővárosban kezdődött. A világhírű filmes alkotókkal való személyes találkozásoknak köszönhetően egy kicsi kelet-európai ország fiatal filmes alkotója úgy érezhette, hogy kinyílt előtte a világ.

Elsőként a Kerülőutakkal Oscar-díjat szerzett Alexander Payne-nal való találkozásról mesélt Madarász István. „Előadása során leginkább az okoskodások nélküli közvetlensége hatott rám.” Sőt olyan szakmai titkokat is megosztott a résztvevőkkel, hogy miként igyekszik minél kevesebből megvalósítani egy filmet annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb kontrollt gyakorolhassa a készítés során.

Inetrjú közben
Sienna Miller és Steve Buscemi

Az Előbb-utóbb rendezőjének sikerült részt venni a Hotel Ruandát rendező Terry George következő filmjének, a Reservation Roadnak a „titkos” éjszakai premierjén. Másnap a háromszoros Oscar-jelölt filmessel mindössze egy tízfős szemináriumon lehetett beszélgetni, aki hasonlóképpen Payne-hoz igyekszik minél több döntést saját maga meghozni a filmjeivel kapcsolatban, és ezért legutóbbi alkotásának büdzséjét 15-ről 12 millió dollárra szorította le.

A hollywoodi függetlenek sorát Steve Buscemi folytatta, aki a 2004-ben meggyilkolt holland Theo Van Gogh egy alkotását, az Interjút forgatta újra, és a filmet elhozta Szarajevóba. A remake, akár az eredeti egy szobában játszódik jóformán két ember szereplésével, és mégis mindkettő erőteljes munka. Az alkotók levetítették a 2003-as verziót is majd nemcsak Buscemivel, hanem a mindkét változatot fényképező operatőrrel is kötetlenül lehetett beszélgetni. Thomas Kist olyan, elsősorban szakmai technikai fogásokat osztott meg hallgatóival. „Még a telefonszámát is odaadta, hogy fel tudjam hívni, ha nem sikerül ugyanúgy beállítani a kamerát, mint ahogyan azt ő kikísérletezte!”

Akibe mindenki beleszeret

A fiatal rendező „trófeái” közé tartozik Juliette Binoche, akiről a már szinte megszokott közvetlenségen túl azt tudtuk meg, hogy „mindenki beleszeret. Vannak emberek, akiknek a jelenlétében nagyon erős pozitív kisugárzás érződik, és ő is ezek közé tartozik. Én persze ellenálltam neki, de nem mondom, hogy nem dobogtatta meg a szívemet …”

Elenállás közben
Juliette Binoche és Madarász István

A bosnyák filmes esemény további neves vendége volt Michael Moore, aki Sicko című filmjével érkezett. „Ő már kevésbé volt közvetlen, érezhetően tudatában volt annak, hogy fontosnak tartják.” A Farenheit 9/11-ért nem rajongó Madarász szerint a sokak által okkal kritizált amerikai filmes legújabb alkotása meglepően érdekes, „egyszerre vicces, kedves és gyengéd!”

Jeremy Irons záró előadása sem okozott csalódást, „egy hiperérzékeny és hiperaktív filmest láthattunk, akitől megtudhattuk, hogy milyen együtt dolgozni például Al Pacinóval vagy David Lynch-csel.”

A nagy hollywoodi nevek mellett a Talent Campuson hazai filmesekkel is sikerült összeismerkednie Madarásznak, így például Ujj Mészáros Károllyal, a 36. Szemlén bemutatott Palika leviszi a szemetet kísérleti film rendezőjével. „Egy hétig egy szobába voltunk zárva, már mindent tudok róla, ráadásul álmában kikotyogta az összes jövendőbeli filmtervét is. Már csak emiatt is megérte elutazni Szarajevóba.”

Az Előbb-utóbb rendezője Loop című első nagyjátékfilmtervét is magával vitte a bosnyák fővárosba, a nem hivatalos pitchelések során tesztelte, és tovább finomította a filmtervet. „Hasznos minden ötletet kívülről is megnézni.”

A szarajevói fesztivál inspiráló hatásának fenntartása érdekében a szervezők pályázatot hirdettek helyi témájú film forgatására a Talent Campus különböző nemzetiségű résztvevőinek összefogásával. Az öt legjobb filmterv megvalósításához pénzt és eszközöket biztosítanak a fesztivál rendezői. „Mivel Szarajevóban eléggé kemény történetek vannak, és az egykori jugoszláv tagországokban élő filmesek többségének erről közvetlen élményei is vannak, én meg sem próbálkozom egy háborúhoz kapcsolódó drámával. Inkább egy fekete komédián gondolkodom. Mert olyat meg talán ők nem tudnak.”

Jól indul Kocsis Ágnes következő filmje

A Szarajevói Filmfesztivált kiegészítő másik rendezvény a CineLink, ahová idén Kocsis Ágnes legújabb filmterve, a Pál Adrienn kapott meghívást, a projekt végül Magicbox Multimedia díjat kapott.

Az "életképesség" elismerése
Az átvevő Andrea Roberti, Kocsis Ágnes alkotótársa

„Ez az elismerés tovább erősíti a filmet, és azt is bizonyítja, hogy már korai szakaszában is sok szakember életképesnek tartja” – véli Pusztai Ferenc producer. Az „életképesség”-et tovább fokozza a díjjal járó 7000 euró is, a presztizs pedig majd a projekt későbbi fázisában jelenthet további segítséget például újabb szponzorok megnyerésekor.

A CineLink projektfejlesztési folyamata hivatalosan tehát Szarajevóban véget ért. Korábban volt már scriptdoktori konzultáció, majd a producerek és nemzetközi szakértők segítettek a pénzügyi konstrukció összeállításában. A harmadik fordulóban, Szarajevóban pedig Cannes-i és más neves fesztiválok igazgatói illetve filmes szakemberek tekintették át a projektet. Majd a koprodukciós vásáron két napon át folyt az információk és lehetséges partnerek keresése.

A vásáron az alkotók előtt korábban nem ismert új forrásokra, partnerekre lehet rálelni. A Pál Adriennel kapcsolatban sikerült megismerni egy-két, a projekt iránt komolyan érdeklődő partnert, aki nemcsak együttműködési elvárással kíván részt venni a megvalósításban.



Címkék

hír



nka emblema 2012