sex hikaye

Támad a Prizma

Online, offline, okos és szép

2010. február 6. - filmhu
Támad a Prizma

Szombat délután bemutatkozott a 41. Magyar Filmszemlén a 2009-ben létrejött Prizma filmművészeti folyóirat. A szerkesztők beszámoltak a lap működéséről, célkitűzéseikről és beszéltek az on-line sajtó nyújtotta kihívásokról.

 

 

A Prizma negyedévente megjelenő, nyomtatott, tematikus folyóirat, mely elsősorban hosszabb, elemző írásokat, tanulmányokat közöl. Téma rovata mellett megtalálható benne a K2 elnevezésű kísérleti- és kisjátékfilmes, valamint a Kritika és a Képregény rovatok. Az eddigi lapszámok David Cronenberg munkásságával és a magyar műfaji film helyzetével foglalkoztak. A folyóirat nemcsak nyomtatott formában jelenik meg, kiegészíti egy hetente háromszor frissülő honlap is, ahol egyrészt az offline kiadvány témájához illeszkedő szövegeket, másrészt az aktuális mozibemutatókra, filmes eseményekre reagálva kritikákat, interjúkat, fordításokat közölnek. A honlapon olvashatják a nyomtatott lap K2 rovatához illeszkedő Kísérleti vetítő elnevezésű rovatot, valamint az animációs filmeket bemutató Animatékát. „Meggyőződésünk, hogy a kulturális folyóiratok esetében az lehet az egyik válasz az online sajtó létrejöttével előállt helyzetre, hogy az offline kiadványról az azonos ’márkanévvel’ ellátott, de önállóan működő webes felületre irányítjuk az olvasót és fordítva.” − mondta Kele Fodor Ákos.

 

prizma01

 

A Prizma a szerkesztők reményei szerint valahol a könyv és a folyóirat között helyezkedik el, hiszen terjedelmes, viszonylag fajsúlyos szövegeket ad közre, amit még az online sajtó korában is szívesebben vesznek kézbe az olvasók, minthogy képernyőn olvassák. Másrészt a lapot a fiatal tervezőgrafikusok és képzőművészek bemutatkozó platformjává kívánják tenni, tehát azt szeretnék, ha a Prizma nemcsak tartalmilag, de vizuálisan is igényes, esztétikus produktum lehetne, ezért minden egyes szám arculatának tervezését más fiatal művészre bízzák, közölnek továbbá képregényeket is. A Prizma csapata a műhelymunka állandó megújítása érdekében tervezett témáihoz szerzőket, a számok illusztrálásához grafikus és képregény-rajzoló munkatársakat keres.

2010. február 6. (SZTI)



Címkék

Szemle 41 , Prizma



nka emblema 2012