sex hikaye

Új magyar kisfilm: reményvesztettség és elvágyódás

Készül a Part című kisfilm

2010. augusztus 30. - filmhu
Új magyar kisfilm: reményvesztettség és elvágyódás
Várkonyi Tímea első ízben a 41. Magyar Filmszemlén mutatkozott be rendezőként, a Nemes Jeles Lászlóval közösen jegyzett Az úr elköszön című kisfilmmel. A fiatal forgatókönyvíró-rendező idén nyáron forgatta le második kisjátékfilmjét, a Heinrich von Kleist és a német romantika ihlette Part-ot.

A Part forgatókönyvét az író-rendező elmondása szerint Heinrich von Kleist, a német romantika egyik meghatározó alakja ihlette, pontosabban az író halálának körülményei. (Kleist halálának körülményei és búcsúlevele megtalálható itt.) "Egy prepubertás korú, 11 év körüli kislány kavicsgyűjtés közben, a folyóparton, egy fiatal pár együttléte kapcsán találkozik a végzetes szerelemmel" - mesélt a film történetéről Várkonyi Tímea, aki nem akart sokat elárulni a sztoriról, amely "sokat bíz a néző fantáziájára", hiszen pár mondatos dialógusra épül, "nem kívánja feltárni sem a szereplők előtörténetét, sem magyarázattal szolgálni azok cselekedeteire", sőt, a történet vége is több értelmezést enged meg. "A film a szabadság eszméjét és vágyát, a felfokozott életérzést, a reményvesztettséget, a világfájdalmat, az események véletlenszerűségét és a jelenből való elvágyódást állítja középpontjába" - olvasható a rendezői koncepcióban. A Part-ot Kleist mellett Lázár Kincső Boglárka inspirálta, aki szerepelt a rendező korábbi filmjében is. Az ötszereplős kosztümös dráma szereplőgárdája igen impozáns, hiszen szerepel a filmben Trill Zsolt az író alteregójaként, Pető Kata Henriette Vogel-t formálja meg, Fekete Ernő a nő férjét, Rádi Blanka pedig a pár kétesztendős gyermekét alakítja a történetben. 


part_sz1
Jelenetfotó a Part-ból
(Fotó: Kókai Máté)


Az Extreme Film gyártásában készülő, egy helyszínen játszódó nyári történetből már két napot leforgatott a stáb a Hárosi Öbölben, amely a rendező elmondása szerint emlékeztet a Rajna-vidékére. A Part producere Hidasi Dalma, a stáb többi tagját Tímea Nemes Jeles Lászlótól "örökölte meg", így az operatőr -  eddigi filmjeikhez hasonlóan - Erdély Mátyás volt. A rendező bízik abban, hogy sikerrel szerepelnek majd az MMKA szelektív pályázatán, így egy pótforgatás során rögzíthetik majd a forgatókönyvben szereplő finom részleteket, amelyek leforgatására az idő rövidsége miatt nem volt mód. Tervezik továbbá a meglévő egyfényes muszter 35mm-re való felnagyítását. "Bár a film összköltségvetése 6,2 millió forint, a teljes összeg egyelőre nem áll rendelkezésünkre, így a stáb egy része gyakorlatilag ingyen dolgozott, annak reményében, hogy egy sikeres pályázatot követően ki tudjuk fizetni a gázsijukat" - mondta Várkonyi Tímea, aki filmjéhez a Filmjustól illetve az MMKA normatív keretéből kapott támogatást, továbbá az Extreme Film büdzséjéből és önerőből finanszírozták a két napos forgatást. A rendező szeretné a következő Filmszemlén bemutatni a Part-ot, illetve német fesztiválokra is elküldenék a nagyon is aktuális alkotást, hiszen jövőre esedékes Kleist halálának 200. évfordulója.


part_sz2
Werkfotó a Part forgatásáról - jobbra a rendező, almával
(Fotó: Kókai Máté)





nka emblema 2012