sex hikaye

Új pályázat az Átrium mozi értékesítésére

A januári pályázat eredménytelen volt

2012. március 26. - filmhu
Új pályázat az Átrium mozi értékesítésére

Új pályázatot írt ki az Átrium mozi értékesítésére a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt., miután a januárban lezárult pályáztatás eredménytelen volt - adta hírül az MTI.

 

 

A Budapest Film Forgalmazó és Moziüzem Zrt. tulajdonát képező, egy évtizede üresen álló ingatlant nyilvános pályázaton történő értékesítésre hirdették meg.

A BFVK Zrt. honlapján közzétett pályázati felhívás szerint a műemléki védettség alatt álló épületben található budai Átrium mozit 111,4 millió forint + áfa áron kínálják. A pályázat benyújtásának időpontja április 19.

Az előző pályáztatás alkalmával a pályázati anyagot két cég vette fel, de ajánlatot csak egy nyújtott be, a Merlin Színházat működtető nonprofit kft., amely viszont a kiírásban feltételként meghatározott bánatpénzt a pályázatban szereplő határidőig elmulasztotta megfizetni. Ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították, és az eljárás megismétlése mellett döntöttek.

atrium_500


Körösvölgyi Zoltán, a Budapest Film Zrt. vezetője korábban úgy nyilatkozott: az új pályázatot változatlan feltételekkel írják ki, továbbra is ragaszkodnak a műemléki védettség alatt álló épület kulturális célú hasznosításához.

Magács László, a Merlin Színház igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a pályázaton a mögötte álló támogatói körrel a színházat működtető nonprofit kft. ismét elindul, a pályázati dokumentációt már fel is vették.

A Merlin Színház Átrium moziba való költözése a nyáron merült fel, miután kiderült, hogy szerződésük lejárta után nem maradhatnak eddigi játszóhelyükön. A főváros és a színház vezetése tárgyalt is erről - a fővárosi vezetés által is támogatott - megoldásról.

A Fővárosi Közgyűlés még szeptember közepén döntött arról, hogy közszolgáltatási szerződést köt a Merlint működtető Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal. Az eredetileg 2011 végéig szóló szerződést decemberben további három évre meghosszabbította a főváros.






nka emblema 2012