Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Üvegtigris 2

Ízirájder iz bek


2005. október 20. - filmhu



Négy évvel az Üvegtigris első részének sikere után a Rudolf-Kapitány rendezőpáros útjai kettéváltak. Kapitány Iván Kútfejek című nagyjátékfilmjének forgatása a napokban fejeződik be, Rudolf Péter önálló rendezése, az Üvegtigris második része pedig már az utómunkálatoknál tart.

Az Aranycsirke szavazás után döntöttek úgy, hogy elkészül az Üvegtigris 2.
Az Üvegtigris folytatásának ötlete már a forgatás után két évvel megszületett, és bár rendelkezésre állt egy forgatókönyv is, sokáig hezitáltak, hogy érdemes-e belevágni a következő epizódba. Pataki Ági, a film producere a filmhu-nak elmondta, hogy a végső megerősítést a DVD-megjelenés sikere után az Aranycsirke szavazás adta meg számukra, ekkor döntöttek úgy, hogy elkészül az Üvegtigris 2.

Kapitány Iván, az előző rész társrendezője már nem része a produkciónak: önálló cégével, a Filmservice-szel készíti éppen saját filmjét Kútfejek címmel. Pataki Ági és Kovács Gábor kezében maradt a Filmpartners gyártó cég, és ezzel együtt a film jogai is, így Kapitány nélkül kezdték meg Rudolf Péterrel a tárgyalásokat a folytatásról.

Az előkészítés már évek óta zajlik: eredetileg több helyszínen tervezték folytatni a sztorit, ám végül az első részben megismert helyszínen követhetjük nyomon a hat főszereplő szerencsétlenkedését. A forgatókönyvet az Üvegtigris első részéhez és Kapitány Iván Kútfejek-jéhez hasonlóan Buss Gábor Olivér jegyzi, ám ezúttal Rudolf Péter is közreműködött az Üvegtigris történet kialakításában.

Az első epizódban megismert helyszínen folytatódik a történet öt évvel később: Lali fejlesztésre vonatkozó tervei nem maradtak álmok, az Üvegtigris elnevezés a büfé helyett jelenleg egy panziót takar a már ismert tó partján. A produkció körülbelül harmincöt napot forgatott Tinnyén, a nyári esőzések komoly gondokat okoztak a stábnak.

A film főszerepében ezúttal is a rendezőt, Rudolf Pétert láthatjuk, de az első rész hatosfogatából mindenki fel fog tűnni a vásznon: Reviczky Gábor (Gaben), Csuja Imre (Csoki), Gáspár Sándor (Róka), Szarvas József (Cingár), és természetesen Horváth Ottó (Sanyi). A mellékszereplők is változatlanok: Selmeczi Roland, Gesztesi Károly, Kecskés Karina és Básti Juli.

A Filmpartners gyártásában készülő film producerei Kovács Gábor, Pataki Ági és Kolozsvári Tünde. Kovács Gábor még márciusban arról nyilatkozott a filmhu-nak, hogy az Üvegtigris 2-nek nyernie kell az MMKA pályázaton, de jelenleg a filmben állami szerepvállalás nincs, a produkció kizárólag magántőkére épít. A szponzori pénzek begyűjtése mellett koprodukciós partnerekkel is folytatnak tárgyalásokat.

Kapitány Iván távozásával új operatőrre is volt szüksége a filmnek: a produkció ebbe nem szólt bele, Rudolf Péter választása pedig Vecsernyés Jánosra esett. Az elkészült anyag vágásáért pedig a Fekete Kefe vágója, Kiss Wanda felel. 

A fapados Üvegtigris 2 cím mellé a jól hangzó alcím kitalálása még folyamatban van. A mozikban 2006. januárjától lesz látható az Üvegtigris második része a Budapest Film forgalmazásában, előreláthatólag harminc-harmincöt kópiával országszerte. Az első rész négy évvel ezelőtt százharmincezer nézőt vonzott a hazai filmszínházakba, majd a DVD/VHS megjelenése után is elkelt belőle húszezer példány.




Címkék

hír





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |