sex hikaye

Válasz Kálomista Gábor nyílt levelére

Újévi köszöntő

2008. december 31. - filmhu
Válasz Kálomista Gábor nyílt levelére
Fontos filmszakmai személyiségek egy csoportja válaszlevelet fogalmazott meg Kálomista Gábor nyílt levelére. Angelusz Iván, Csákány Zsuzsa, Jancsó Miklós, Kovács Gábor, Mundruczó Kornél, Pataki Ágnes, Petrányi Viktória és Török Ferenc papírra vetette továbbá a magyar filmszakma felé támasztott kívánságait a 2009-es évre, és megtették újévi fogadalmukat is.

Eljött az idő, hogy egy pillanatra abbahagyjuk a munkát és mi magunk is levélírásba fogjunk. Nem szokásunk levélben szólni, sem a szakmához, sem máshoz. Nem gondoljuk, hogy véleményünk az egyetlen igaz, nem szeretjük mások orra alá dörgölni esetleges tévedéseiket, nem szeretünk névtelenül fórumozni és többnyire próbálunk távol maradni kétes színvonalú párbeszédektől, amelyeket szakmai fórumoknak hívnak. Most mégis írnunk kell pár sort Újév alkalmából.

Szeretnénk egy olyan 2009-et kívánni mindenkinek, ahol vitába szállni nem csak fegyverrel lehet, ahol a szakmai beszélgetések nem szánalmas hatalmi harcok színterei, ahol a közös érdekeknek olyan emberek adnak hangot, akik valóban értik, hogy kik is ennek a közösségnek a tagjai.
 
Szeretnénk, ha 2009-ben nem lehetne lemondásra felszólítani - egyébként egy jogos és fontos vita hevében – egy olyan embert, aki a szakmáért annyit tett, mint Grunwalsky Ferenc. Aki dolgozik, hibázik – mondják a bölcsek, és aki olyan veszélyes pozíciót vállal, mint ő, természetesen keveredik vitás kérdések közelébe. Ugyanakkor vérét kívánni, egy éppen adódó szakmai vita miatt, amelyben tisztázatlan felelősségek, és még inkább elkendőzött érdekek  mentén forrósodik fel a hangulat, nem éppen egy fair play díjas gesztus.  Az MMK elnöke nem csak (és főleg nem egyedül) a kérdéses privatizációs ügyben érintett, amellyel magunk sem értünk egyet. Az utóbbi években többek között mindenki megelégedésére tető alá hozta a Filmtörvényt, ezzel megteremtve egy új filmgyártás alapjait. Nincsenek illuzióink, hogy ezek csak az alapok, és hogy a valódi fejlődéshez még nagyon hosszú út vezet, amelyhez mindannyiunknak hozzá kell tennünk kicsit/sokat. A szembenézés a vitás kérdésekkel fontos és elengedhetetetlen dolog, de nincs szükség arra, hogy a politikai kommunikáció szintjén valódi egyeztetések nélkül osszuk meg erőinket.

A filmesek megítélése elsősorban a vitastílusuk miatt olyan, amilyen. Mivel úgy tűnik, hogy sokan legalább annyira szeretnek „szakmázni“, mint filmezni, jó lenne, ha kicsit több megértéssel és magasabb színvonalon telne az a csodás 2009 ebből a szempontból is.  A mi újévi ígéretünk pedig, hogy amennyiben egyszer majd kevésbé sárbirkózás lesz a szakmai élet, mi is szívesen részt veszünk benne.

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Angelusz Iván, Csákány Zsuzsa, Jancsó Miklós, Kovács Gábor, Mundruczó Kornél, Pataki Ágnes, Petrányi Viktória, Török Ferenc





(15) 
Hozzászólások
15-13  /  15
2009. január 3. szombat, 01:55#15| Minovics
Jafar!

A kérdéseid jogosak, de elég nagy naivitásra vall, ha azt gondolod, hogy így kívüllálóként ezekre választ is fogsz kapni.

Bazdmeg Te komolyan elhiszed, hogy a Vagyonkezelő illetékese még mindig vidéken van?! (http://nol.hu/kult/lap-20081216-20081216_1-29)

Te itt valamit kurvára félreértesz! :D
 
Előzmény: jafar #12
 
2009. január 2. péntek, 22:54#14| jafar
Kedves Ödönke,
Jó, hogy sikerült megfogni a téma lényegét.
Valami más, amibe még bele lehet kötni?
Az elmúlt 3 órámat a www.mmka.hu oldal pályázati döntéseinek archivumával töltöttem. Össze is raktam a sok-sok excell táblázatot egy szép nagy táblázatba. Na erről kellene beszélgetni.
 
Előzmény: ödönke #13
 
2009. január 2. péntek, 22:43#13| ödönke
"Szeretnénk Önöket tájékoztatni..............történtekre."
...... a 2009. november 18-án kiírt......"

Olvassa már el valaki végre figyelmesen ezt a Kuratóriumnak írt levelet!!!
Nem az a baj, hogy magyartalan, hanem az, hogy értelmetlen zagyvaság.
És ezt elküldték a politikai pártok vezetőinek.
Hát ez a baj.
Az Elnökkel, ha ő írta, a tagokkal, ha jóváhagyták.
Hogy ott valaki/k nem tud/nak írni, vagy más/ok meg nem tud/nak olvasni.
 
Előzmény: jafar #12
 

nka emblema 2012