sex hikaye

Vasárnap új sorozat indul a Dunán

Csak színház és más semmi!

2016. január 8. - filmhu
Vasárnap új sorozat indul a Dunán

Vasárnap este indul a Duna Televízión a Csak színház és más semmi című új, hat részből álló sorozat, amely Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével a színház világába enged betekintést. A Divinyi Réka és Goda Krisztina nevéhez fűződő sorozat 52 perces részeit hetente, vasárnap esténként háromnegyed kilenctől vetítik.


A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Megafilm Service közös produkciójában készült alkotás 52 perces részeit hetente, vasárnap esténként háromnegyed kilenctől vetítik. A sorozat vezető írója, Divinyi Réka a szerdai sajtóvetítést követő beszélgetésen elmondta:" a film műfaja dramedy, amely egy érzelmes történetet mesél el, néha humorral, néha könnyekkel. Alapvetően női sorozatról van szó, három nő szemszögén keresztül mutatják be a történetet. A sorozatban három szatirikus hangvételű szál fut párhuzamosan, amelyek alkalmanként összefonódnak. A történet a híres díva (Schell Judit) és rendező férje (Csányi Sándor) magánéleti válsága körül bonyolódik, kerete egy színházi előadás létrejötte, az olvasópróbától a premierig. A szereplők az előadásban játszó színészek, színházi dolgozók."

Goda Krisztina forgatókönyvíró, kreatív producer a szereplők kiválasztásáról elmondta: "demokratikus folyamat eredménye volt, a két rendezővel közösen döntöttek a szereposztásról." A Csak szex és más semmi című filmet idéző címről Kálomista Gábor producer elmondta: "Divinyi Rékával és Goda Krisztinával több mint egy évtizede dolgoznak együtt különböző projekteken, az első nagy közös munkájuk volt a nagysikerű film." Hozzátette: régóta szeretett volna a televíziós műfajban is együtt dolgozni az alkotókkal. Arról beszélt, hogy fontosak az ilyen sorozatok, amelyek Magyarország vezető színészeivel, magas minőségben készülnek. "Ez fontos, mind a magyar mozgóképkultúra, mind a televíziózás szempontjából, és egyre több hasonló sorozatnak kellene készülnie" - mondta, hozzátéve, hogy erre egyre több lehetőség van és egyre jobb alkotások készülnek. "Hál'istennek van rá pénz, van rá akarat és úgy tűnik, hogy nézői igény is" - fogalmazott. A producer  elmondta: a sorozat 400 millió forintból készült. A produkcióban Schell Judit és Csányi Sándor mellett, Szervét Tibor, Szávai Viktória, Vecsei Miklós, Mikecz Estilla, Fehér Tibor, Lovas Rozi, Géczi Zoltán és Pálos Hanna is szerepel.

csak szinhaz 1747

Goda Krisztina, forgatókönyvíró, kreatív producer (Fotó: Valuska Gábor)

A rendező Nagypál Orsi és Miklauzic Bence. Nagypál Orsi elmondta: a sorozatot 65 nap alatt forgatták. A nyáron a Thália Színházban dolgoztak, amikor a színházi évad elkezdődött, kivonultak külső helyszínekre, a forgatás szeptemberben zárult. A sorozat forgatásán a Filmhu is részt vett, forgatási riportunkat ide kattintva olvashatja. Még több képet  a forgatásról pedig Facebook oldalunkon talál. Mint mondta, Miklauzic Bencével konfliktusmentesen, harmonikusan dolgoztak együtt. Az, hogy nem lehet észrevenni, melyik jelenetet melyikük rendezte és mikor, az elsősorban a stáb és a színészek profizmusának köszönhető. Miklauzic Bence hozzátette: "akkor jó a sorozat, ha nem lehet észrevenni, hogy ki mit rendezett benne, ehhez közöttük is szoros egyeztetésre volt szükség." Elmondta: egy részt átlagosan 11 nap alatt kellett felvenni, a stáb feszített munkatempóban dolgozott.

csak szinhaz 1887

Miklauzic Bence, a sorozat egyik rendezője (Fotó: Valuska Gábor)

Divinyi Réka megjegyezte: "nem az volt a fő szempont, hogy teljesen hiteles legyen a színházi világ, egy romantikus, szórakoztató történetet szerettek volna elmesélni, és időnként a hitelességet beáldozták ezért. Mindenkit kicsit erősebb vonásokkal rajzoltak meg, és kicsit meredekebb dolgok történnek, mint ami valóban történik egy próbafolyamat alatt, de a színházi élet struktúrája felismerhető. A sorozat a hathetes próbaidőszakot követi végig a bemutatóig." Elmondta: nem akartak folytatást készíteni a Csak szex és más semmi című filmhez, a sorozat teljesen más történet, csupán szerettek volna ugyanazzal az alkotógárdával újra együtt dolgozni. A filmmel a közös pont csak az alkotók és a főszereplők, emellett a sorozat hangvétele is hasonló. Goda Krisztina  elmondta: felkérést kaptak a sorozat újabb hat részének megírására, amely egy év múlva készülhet el. A sorozat operatőre Babos Tamás, line producere Helmeczy Dorottya volt. A díszleteket Klimó Péter, a jelmezeket Zelenka Nóra tervezte.

(Forrás:MTI)






nka emblema 2012