Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

VI. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor

Gyimesi-szoros, Erdély


2007. március 20. - filmhu



VI. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor
Idén is a Gyimesi-szoros bejáratánál szervezi meg nyári alkotótáborát augusztus 9. és 19. között a Filmtett mozgóképes havilap, valamint a budapesti Duna Műhely. A táborba jelentkezhet minden 18. évét betöltött, romániai, magyarországi vagy más határon túli régiókból származó fiatal, akit érdekel a kisjátékfilmek készítésének folyamata vagy a filmtörténet. Jelentkezni május 12-ig lehet.

Idén nyolc csoportban való részvételre lehet pályázni: filmrendezői, animációs filmes, operatőri, filmszínészi, vágó, hangmérnöki, producer-gyártásvezetői-felvételvezetői, valamint filmológus csoportba. Az egyes csoportok tevékenysége kiegészíti egymást. A csoportok tevékenységét a hagyományhoz híven neves hazai és külföldi szakemberek irányítják.

Minden csapatba kötelező jelentkezési feltétel a részletes önéletrajz és a Filmtett honlapjáról (www.filmtett.ro) letölthető űrlap kitöltése. A szervezők kérik csatolni az esetleges előzetes szakmai tapasztalat rövid bemutatóját is. Jelentkezéskor két csoportot lehet megjelölni fontossági sorrendben. Túljelentkezés esetén a táborvezetők és az érintett csoport vezetői döntenek a résztvevőket illetően.

Jelentkezni május 12-ig lehet postán vagy e-mailben a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen. Az eredményeket két héten belül közzétesszük.

A tábor helyszíne a Hargita megyei Csíkszépvíz, bázisa a Kishavas Panzió. A részvételi díj 250 RON romániai résztvevők számára, illetve 50 000 forint külföldieknek. Az összeg magába foglalja a szállás, a teljes ellátás, valamint a felhasználandó technika, film- és videomennyiség költségeit. Nehéz anyagi helyzet alapos indoklása esetén öt magyarországi és öt erdélyi táborozó 50 %-os árkedvezményben részesül. A pályázati eredmények függvényében a kedvezményezettek létszáma emelhető.

További információk, részletes jelentkezési feltételek a www.filmtett.ro oldalon találhatók, valamint a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen kérhetők.
.
A nyolc csoport:

1. Filmrendezői csoport
A csoport tevékenységének célja kisfilmek írása és rendezése, illetve a forgatáson való részvétel. Használható technikák: DV, színes vagy fekete-fehér super8, esetleg 16 mm. A jelentkezéshez kész filmet/filmtervet (szinopszis, treatment vagy forgatókönyv) kérünk.
2. Animációs csoport
Célja különféle animációs technikák elsajátítása, valamint animációs rövidfilmek készítése. Használható technikák: DV, színes vagy fekete-fehér super8, esetleg 16 mm. A jelentkezőktől kész filmet vagy filmtervet (szinopszis, treatment vagy forgatókönyv), vagy saját fényképeket várunk.
3. Operatőrcsoport
A csapat célja kisfilmek fényképezése. Jelentkezni saját filmmel vagy fényképekkel lehet.
4. Filmszínészcsoport
Tagjai filmes színészgyakorlatokon vehetnek részt, valamint a táborban készülő filmekben szerepelnek. Jelentkezhetnek harmad- és negyedévet végzett színihallgatók, valamint fiatal színészek, amatőr színjátszó társulatok tagjai is, akik filmes tapasztalatra szeretnének szert tenni. A jelentkezéshez portrét, valamint egész alakos fényképet kérünk mellékelni.
5. Vágó csoport
Elméleti és gyakorlati vágási alapismeretek elsajátítását biztosítja. Tagjai a táborban készülő filmek vágásában működnek közre. A jelentkezéshez esetleges korábbi tapasztalatok leírását kérjük csatolni.
6. Hangmérnöki csoport
Tagjai elsajátíthatják a filmes hangrögzítés, a hangrendezés, a zaj- és zörej-előállítás alapismereteit. A jelentkezéshez zenei, hangtechnikai, rádiós tapasztalat leírását lehet mellékelni.
7. Produceri, gyártásvezetői, felvételvezetői csoport
Tagjai a filmelőkészítés, a pályázás, valamint a forgatás/szervezés (gyártás- és felvételvezetés) alapjaival ismerkedhetnek, és részt vesznek a táborban készülő filmek gyártásában. A jelentkezéshez kérjük mellékelni az esetleges szakmai tapasztalatok összegzését.

8. Filmológus csoport
Tevékenységének lényege a filmnézés, filmelméleti, valamint filmtörténeti szemináriumokon való részvétel, filmes lap szerkesztése, filmkritikaírás. A jelentkezéshez egy vagy több filmes témájú írást (filmkritikát, esszét, szakdolgozatot) kell mellékelni.




Címkék

nevezz , nevezes





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |