75 éves Max von Sydow

A megismeréshez bátorság kell

Így van ez annak ellenére, hogy szakmai pályafutása jóval tovább terjedt az intellektuális férfiak életre keltésénél: ő az egyetlen színész a filmtörténetben, aki sakkozhatott a halállal (A hetedik pecsét), eljátszhatta Jézust (A világ legszebb története – A Biblia), az Ördögöt (Hasznos holmik), egy ördögűző papot (Az ördögűző), de a pápát és egy bibliai királyt is, és egy túlvilági vezetőt is a Csodás álmok jönnek-ben. Volt félelmetes bérgyilkos A keselyű három napjában, rideg, magának való művész a Hanna és nővérei-ben, elmélyült tudós a Dűnében, az Ébredésekben, A Világ végéig-ben, és legutóbb a Különvéleményben. A hódító Pellében nyújtott alakításáért Oscar díjra jelölték.

filmhu:Tudja, ugyanazon a napon születtünk, április 10-én, csak egészen pontosan ötven év különbséggel.

Max von Sydow: Akkor hát Kosok vagyunk. A fiam is az.

filmhu:Erland Josephson azt mondta nekem, azért utasította el a Cápa 2-ben neki felkínált szerepet, mert művészetnek tekinti a színészetet. Ön viszont szinte mindent elvállalt.
 
M.S.: Azért nem mindent (a Dr. No c. Bond-film főgonoszának szerepét például nem – K.L.). Nézze, a megközelítésem az, hogy egy színésznek mindent el kell játszania, amiről úgy érzi, illik hozzá. A svéd színházi világban nőttem fel. Egy államilag támogatott színházhoz kerültem, ahol a pénzügyi függetlenségünk lehetővé tette, hogy sok mindent kipróbáljunk. Ám a színtársulat meglehetősen kicsi volt. Ez azt jelentette, hogy mindent kellett játszanom. A repertoár roppant változatos volt. A klasszikusokat éppúgy előadtuk, mint a modern darabokat, vígjátékokat éppúgy, mint tragédiákat, mellékszereplőként ugyanúgy játszottam, mint főszereplőként. A színház végig fontos szerepet töltött be az életemben. Egészen az elmúlt tíz évig, azóta már nem lépek színpadra. Nem szeretek egyfajta karakterben leragadni. Szeretek mindent kipróbálni, amit csak lehetséges.

filmhu:Akkor hát nem érzi úgy, hogy a művészet svéd magaslatai után kiárusította a tehetségét?

M.S.: Nem, Hollywoodban is készülnek nagyon jó filmek! Persze ott is csinálnak sok szemetet, de hol nem? Attól tartok, még Svédországban is.
 
filmhu:Az amerikai filmekben a bölcs idős férfi archetípusát testesítette meg. Legemlékezetesebb szerepeiben papokat és tudósokat játszott. Csupa elmélyült gondolkodású, felelősségteljes karaktert. Önből ered ez a szerepkör?

M.S.: Hogy bölcs ember lennék? Nem, nem vagyok az. Nem, nem, nem. Ha az ember külföldi, túl magas, és svéd akcentussal beszéli az angolt, mint én, akkor az meghatározza, milyen szerepekre fogják felkérni Hollywoodban. Az amerikaiak nem szeretik a szinkronizálást, és mivel nem vagyok sem kanadai, sem ausztrál, sem angol, ha nem szinkronizálnak, a beszédem külföldiesen fog hangzani. Rendben, én vagyok a külföldi az amerikai filmekben. Kik is a bevándorlók Amerikában? Főképp a gonoszok. Gyakran a tudósok. Vagy a művészek. Vagy a pap. Ki más? Senki. Néha unalmas mindig ugyanazt játszani. Ez a probléma. Attól tartok túl sok egyforma szerepet fogadtam el. De mindez már rég megtörtént, nem tudok változtatni.

filmhu:Változatos pályája során élt Rómában, Los Angelesben, Párizsban. Melyiket kedveli a leginkább?

M.S.: Mindegyiknek megvannak a maga jellegzetességei. Háromszor forgattam Budapesten is (Menekülés a győzelembe, 1981, Vörös király, fehér lovag, 1989, X polgártárs, 1995 – K.L.), ahol remekül éreztem magam a feleségemmel. De úgy hiszem, Párizs a legszebb város mind közül. 25 éve élek ott. A feleségem pedig francia. Vagyis sok okom van rá, hogy ott legyek. Itt látom a filmeket is. Ma már nem utazok fesztiválokra, hacsak valamelyik filmem nem kívánja meg a jelenlétem.

filmhu:Legutóbb az Intactóban láthattuk. Holokauszt-túlélőt alakított, méghozzá nem is akármilyet.

M.S.: Nagyon érdekes ez a férfi. Az a tény, hogy fiatalon túlélte a legnagyobb katasztrófát, meggyőzte a sérthetetlenségéről. Gyanítom, hogy az író azért választotta a holokausztot, az emberek kiirtását célzó abszolút horror jelképét, hogy a főszereplőt, Samet a lehető legnagyobb adag szerencsével ruházza fel. Ha azt a katasztrófát túlélte, akkor ezután képes mindent túlélni. Sam elhiszi magáról, hogy magáévá tette az abszolút szerencsét. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy az ő túlélése rengeteg ember életébe került. Ez mély bűntudatot keltett benne. A történet élet és halál kérdéseivel játszik, azzal, vajon elég szerencsések vagyunk-e, hogy életben maradjunk. A filmbéli bikaviadort is hasonló bűntudat gyötri, nagyon spanyolos az ő bűntudata: minden alkalommal vagy ő ússza meg, vagy a bika. A film sajátos mitológia megértését várja el a nézőtől: az az idea, hogy valaki elveheti a szerencsédet, és ezzel elveheti a lelkedet is, elég félelmetes koncepció.

filmhu: Szerencsésnek tartja magát?

M.S.: Igen, azt hiszem. Bár nem vagyok szerencsejátékos - csak színészként. Igen, a színészet szerencsevadászat. Mert, ugye, gyakran megtörténik, hogy megtetszik egy csodálatos forgatókönyv, amit olyasvalaki írt, akit nem ismerek. Olyasvalaki fogja rendezni, akit szintén nem ismerek, talán láttam tőle valamit, de akkor sem tudom, ki ő. A filmet egy producer jegyzi, akiről ugyancsak fogalmam sincs, milyen ember lehet. A színészeket talán láttam valamiben, de nem dolgoztam velük még, megint csak: nem ismerem őket. Elvállaljam a filmet, vagy sem? Mi ez, ha nem tökéletes szerencsevadászat? A kockázat mindig ott lebeg a fejem felett, mert ez a sok résztvevő mind elronthatja a filmet. És olykor meg is teszi! Nincs titkos trükköm a hibák ellen. Ahhoz, hogy felnőjünk, meg kell tanulnunk bátraknak lenni. Meg kell ismernünk a világot, és ehhez kockázatokat kell vállalnunk, habár elfogadható mértékű rizikót. A bátorságot hallatlanul nagy erénynek tekintem.

filmhu:A legtöbb „cinephile” (hozzáértő filmrajongó) emlékezetében Bergman „társulatának” tagjaként marad meg. Még felsorolni sem könnyű a filmeket: A hetedik pecsét (1956), A nap vége (1957), Arc (1958), Életközelség (1958), Szűzforrás (1959), Tükör által homályosan (1960), Úrvacsora (1961), Farkasok órája (1966), Szégyen (1968), Szenvedély (1969), Érintés (1971).

M.S.: Igen, a csapat tagja voltam. A vele való munka mérhetetlenül fontos volt a számomra.

filmhu:Mit tanult tőle? Nemcsak szakmailag, de emberileg.

M.S.: Ezt nem tudom Önnek elmondani két percben. Csak annyit mondhatok… (lehunyja szemeit, összpontosít, hogy a legpontosabb választ adhassa). Természetesen egyike azoknak az embereknek, akik a legtöbbet jelentik számomra – szakmailag. Egyúttal barátként is. Egyfajta kapcsolatot jelentett. Kimagasló művész, rendező és személyiség. Nagy adósa vagyok neki, nem is tudom felmérni, mennyire nagy…

filmhu:Egy filmet rendezett (Ved vejen, 1988). Magán viseli ez Bergman hatását?

M.S.: Az ember nem úszhatja meg, hogy hatást gyakoroljon rá Bergman. Ha fiatalabb lennék, többet rendeznék. De az élet rövid. Többé már nincs annyi időm, hogy egy-két-három évet töltsek el egy projekttel.

filmhu:A Bergmannal közös munkák közül melyik áll legközelebb a szívéhez?

M.S.: Nem tudok rábökni egyetlen Bergman-filmre, mondván, ez fontosabb, mint a többi. Ha egy filmet kell választanom, az A hódító Pelle (1987) lenne, amit Bille August rendezett.

filmhu:Miért?

M.S.: Mert csodálatos a történet, és nagyon gazdag, árnyalt a szerep. Értékes, színvonalas regényen alapul, amit egy dán, Martin Andersen Nexö írt. Tulajdonképpen egy trilógia része, de a film csak az első részt dolgozta fel. Az író kommunista. Emlékszik a történetre? Egy fiatal fiú Amerikába akar menni. De sose jut el oda. Koppenhágába kerül, ahol szakszervezeti vezető lesz belőle. Remek sztori, ami identitással ruházza fel, hogy is mondjam, az arctalan munkást. El kellene olvasnia! És amiért ez a kedvenc filmem, az a csodálatos kapcsolat, amit látunk benne: apa és fiú között. Ez jelenti a legtöbbet a számomra.