8. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Hüvelyk Matyitól Mansfeldig

Évszázados, évezredes, vagy ki tudja, még milyen melegrekordban érkezett meg a magyar, a nemzetközi (vagy ki tudja, még milyen) animációs szakma Kecskemétre, hogy részt vegyen a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) idei programjain. A többség persze inkább hazatért, illetve otthon maradt Bács-Kiskun megyeszékhelyén, mert – ahogy több ízben hallhattuk – a település a magyar animáció fővárosa; és valóban, a filmeket nézve bizonyossá vált, hogy a Moholy-Nagy Művészeti (korábban Iparművészeti) Egyetemet kivéve egyedül a kecskeméti stúdióban folyik aktív és szervezett animációs mozgóképgyártás. Ezért nem véletlen, hogy a magyar versenyprogram filmjeinek többségén a stáblistán producerként éppúgy Mikulás Ferenc neve szerepel, mint a KAFF szervezőgárdájának élén.

Összeférhetetlenséghez persze nem fér kétség, annál kevésbé, miután - immár több mint két évtizede - Mikulás hívta életre és szervezi meg azóta is a fesztivált (az első KAFF 1985-ben került megrendezésre). Tehát ő és a csapata lelkesedése nélkül valószínűleg nem lenne számottevő animációs seregszemle hazánkban – hanem egy helyi jelentőségű eseményen peregnének a filmek –, így viszont egy A-kategóriás nemzetközi fesztiválra látogathatnak el immár kétévente az érdeklődők. Persze ehhez nyilván kellettek a magyar animációs filmek nemzetközi sikerei, valamint olyan „diplomáciai” tevékenységek, mint dr. Matolcsy György főtitkársága a Nemzetközi Animációsfilm Rendezők Szövetségében (ASIFA) – nem mellesleg a filmtörténész-producer szorgalmazta annak idején a vidéki stúdiók, többek között a kecskeméti műhely életre hívását. Méltán kapta meg tehát az idei fesztivál életműdíját.

Az egyik legérzékletesebb 56'-os film  - Szilágyi Varga Zoltán: Jegyzőkönyv - Mansfeld Péter emlékére

Az idei KAFF-on hallható szóbeszédek alapján két előítéletet kellett eloszlatniuk a szervezőknek. Az egyik, hogy előbb-utóbb átjárhatatlan rés fog keletkezni a szakmán a generációs szakadék miatt, ami a Kecskemétfilmhez köthető alkotók és az elsősorban a MOME diákjaiból álló fiatalok között, akik egyre nagyobb hatékonysággal, látványosan képviselik érdekekeiket például a Manifeszten (Magyar Animációsfilmes Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület) keresztül – meg persze külföldön is elismert, sikeres filmeket készítenek. Nos, ez a kettéosztottság sokak várakozásával ellentétben nem vezetett szakítópróbához, elsősorban azért nem, mert idén először külön szekciót és díjat kaptak a MOME vizsgafilmjei, illetve az elismerések odaítélésénél is kiegyensúlyozottság mutatkozott. A másik pedig egy újra és újra felmerülő kérdés, hogy ténylegesen mekkora nemzetközi rangot jelent a KAFF. Ha csak a zsűri összetételét nézzük, nem fér kétség az eredményhez; a nemzetközi zsűri elnöke a cannes-i díjas, amerikai David Ehrlich volt, míg a magyar szekció filmjeit illetően – többek között – az Oscarra jelölt Paul Driessen döntött a díjakról. Rajtuk kívül még egy sor külföldi újságíró, filmkészítő vendég jelent meg Kecskeméten – a legnagyobb látványosságot egy mindent filmező, roppant lelkes japán tévéstáb keltette, bizonyítékul arra, hogy a magyar animáció tényleg elismert és népszerű a Távol-Keleten. A nevezett filmeket illetően már nem ennyire fényes a helyzet, ugyanis összesen 28 külföldi alkotást küldtek el a kecskemétieknek – ebből 4 nagyjátékfilm került versenybe, köztük a mozikban is bemutatott Reneszánsz című produkcióval, de általában is azt figyelhettük meg: a külön futó magyar programok a nemzetközinél sokkal nagyobb figyelmet kaptak. Ezt a helyzetet oldhatná fel a jövőben, ha nem lenne elkülönítve a két szekció – ahogy több fiatal animátortól hallottuk.

A számtalan kellemes élmény mellett még egy árnyoldalra kell felhívnunk a figyelmet, amelyről talán legkevésbé a kecskemétiek tehetnek. Sokkal inkább egy tipikusan magyar jelenségről van szó. Sajnos ugyanis ismét látványosan kiütközött a magyar filmszakma kettéosztottsága, és gyanítjuk, nem csak azért láttunk kevés, a játékfilmes szemlékről ismerős arcot, mert azt az eseményt Budapesten rendezik – száz kilométer nem lehet akadály, pláne nem kétévente. Játékfilmes rendezővel alig találkoztunk, talán csak Szomjas György jelent kivételt, aki ugye a Filmművész Szövetséget képviselte, a mozgókép közalapítványból is csak az animációs szakkollégium elnöke, Szemadám György volt jelen. Végig Kecskeméten volt viszont Muhi András, aki Hegedűs 2 László filmjeinek producereként az átmenetet képviselte a két szakma között, rajta kívül még Csáki László és Pálfi Szabolcs animációját láthattuk azok közül, akik a februári szemlén is jelen voltak alkotásaikkal. Talán ők már az előbb említett generációváltást képviselik, annak reményében, hogy ez a kettéosztottság is hamarosan idejétmúlttá válhat.

Utopikus-indusztriális világ, egyszerű eszközökkel - Ducki Tomek: Életvonal

Több külföldi vendég, köztük maga a zsűrielnök, David Ehrlich is megerősítette a filmhu-nak, hogy kevés ilyen kellemes élménye volt, ami a vendéglátást illeti. A szervezők munkájának eredményeként ugyanis jutott idő a kikapcsolódásra is, például élményfürdőzés, folklór-csárdaebéd keretében, így aztán nem véletlen, hogy a külföldiekkel folytatott beszélgetéseink majd' mindegyikében a pálinka, illetve a „gyönyörű magyar nők” megemlítésre kerültek. Ők sem tagadták, elkelt a pihenés a filmfolyam közepette, ugyanis a panoráma- és információs programokkal együtt szinte folyamatosan vetítették a mozgóképeket az Erdei Ferenc Művelődési Házban, valamint az Otthon Moziban, hogy a Fő téren rendezett retrospektív vetítésekről már ne is beszéljünk... Illetve egy-két szó erejéig mégis, hiszen tanulságos volt ismét látni Dargay Attila legnépszerűbb filmjeit, például a Lúdas Matyi-t vagy éppen a Szaffi-t. Az idén nyolcvan éves mester rajzfilmjei húsz-harminc év elteltével is olyan erényeket csillogtatnak meg, mint a pontos történetmesélés, következetesen alkalmazott képi motívumokkal alátámasztva – bár új magyar animációs nagyjátékfilmet nem láthattunk a KAFF-on, bizony az előbb említett elemek sokszor hiányoztak az idén bemutatott hazai alkotásokból. A magyar rövidfilmes programból ennek ellenére nem maradtak el a remekművek, kezdjük rögtön a fődíjas filmmel, ami ugyan diplomafilmként készült, mégis a versenyprogramban szerepelt – méltán. Ducki Tomek Életvonal című animációjáról van szó, amellyel a fiatal alkotó a fődíj mellett még több más elismerést is besöpört. A film egy utopikus-indusztriális világot épít fel roppant egyszerű eszközökből; az emberek(?) fogaskerekekből állnak, és végtelen, párhuzamos huzalokon száguldanak, mintha görkorcsolyáznának. A minimál-képi világ tökéletes összhangban van a monoton mozgás és a zene kölcsönhatásából képződő ritmussal. Ducki a filmhu-nak elmondta, nem számított arra, hogy diplomafilmjét rögtön ilyen kedvezően fogadják (az Életvonal a KAFF-on kívül a Mediawave-en díjazták, Stuttgartban elismerő oklevelet kapott, Annecy-ban pedig a versenyprogramban szerepelt); kérdésünkre, hogy a díjaknak köszönhetően dúskál-e az ajánlatokban, szerényen csak annyit mondott, hogy az Életvonal alapján a szakma számára még nem derült ki mesterségbeli tudása, hiszen ez egy egyedi ötletre alapuló, technikailag viszonylag egyszerű film, tehát van még mit bizonyítania. Ducki Tomek jelenleg Írországban él, és elárulta, „akár mosogató-fiúként is dolgozhatna”, hiszen szerencsét próbálni ment ki, ám végül grafikusként sikerült elhelyezkednie – a további filmek mellett első számú terve a továbbtanulás valamelyik rangos európai egyetemen.

Szintén Annecy-ban szerepelt Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv – Mansfeld Péter emlékére című filmje, amelyért a rendező a legjobb forgatókönyv díját vehette át Kecskeméten. Az animáció egyértelműen kiemelkedik az 56'-os filmek sorából, szépen kivitelezett, a ritmusa is rendben van – megkockáztatom: a maga absztrakt módján hűebben képes eljuttatni hozzánk az ifjú forradalmár alakját, mint a Mansfeld című játékfilm. Szilágyi Varga Zoltán a díj átvételekor hangsúlyozta, személyes ügy volt számára a film, amit ugyan közpénzből készített, ám sajnos nem engedhette meg magának, hogy közben a saját megélhetését ne ebből finanszírozza - ami lelkiismeretfurdalást okozott az alkotóban. Ezt azzal próbálja meg orvosolni – ahogy a díj átvétele után elmondta -, hogy jótékony célra fordítja a díjjal járó pénzösszeget. A videóklip-reklám szekcióban győztes Igor Lazin (Maddog - A busz) folytatta a frappáns beszédek sorát, ő ugyanis saját magának ajánlotta fel a nyeremény-összeget, hogy kevésbé legyen leterhelve a reklámok készítésének taposómalmában. Magyarósi Éva 2005-ös animációját, a Hannéta szakmabeliek és a rajongók már ismerhetik, ezúttal a legjobb  kísérleti filmként kapott elismerést a sokakat felkavaró, ugyanakkor vizuális ötleteivel és verbális humorával még többeket lenyűgöző film (Kecskeméten is az erős taps és az enyhe füttysző keveredése kísérte a naturális animációt). Érdekes, hogy a kísérleti szekció „nagy nevei”, például Ulrich Gábor és Hegedűs 2 László, akik egyébként a Hannénál jóval kevésbé élvezhető, a történetmeséléstől elrugaszkodott filmeket készítettek, ezúttal hivatalos elismerés nélkül maradtak – talán ez egy gesztus a tágabb közönség számára, hiszen Mikulás Ferenc és a zsűri tagjai is több ízben hangsúlyozták: el kívánják kerülni, hogy belterjes, szigorúan szakmai fesztivált rendezzenek. A díjazottak között találjuk még Horváth Máriát, a Kecskemétfilm alapító tagját, aki többek között a közönségdíjat kapta meg a Hogyan telt a gyermekkorom című népmese-epizódért, nem érdemtelenül, hiszen az olykor-olykor megfáradni látszó népmese-sorozatba sikerült életet lehelnie egy frissebb, montázs-technikára alapuló nyelvezettel. Csakúgy, mint a legjobb tv-special kategóriás film az 1923-as születésű cseh Bretislav Pojár munkája, a Hüvelyk Matyi, amelynek lendületes történetvezetése, ötletes karakterei bizonyítékul szolgálnak arra, hogy egy nem éppen a legifjabb generációba tartozó rendező, klasszikus témából is képes a mai televíziós igényeknek megfelelő filmet készíteni. (A felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, a teljes díjlistát sajtóközlemény formájában olvashatják.)

A legjobb kísérleti film a Hanne - rendezte: Magyarósi Éva

M. Tóth Géza, a magyar zsűri elnöke összefoglalójában elmondta, hogy a fesztivál napjai alatt megirigyelte közjegyzők által megtámogatott tévés vetélkedők műsorvezetőit, akiknek az összes műsorban elmondják: „mindent rendben találtak”, és az eredmény megkérdőjelezhetetlen. Itt nem lehetett teljességgel objektív döntést hozni, hiszen sok jó és változatos mű közül kellett dönteniük. M. Tóth nem sajnálja, hogy az Oscar-körút miatt nem készült el legújabb filmjével, az Ergo-val a KAFF-ra, elmondása szerint így legalább több hely jutott a fiataloknak – neki mint tanárnak a legnagyobb elismerést a MOME-hallgatók markáns és sikeres részvétele jelenti. A fesztivál egyik támogatója az ORTT volt, ők ajánlották fel például a gyerekzsűri díjának egymillió forintos nyereményét. A testület egyik tagját, Szalay Annamáriát először a filmekről kérdeztük, ám miután csak a díjátadóra ért oda, nem tudta megmondani, melyik animáció tetszett neki a legjobban; ekkor a filmhu kérdésére, hogy vajon a hazai televíziókba hány film fog majd a száznál is több bemutatott alkotás közül beszivárogni, Szalay pesszimista képet festett: „a kereskedelmi tévék csomagban vásárolják az olcsó és gyenge minőségű manga-animációkat, így nincs sok remény arra, hogy a nagyközönség viszontlássa a filmeket.” Talán a közszolgálati csatornákon megjelenhetnek, ám azoknak is csak a késő esti műsorsávjaiban – tette hozzá. „A kereskedelmi tévék esetében nem csak az számít, hogy az adott filmet olcsón kapják meg, hanem meggyőződésem, hogy ők tudatosan fogyasztóvá nevelik a nézőket” - osztott meg velünk balsejtelmeit. Ennek talán némileg ellentmond, és egyben reményt kelt, hogy a TV2 az esemény egyik fő támogatója, sőt idén külön díjat is felajánlott a tévétársaság. Szintén optimistábban látja a helyzetet M. Tóth Géza, aki a Maestro Oscar-jelölésének is leginkább abban látja a jelentőségét, hogy köztudatba hozta, a magyar animáció létezik, és egyre több helyütt olvasni a fiatal tehetségekről, Gauder Áronról, Csáki Lászlóról vagy Magyarósi Éváról. Ha már Gauder neve szóba került: új filmmel ugyan nem jelentkezett, ám előadást tartott készülőben levő produkciójáról, az izlandi mitológiai hős történetét feldolgozó Egill-ről – a vele készült beszélgetésünket rövidesen olvashatják a filmhu-n.

A négy nap elképesztő sűrűségű programjai között láthattunk még Gyulai Líviusz életmű-kiállítást – a 70 éves mester új filmet is bemutatott a fesztiválon, a sodró lendületű, pajzán De Ronch kapitány kalandjai-t, amelyet Krúdy novellái ihlettek; díjat nem kapott, pedig a fesztivál egyik legszórakoztatóbb alkotása volt. Meglátogattuk a képregény-kiállítást, ami leginkább az egyre erősödő hazai szakma felé tett gesztus a szervezők részéről, hiszen egy kiállítóteremben állva képregényt olvasni, nézni nem éppen a legalkalmasabb befogadói helyzet. Emellett panoráma-vetítések és retrospektív-vetítések sokaságán vettünk részt; így köszöntöttük Pethő Zsolt zeneszerzőt és Bacsó Zoltán operatőrt – munkásságuk végigkíséri a magyar animáció történetét, amely – ahogy az idei KAFF is mutatja – egy élő, lezáratlan történet. Igazán megérdemli, hogy ezentúl kétévente kerüljön sor a seregszemlére a korábbi háromévenkénti mustrázás helyett.