A csönd képei

Cinema Filmműhely (M. kanizsa)

Mit sem ér a táj alakok nélkül Iván Attila - Bicskei Zoltán: Opusz az Alföldről

A megnyitót követően Opusz az Alföldről címmel filmesszét láthattunk a világhírű táncosról, Nagy Józsefről. Ezután Csáth Géza Frigyes című novellájának adaptációja elevenedett meg a vásznon Tűzút címmel. Végül pedig „…hanem ez a hatalmas égből” címet viselő, Szabados Györgyről készült hosszabb lélegzetű filmesszét tekinthettük meg. Az est hangulatát Dresch Dudás Mihály zenéje fűszerezte, aki a filmek között zenei átvezetéssel, ráhangolódással szórakoztatta a nagyérdeműt. Dresch már Bicskei Zoltán több korábbi alkotásában is részt vett, mint zenész illetve zenei munkatárs.

A három film közös motívuma a kanizsai járás - nemcsak mint forgatási helyszín, hanem mint a művek alaptémája is. Mind a három alkotás az Alföldet állítja ugyanis a figyelem középpontjába, és úgy jeleníti meg ezt a tájat, mint amelynek sugárzó ereje alkotásra készteti az embert. A filmek érzékletesen állítják szembe egymással a síkság rejtett apróságait és a végtelennek tűnő nagyságot.
 
Azt, hogy mennyire inspiráló ez a környezet, bizonyítja a 2002-ben Magyarkanizsán létrejött Cinema Filmműhely is, ami már számos kisjátékfilmmel, dokumentumfilmmel és etűddel büszkélkedhet. A Nagy Józsefről készített Opusz az Alföldről című filmesszé nemcsak Nagy József művészetébe enged betekintést, hanem rámutat arra a termékeny kapcsolatra is, ami Nagy József és az alföldi táj között kialakult. A két rendező, Iván Attila és Bicskei Zoltán érezhető szeretettel állítják középpontba a síkságot, amit a filmben ritmusosan megjelenő pusztai képekkel mutatnak be. Ám mit sem ér a táj alakok nélkül, mondhatnánk petőfis melankóliával. Természetesen a síkságon is megjelenik az ember, akit a táj láthatóan befogad. Lehet ez az ember akár Nagy József is, aki, úgy a mozgásművészetekben, mint a színházművészetben jelentős eredményeket ért el az Orléans-i JEL Színház vezetőjeként, de lehet ez akárki más, aki csak úgy a pusztára tévedt. Az alföldi képek mellett jelenetek elevenednek meg néhány, Nagy József nevéhez köthető színdarabból, valamint magával a művésszel láthatunk, hallhatunk beszélgetést. Érzékenyen, lényegre törő tömörséggel fogalmaz az alig 13 perces filmesszé.

A pusztai szabadság meditatív jellege Iván Attila: Tűzút

A 21 perces Tűzút egy Csáth Géza novella adaptációjaként született meg a Cinema Filmműhely berkein belül. A film támogatója a Magyar Mozgókép Közalapítvány, társproducere a budapesti Cinemart Film. A forgatókönyvet Bicskei Zoltán írta, rendezője Iván Attila. A film elkészült a Szemlére, de az előzsűri rostáján fennakadt. Sebaj, a vetítést így legalább különlegessé tette, hogy most volt először látható Magyarországon.

Bár az eredeti Csáth Géza novella Budapesten játszódik, az alkotóknak nem okozott gondot a történetet átadaptálni a kanizsai járásra. Már csak azért sem, mert állítólag Csáth Géza nem egyszer valóban járt Kanizsa környékén, hogy a Csodakút Gyógyfürdő vizében leljen felfrissülést, minekután gyalog indult haza Szabadkára, elballagva Csodakút forrása mellett. Iván Attila szerint ez az alkotás nem tartozik a legismertebb Csáth novellák közé, mégis az ebben szereplő félkegyelmű karakter könnyen párhuzamba állítható a falu bolondja sztereotip alakjával. Ezen a ponton pedig megragadható a pusztai szabadság meditatív jellege és egy bolond szellemi bezártságának illékony kapcsolata. A film ,,a Délvidék szikes pusztaságában vándorló Csáth Gézának a Hely Szellemével történt felkavaró találkozásáról szól”, fogalmazott a rendező.

A táj nem fogadja be a zongorát Iván Attila: Tűzút

Habár a Tűzút filozofikus mélységeket céloz, mégis akarva vagy akaratlanul úgy tűnik, hogy csak a felszínt érinti. A digitális technika nem teremtheti meg azt a hangulatot, amit filmre készült alkotásoknál megszoktunk, de maga a történet, annak megjelenítése és a film képi világa kapcsán a Cinema Filmműhely, illetve Iván Attila jövőbeli tevékenységével szemben bizakodóak lehetünk.

Bicskei Zoltán Szabados Györgyről készített 62 perces filmesszéje, „…hanem ez a hatalmas égből” három részből épül fel: az első egy éjjeli beszélgetés a visegrádi dombok egyikén, a második egy nappali beszélgetés a kanizsai pusztán, a harmadik pedig Szabados György egyik kompozíciója. A filmet Bicskei Zoltán és a zeneszerző, zongoraművész Szabados György együtt rendezte. A film valójában hosszú beszélgetés, ami Fenn kezdődik és Lenn ér véget. Fenn vagyunk amikor a visegrádi dombok tetején elkezdődik az eszmecsere, majd hirtelen Lenn, az Alföldön találjuk magunkat, ahol a beszélgetés véget ér. Hogy az oppozíció érzékletesebb legyen, a rendezők szövegesen is jelzik, mikor vagyunk Fenn és mikor vagyunk Lenn. Szabados György gondolatai a szabad zenéről és az improvizáció művészetéről valóban csendet és feszült figyelmet igényeltek. De a rossz technikai feltételek (pocsék kép- és hangminőség) azonban inkább megnehezítették a néző dolgát, mint segítették volna.

A film tempója szinte teljesen felveszi az Alföld nyugodt mozdulatlanságát, amit a létfilozófiai kérdések hosszas taglalása görget előre. Központi téma a síkság zeneisége, művészi gazdagságának inspiráló ereje. Nehezen befogadható, csendes film, ahol szintén a hangulati és a filozofikus tényezők dominálnak leginkább.

Csendet és feszült figyelmet igényel Szabados György

A családias légkör a műsor után is megmaradt a MU kávéházában. Pedig nem is olyan egyszerű megteremteni a síkságon uralkodó végtelen szabadság hangulatát egy erősen városi környezetben. Mert az Alföld makacs - Szabados György így fogalmaz a portréfilmben a síkság erejéről: „a zongora befogadja ezt a táját, de a táj nem fogadja be a zongorát”.

Nem könnyű téma tehát a puszta megjelenítése. A Cinema Filmműhely sem boldogul vele még hibátlanul, mégis, eddigi munkájuk nagyon is becsülendő, és csak remélni lehet, hogy egyre többet ismerhet meg belőle a hazai közönség is.