sex hikaye

A dajka, aki végigfotózta az urbánus Amerikát

Itthon legközelebb pénteken vetítik a Vivian Maier nyomábant

2014. május 28. - Ruff Orsolya
A dajka, aki végigfotózta az urbánus Amerikát

Életében senki sem ismerte, képei egy véletlennek köszönhetően kerültek csak elő. Egy John Maloof nevű fiatal történész városképeket keresett, és egy komplett életművet fedezett fel. Vivian Maier dadusként dolgozott, szabadidejében pedig a nagyvárosok utcáit rótta, és fotózott gyereket és állatot, férfit és nőt, szépet és rútat. Maloof dokumentumfilmet forgatott a titokzatos amerikai nő életéről, mely június 12-én kerül a hazai mozikba. A magyarhangya a Mai Manó Házzal együttműködésben azonban addig is különleges eseménysorozat keretében mutatja be a filmet, melyet legközelebb egy pénteki pop-up vetítésen nézhetnek meg az érdeklődők.

 

 Ellentmondásos, titokzatos, különc, zárkózott – csak néhány jelző azok közül, mellyel ismerősei illették Vivian Maiert. Az amerikai dadus nevét néhány évvel ezelőttig szinte a kutya sem ismerte, akkor azonban egy John Maloof nevű srác egy raktárárverésen nagy mennyiségű negatívhoz jutott. 380 dollárt fizetett érte, utóbb élete egyik legjobb befektetésének bizonyult.

A bőröndök a negatívok mellett több száz tekercs előhívatlan filmet is rejtettek. Maloof akkor éppen egy történelmi könyvön dolgozott, melyhez városillusztrációkat keresett. Hamar rájött, hogy az ismeretlen fotós által lőtt képek jók, azt viszont nem tudta eldönteni, mennyire azok. Hiába kereste meg ugyanakkor a nagy amerikai gyűjteményeket, mindenki elzárkózott előle. Maloof akkor azonban már tudta, hogy egészen különleges hagyatékra bukkant – a kirakós darabjainak összeillesztéséből pedig egy öntörvényű, nem mindennapi asszony portréja rajzolódott ki.

VM13

A Vivian Maier nyomában című dokumentumfilm tulajdonképpen egy nyomozás története: ki volt ez a nő? Mi késztette, hogy megörökítse a nagyvárosok mindennapjait? Ugyanakkor miért nem hívta elő soha a képeit?

Maloof interjúiból egy zárkózott, ellentmondásos személyiség képe dereng fel.  Az teljesen egyértelmű, hogy az amerikai dajka, aki kora egyik ünnepelt fotósa lehetett volna, ha még életében nyilvánosságra kerülnek a képei, bizonyos fokú üldözési mániában szenvedett. Nevét és elérhetőségét nem adta meg, rokonaival nem tartotta a kapcsolatot, életéről szinte semmit nem árult el a vele mindennapi kapcsolatban lévőknek és állítólagos barátainak sem. Jellemző példa erre a filmből, amikor két megszólaló azon morfondírozik, hogy vajon akkor most hamis volt-e Maier francia akcentusa vagy valódi.

VM1

Maloof tehát a fejébe vette, hogy utánajár, ki volt a titokzatos amerikai bébiszitter: felkereste egykori munkáltatóit, a gyerekeket, akikre annak idején vigyázott (hogy vigyázott-e, az nyilván nézőpont kérdése, a nő ugyanis gyakran a nyomornegyedekbe vagy a vágóhídra vitte a rá bízott gyerekeket, így ott egészen különleges és bizarr képeket tudott lőni, persze a szülők tudta és beleegyezése nélkül), és ellátogatott abba a kis francia faluba is, ahonnan Vivian anyja származott.

Meglepő, hogy miközben a nő ezerszámra készítette a képeket, ezek közül csak néhány darabot hívatott elő életében, nagy részüket tehát ő maga sem látta. Maloofnak köszönhetően azonban egyre-másra öltenek alakot a múlt századi amerikai nagyvárosok mindennapjai. Egészen egyedi, ahogyan Maier látta és láttatta a világot. Miközben a film második felében az derül ki, hogy tudott gonosz és rosszindulatú is lenni, portréiról az sugárzik, hogy az emberek igenis közel engedték magukhoz. Ebben nyilván nagy segítségére volt Rolleiflex gépe, melyet nem kellett az arca elé húznia, hanem fentről lefelé pillantva kattinthatta el, így nem ijesztette el alanyait, akik teljesen természetesen, a legkisebb póz nélkül pillanthattak a lencsébe.

VM10

Maloof végig markánsan kézben tartja a narráció fonalát, és ügyesen vegyíti a jelen idejű nyomozás képeit, interjúit, kommentárjait Maier szuggesztív fekete-fehér urbánus fotóival, és nyolc, illetve tizenhat milliméteres homevideo-bejátszásaival. A nagy kérdés persze az, hogy mi marad Vivian Maier képeiből és munkásságából, ha az egészből kivonjuk a Maloof gerjesztette, majd általa következetesen és rendkívül profin végigvitt sztorit? Vajon megáll-e a saját lábán, van-e annyira értékes és egyedi a Maier-hagyaték, hogy az ismeretlen amerikai dajka (a „titokzatos nő”, ahogy ő nevezte magát az egyik videón) neve ott legyen a legnagyobb fotósok között?

VM15

Egészen nyilvánvaló, hogy Maloof filmje és erőfeszítései nélkül ez nehezen menne, ő maga ugyanakkor azt mondja, hibát követne el, ha nem eredne a miértek nyomába. És milyen jó, hogy így tette. A Vivian Maier nyomában a maga közel kilencven perce ellenére is egy feszes, vizuálisan nagyon erős dokumentumfilm lett, amelynek Maloof ugyanúgy kulcsszereplője, mint Vivian Maier, aki halála után végre megkapta azt az elismerést és hírnevet, amely még életében megillette volna.






nka emblema 2012