A fehér alsó - A kicsi: szép - beszélgetés Meskó Zsolttal
- A Morel fiú a főiskolai produceri diplomafilmem volt. Örülhettünk, hogy egyáltalán filmet készíthettünk, és erre volt pénz. Akkor producerként adódott, hogy abból az összegből mind a főiskola, illetve a Magyar Televízió rendelkezésére bocsátott kisjátékfilm készülhet el. Ott inkább az volt a produceri teljesítmény, hogy nem elégedtem meg azzal, hogy ez a film elkészült, hanem utána ez moziban és televízióban is bemutatták, szemben az osztálytársaim filmjeivel, akik nem járták be ezt az utat. Ez nem jelent minőségi különbséget, csak hát lehet, hogy mi egy kicsit jobban akartuk abban a pillanatban. A fehér alsónál azért esett a választás a kísérő-kisjátékfilm műfajára, mert azt gondoltam, hogy ez egy nagyon jópofa műfaj volt a hetvenes-nyolcvanas években, s jó lenne felújítani. Másrészt szintén anyagi vonzata volt: egy kisjátékfilmre könnyebb előteremteni a pénzt, mint egy nagyra, és így a gondolat születésétől rövidebb idő kell a gondolat megvalósulásáig. Harmadrészt pedig azt gondoltam, hogyha egy ilyen kisjátékfilm elkészül, és ez egy külföldi film elé kerül, akkor olyan közönségrétegekhez is eljuthat, akikhez egyébként a magyar közönségfilmek nem jutnak el, s ezáltal lehetőséget teremt egyrészt saját magam, másrészt, ha jól sikerült az alkotás, akkor az értékeivel más filmek számára is arra, hogy ebben a körben is megjelenjenek. Tehát abban bízom, hogy aki A fehér alsót megnézi a Woody Allen film előtt egy multiplexben, annak esetleg nagyobb kedve lesz legközelebb, hogyha lát vagy hall egy magyar filmről, beülni rá, mert azt mondja: nahát, ez nem is volt olyan rossz.
- A kisfilmeket ezek szerint piacképesnek látod?
- Abszolút piacképesek. Az persze kérdés, hogy mekkora ez a piac. A Morel fiú hatezer nézőt ért el. Azt a filmet még önállóan forgalmaztam, mert nem vállalták fel a forgalmazók, s én azt tartom igazi sikerének, hogy - látva az érdeklődést - utána hét másik harmincperces kisjátékfilmet forgalmaztak önállóan a forgalmazók is. A fehér alsó viszonylagos sikernek tekinthető ebben a pillanatban, tehát én abban bízom, hogy ezek után a forgalmazók azt fogják mondani, hogy "uccu neki", hozzátok a magyar kisjátékfilmeket, mert szeretik a nézők, erre van igény, nekem, a forgalmazónak is jobb, ha egy külföldi nagyjátékfilm mellé oda tudok tenni egy kicsi magyart.
- Piacképességről beszéltünk éppen, ugyanakkor A fehér alsó-ban is megfigyelhető az eddigi életművedben végigvitt tematika, a támadás a piackomform életmód, a test és a lélek áruba bocsátása ellen. Miért ez foglalkoztat téged?
- Ez kétirányú. Van egy emberi érdeklődésem, aztán van egy józan produceri érdeklődésem. Emberileg azt gondolom, hogy belekerültünk egy új világba úgy tíz évvel ezelőtt, és mindenféle új figurák, új típusok keletkeznek itt mellettünk, akiknek a gondolkodásmódja erősen hat a társadalom mindennapjaira vagy a mi életünkre is. Nagyon érdekes kérdés, hogy a megváltozott körülmények között hogyan gondolkoznak az emberek, mit, és miért csinálnak. Mindennap beleütközünk ezekbe a figurákba. Egyrészt a saját tapasztalataimat próbáltam filmbe önteni, másrészt azt gondolom, hogy a mai magyar film elkerüli ezt a területet, a mai magyar valóság kérdéseivel nem nagyon foglalkozik. A félmúltban játszódó, könnyed hangvételű vagy drámai történetek foglalkoztatják inkább. Amennyiben ma játszódik a film, az sablonos, vígjátéki elemekkel dúsított. Mi megpróbáltunk egy kicsit elemzőbb módon hozzáállni ahhoz a viselkedéshez, amelyet a menedzserek is megtestesítenek. Ebben a külsőségnek, a látszatoknak alárendelt életvitelben a humánum teljesen alákerül a napi piacgazdaságnak. Ez a legfőbb negatív hatását ott fejti ki, hogy megakadályozza az egyéniség kifejlődését. Itt nem beszélhetünk önálló karakterekről, csak napi trendek, divatok által mozgatott figurákról.
- Szó volt már eddig is jövőbeni tervekről...
- Az a terv, hogy olyan kisfilmeket gyártsunk a Budapest Filmmel, illetve egy-két médiatámogatóval közösen, amik kimondottan erre a piacra, kísérőfilmként készülnének. Az állami támogatások mellett megpróbáljuk megcélozni a médiabefektetőket is, tudniillik egy kisjátékfilmnek úgy hét-nyolcmilliós a költségvetése, abban a reményben, hogy eljut a mozikba egy negyven-ötvenezres közönséghez, plusz utána még tévében is forgalmazzák. Ez pillanatnyilag talán jobb befektetés, mint adott esetben bárhol máshol a médiában hirdetni, mert amellett, hogy művészi produktumot hoz létre az, aki befektet, még támogatóként is megjelenik. Azoknak a cégeknek, akiknek fontos, hogy értékes helyre tegyék a reklámpénzeiket, jó befektetés lehet egy ilyen kisfilm. Például egy komolyabb reklámfilmnek ma már húszmillió forint körül vannak a költségei. Igaz sokszor, több helyen vetítik, de mondjuk ehhez viszonyítva egy hétmilliós, tizenöt perces kisjátékfilm talán megéri, és úgy néz ki, hogy vannak érdeklődők.
- Ezeket a kisfilmeket mennyire készíttetnéd már bevált, "nagy öreg" rendezőkkel, és mennyiben nyitnál a fiatalok felé?
- Ez szerintem egy olyan műfaj, ami mindenképpen a fiataloknak szól, a készítőknek elsősorban, akiknek ez egy jó első lépés lehetne. Az alaptörténet úgy nézne ki, hogy lenne egy pályázat, ami alapján mi összeállítanánk egy csomagot kisjátékfilm-forgatókönyvekből, s ezzel a csomaggal keresnénk meg a potenciális befektetőket, akiknek felajánlanánk, hogy válasszanak maguknak egy kisjátékfilmet a tízből, amelyik számukra a legkedvesebb, s akkor abba fektethetik be a pénzüket.
- Tehát tekinthetjük úgy, hogy Meskó Zsolt lesz a vezéregyénisége a friss szemléletű fiatal magyar filmnek?
- Én nem merek ilyeneket mondani. Szerintem mindenki teszi a saját dolgát a saját területén. Én nem törekszem vezérszerepre. Egyszerűen megpróbálok új utakon járni, s ha ezeken az új utakon én sikerrel török előre, akkor jönnek utánam mások is, de én is járok olyan utakon, amiket mások taposnak ki nekem, tehát szerintem ez mindenképpen közös munka. Csak közösen lehet célt érni. A magányos mohikánokból előbb-utóbb utolsó mohikánok lesznek, viszont egy teljes törzs csatákat tud nyerni.