sex hikaye

A Filmklubszövetség Közgyűlése

Klubélet

2009. január 27. - Emri Ágnes
A Filmklubszövetség Közgyűlése
A hagyományoknak megfelelően idén is a Filmszemlén ült össze a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége, hogy megtartsa éves közgyűlését. A szövetség civil kezdeményezésként alakult 1986-ban, alapvető feladata a filmklubok és a filmklubtagok társadalmi összefogása és a határainkon túli magyarság filmklubjainak támogatása, segítve ezzel a filmművészet értékeinek terjesztését. A háromórás nyilvános gyűlésről Durst György elnököt és Kárpáti György titkárt faggattuk.

Filmhu: Levetítettetek a közgyűlésen egy DVD-prezentációt a Filmklubszövetség kiadványából. Mit láthattunk?

Kárpáti György: Kiadtuk a Zsánerben című tanulmánykötetet, amely kapcsán felmerült, hogy audiovizuális oktatási segédanyag is készülhetne belőle. Most elkészült az első DVD, amely öt előadást tartalmaz. Az előadások (a thriller, a western, a katasztrófafilm, a musical és a gengszterfilm) autentikus, a műfajokra jellemző környezetben lettek felvéve a Mafilm Stúdióban. Neves filmes tanárok vállalták, hogy beszélnek egy-egy műfajról: Báron György, Vincze Teréz, Varga Zoltán, és kettőt én tartok. A kisfilmek tanórákon is ideális taneszközök.

Alapszabálymódosítás, könyv-, DVD-kiadás
Fotó: Valuska Gábor

Filmhu: Napirenden volt az alapszabály módosítása is. Mi változott?

K.Gy.: A módosítás gyakorlatilag technikai jellegű volt, két pont változott meg: a telephely, ami eddig a Budakeszi úton volt, most átkerült a filmgyárba, a második praktikus módosítás pedig a filmforgalmazással kapcsolatos. Eddig ugyanis hiányzott az alapszabályból, de pontosítottuk és újabb alpontként belekerült a tevékenységi körbe.

Filmhu: Elégedett a mai gyűléssel?

Durst György: Amennyire én látom kívülről a filmklubszövetség mostani ülését, úgy gondolom, hogy körülbelül rendben vagyunk. Azt hiszem, hogy az elmúlt évben megszervezett rendezvények, események, a filmklubtagság létszámnövekedése, a megtalált új székhely, a honlap javulása örvendetes fejlemény. Amivel kevésbé vagyok elégedett - és ez a gyűlésen el is hangzott-, hogy a filmklubszövetség kétszáz-valahány tagja közül körülbelül 50- 60 fő jelent meg. Azt gondolom, a filmklubszövetségnek a tagságon keresztül kell élnie. Ez nem egy egyszemélyes buli, nem az elnökségi tagok biznisze. Azt szeretnénk, hogy azok az emberek, akik rólunk hallottak, csatlakoznának hozzánk és akkor egy erősebb, szélesebb réteg tudna a magyar szerzői vagy műfaji filmek minőségének javulásáért tenni. Legyünk minél többen! Amíg nem lesz az egész filmszakma a Filmklubszövetségnek a tagja, addig ne is álljunk meg!

Durst György: "Meg kellene indulnia a kommunikációnak"
Fotó: Valuska Gábor

Filmhu: Ez a cél?

D. Gy.: Tulajdonképpen ez a cél. Nem kell természetesen ténylegesen tagnak lenni, de lélekben, tettekben érdemes a magyar film érdekében úgy gondolkozni, mintha állandóan és folyamatosan egy filmklubban látnánk a filmjeinket. Szeretnénk, ha a filmeknek lenne visszhangja akár a kritika, akár a közönség, akár a moderátor részéről, mint ahogy ez egyébként egy filmklub vetítésen működik. Nem indulhat meg beszélgetés, ha már az első napon szakadások, személyes ellentétek vannak köztünk. Meg kellene indulnia a kommunikációnak a szakmán belül, és jó lenne, ha ezek a filmklubok erre lehetőséget nyújtanánk. Ne legyünk nagyravágyóak, legalább a magyar filmek kerüljenek be a filmklubok hálózatába, ha nem is úgy, hogy mi forgalmazzuk, de mutassuk, vetítsük őket, és akkor már körülbelül elégedettek lehetünk. 






nka emblema 2012