A mór megtette - H.S.C. 2004.
Digitál, Analóg
A magyar operatőrök társaságának múlt heti rendezvénye már a digitális technikák egymás közi versenyének volt a terepe. Az átlag fogyasztó persze már jó ideje csak digitális kamerát vásárol, azonban az analóg technika utolsó nagy fellegvárának számító nagyfilmek terén meglepő szívóssággal tartotta magát a celluloid (köszönhetően kiváló tulajdonságainak). De egyszer minden mesének vége, alig két éve jelent meg a digitális kamerák legszebbike, a HD (High Definition) kamera, amely ma már a 16 és 35 mm-es tekercsek mellett a harmadik pólust képezi, egyrészt minőségének, másrészt olcsóságának, harmadrészt a benne rejlő óriási fejlődési potenciálnak köszönhetően. Lehet tippelgetni, hogy már a jövő évi, vagy csak a két év múlva esedékes filmszemlén kerülnek többségbe a digitális technikával rögzített mesterművek; az idei szemlén jópár kisfilm és négy nagyfilm készült digit technikával (pl.: Dealer).
A HSC meeting alkalmából tartott bemutatók felrajzolták a fejlesztések irányát: a világ talán két legfontosabb videokamera gyártója, a Sony és a Panasonic egy irányba tartanak, a teljes digitalizálás felé. Ugyanis a helyzet az, hogy az analóg technika még mindig megbújik a digitális gépek egyik sarkában. Ez a sarok pedig a rögzítő egység, azaz a kazetta. A jelenlegi digit kamerák – a home videózásra szánt kis kameráktól egészen a profi HD-ig – mind kazettán tárolják az egyébként digitális jelet. A kazetta mágneses alapon tárol, továbbá lineáris elérésű (azaz tekercselni kell), nehézkes, mechanikus szerkezettel működtethető, meg egyáltalán, úgyhogy joggal szúrja a fejlesztők szemét. Ezért különösebben nem is meglepő a két japán multi törekvése. Adja magát, hogy egy majdnem teljes egészében digitálisan működő eszközben az utolsó, immáron kakukktojásnak számító analóg egységét – amely éppen analóg volta miatt a szerkezet jelenlegi leggyengébb láncszeme – nyugdíjba küldjék. Az igazi kérdés csak az, hogy a digitális megoldások közül pontosan melyik is váltja majd fel. 
Két fejlesztő, két válasz: blue ray (Sony), vagy szilárd testű memória (Panasonic) – magyarul lemez vs memóriakártya. Na, itt véget is ér eme beszámoló, legalábbis eddigi formájában. Ugyanis e végtelenül unalmas, személytelen technikai fejtegetés folytatását lesöpri a színről a szerző döbbenete, kinek sorait ezután az ámulat vezeti. Ugye ott tartottunk, hogy két gyártó két megoldása próbálja kitúrni a kazettát, és befúrni önnönmagát az így felszabadult térbe. A két variáció prezentációit elhallgatva az egyszeri tudósító csak ül döbbenten, felnéz, kezét széttárja, és azt kérdi: Miért? Miért gondolja a nagy hírű, nagy múltú Sony, hogy a kék lézeres optikai lemez versenyezni fog a Panasonic memóriakártyájával? Pláne hosszútávon? Azért, mert délután fél kettőig egy kicsikét még jobb a tárolókapacitás/ár viszonya? Vagy mert a DVD lemezt az archiválásnál már úgy megszoktuk? Mindkét válasz elhangzott a konferencián. Nem voltak meggyőzőek. Vagy van valaki, aki pl. szívesebben rögzítené digitális fényképezőgépében a képeket mozgó lemezre, kártyák helyett? Vagy valaki szívesebben hordoz magával írható DVD lemezt, mint USB pen-t? Ugyan.
A digitális technika természetéből fakadóan a memória-kártya jobb megoldás, mint a lemez. Néhány érv, csak így:
• A kártya nem mozgó alkatrész. Ezért nem szükséges hozzá mechanikus meghajtó szerkezet, amely önmagában is drága, sérülékeny, lassú, eszi az aksit, és nagy helyet igényel (a Sony lemezes berendezése is foglal annyi helyet, mint kazettás előde).
• A memóriakártya kevésbé sérülékeny, mint akár a kazetta, akár a lemez. Kicsi, könnyen kezelhető, strapabíró. Azonnali elérésű. Számtalanszor újraírható, illetve nem is írható, hanem feltölthető.
• Természetéből fakadóan tökéletesen integrálható a digitális utómunka-rendszerbe, illetve általában a digitális rendszerekbe. Lehet számítani a memória-kapacitás rohamos bővülésére, és a memória-kártyák árának ezzel párhuzamos csökkenésére. Már jól bevált a digitális fényképezőgépeknél.
Szóval így. Persze, ki tudja, majd meglátjuk. Jövőre visszatérünk a kérdésre.
A két gyártó bemutatói egyébként kissé a levegőben lógtak mert az új adathordozókkal felszerelt kamerák nem érkeztek meg az előadások idejére, ami nem tett jót az amúgy sem túlszervezett rendezvények. De azért sok szép képet vetítettek. Így derült ki az is, hogy a kazetta-drive helyére a Panasonic nem is egy, hanem mindjárt öt kártya-helyet épített be, (a kártyák méretre, formára teljesen bankkártya-jellegűek). Ennek egyik kellemes mellékhatása, hogy memóriahiány miatt nem kell megszakítani a felvételt, lévén, hogy felvétel közben is lehet cserélni a kártyákat.
A kamerához természetesen tartozik utómunka-állomás is, de a Panasonic még olyan apróságok fejlesztésére is vette a fáradtságot, mint a számítógépbe egyszerű fiókként beépíthető kártya író-olvasó meghajtó, melyben egyszerre mindjárt öt darabnak van hely. Persze mindkét gyártó kamerája közvetlenül csatlakoztatható pl. egy laptopra is, amely a felvevőt meghajtóként kezeli, így magában a kamerában, az eredeti nyersanyag-tárolón megvágható a film. (Ha valakinek nagyon beindult a fantáziája, már rendelhet is egy szettet, alig kerül többe egy másfél szobás ingatlannál... ;))
Hogy pontosan milyen digitális adathordozóra rögzítenek majd a kamerák pár év múlva, az persze még nem dőlt el, sőt, elvileg még új megoldás is beszállhat a versenybe, tervek, próbálkozások vannak bőven (természetesen főleg japán cégek). De aki sokat késlekedik, lemarad, meg amúgy is ez a két cég határozta meg eddig is a fő csapásokat, úgyhogy nagy fordulatra már nem számíthatunk. Dúl a harc a jövő szabványáért, de ahogy ma áll a helyzet, pár év múlva valószínűleg már ugyanazt a kártyát dugjuk be a kamerába, mint a fényképezőgépbe, vagy a walkman-be, telefonba, számítógépbe, nem is szólva a vasalóról, meg a fogkeféről. Az azonban most már biztos, hogy az evolúcióban az analóg megoldások kipusztulásra ítéltettek, a szalagnak vége. A celluloid kamerák majd megtalálják új helyüket a padláson és a bolhapiacon, esetleg építenek számukra egy szép múzeumot. A digitális kamerák pedig az informatikai, (szórakoztató-)elektronikai eszközökhöz hasonló pályát fognak befutni (merthogy voltaképpen maguk is számítógépek), így egyre jobb paraméterekre, és folytan csökkenő árakra számíthatunk. Hurrá.
