A szegedi Grand Café 

Az art mozi szenvedélye

filmhu:Annak idején, amikor még Szegeden éltem, számomra is meghatározó élmény volt, hogy megnyílt ez a mozi. Például a Grand Caféban láttam először a 8 és 1/2-et, az Éjszaka a Földönt, vagy Truffaut filmjeit, de a kávézóban töltött hosszú órák is fontos részévé váltak a mindennapoknak. Minek köszönheti vajon a Grand Café, hogy art mozi szerepén túl egyfajta kultikus hellyé is vált Szegeden?

Erdélyi Ágnes: A kezdetektől fogva többet szerettünk volna, mint csupán mozit üzemeltetni. Úgy gondoltuk, legyen egyúttal találkozóhely is, ahol mozi előtt vagy után le tudnak ülni, beszélgethetnek, meg tudnak valamit inni az emberek, ahová mindig érdemes betérni, mert történik valami érdekes. De legalábbis ott vannak a hasonló mentalitású emberek. Az art mozi jövője és perspektívája szerintünk éppen az, hogy túlléphessen önmagán és egyéb feladatokat is vállaljon.
 
Én személy szerint is nagyon unnám azt a fajta art mozis működtetést, ahol csupán csak a legújabb, a Magyarországon éppen megjelenő úgynevezett művészfilmeket - az érdeklődés és az anyagi siker függvényében - egy műsortervbe mechanikusan beosztják.

Mi a rendezvénysorozatainkat, a negyed- vagy félévünket nagyon is tudatosan tervezzük, a havi programokat egy-két karakteres tematika mentén szerkesztjük. A filmek bemutatása mellett megkeressük azokat a kapcsolódó kulturális, művészeti programokat és eseményeket, melyek a hónap profiljához illeszkednek. Ritkán kerülnek filmek véletlenül egymás mellé, valamilyen jelentése mindig van a sorrendnek.  A szerkesztő munkának van egy bizonyos szellemi izgalma, és a közönségünk egy része is biztosan megérzi azt a szenvedélyt, ahogyan a mozival foglalkozunk. Nem beszélve arról, hogy a törzsközönségünkkel együtt találunk ki sok mindent, de nagyon sokan keresnek meg bennünket ötletekkel, ajánlatokkal nem csak Szegedről. Filmesek, írók, szerkesztőségek, fotósok, képzőművészek, zenészek. Zajlik az élet a Grand Caféban, erre aztán nem panaszkodhatunk.

Névválasztásunkkal szintén találkozóhely jellegünket erősítettük. Akkor még a "café-divat" nem indult be Magyarországon, azóta minden második hely ezt a nevet választja. Nekünk persze a történeti vonatkozás volt fontos - a párizsi Grand Caféban volt az első mozielőadás. A névvel tehát egy olyan korszak is felidéződik, amikor a mozi és a kávéház még együtt élt, és ebben a miliőben a film már a születésekor társasági, közösségi műfajként létezett. (Ráadásul a mi épületünk helyén is kávéház volt a múlt század elején, s a korabeli sajtó szerint ott is peregtek a filmek.) A mozitermünkhöz tartozó kávézót is alapítványunk üzemelteti, fel sem merült, hogy átadjuk egy külső vállalkozónak. Itt is szoktunk vetítéseket tartani, ilyenkor némafilmeket lehet nézni zongorakísérettel. 

filmhu: Nyilván nem volt könnyű az indulás. Hogyan sikerült létrehozni a Grand Cafét?

E.Á.: Három évig készültünk rá. 1993-ban alapítványt hoztunk létre, ezután merült fel az igény, hogy ne csak bérelt helyeken szervezzünk tematikus programokat, hanem legyen önálló helyünk. Nem volt könnyű időszak ez a három év: nagyon sok kitartás és türelem kellett hozzá. Néhány szponzort is találtunk közben, de inkább a nagy állami alapítványoktól - elsősorban a Magyar Mozgókép Közalapítványtól - kaptunk támogatást. A helyet a város biztosította, és a Belvárosi mozi fenntartójával közösen alakítottuk ki.

filmhu: Mire használták ezeket a helyiségeket azelőtt?

A szegedi Belvárosi mozi

E.Á.: Ez az épület 1920-ban eleve mozipalotának épült. Az 1879-es pusztító árvíz után kialakult a városközpontnak az a része, ahová az emberek szórakozni jártak. Ide épült a színház, a kaszinó, a mozi és több kávéház is. Ahol most a széles ablakokkal befedett kávézónk van, a '20-'30-as években egy dohányzóterasz volt, később raktárhelyiségként használták. Amikor  pedig a Szegedi Nemzeti Színházat átalakították, s a Belvárosi mozi adott helyet a zenés színháznak, öltöző volt a színészeknek és az operaénekeseknek. Mi romhalmazként láttuk először, de már akkor lehetett érezni a lehetőségét egy jó hely kialakításának. 

filmhu:Mint tudjuk - nagyrészt a multiplexek megjelenése miatt - a vidéki mozik, főleg a kisebb településeken nehéz helyzetben vannak. A szegedi művész mozi üzemeltetése kapcsán a közönség érdeklődése és a kópia-ellátottság tekintetében milyen problémákkal találkozik?

E. Á.: A szegedi pláza mozi megjelenése nekünk nem okozott nehézséget, hiszen nagyon különböző a tematikánk, a motivációnk és a közönségünk. Lehet, hogy furcsán hangzik, de mégis van közöttünk némi hasonlóság: a plázában egy fogyasztásra serkentő, ingergazdag, nyüzsgő környezet veszi körül a mozit, mi pedig egy másfajta ingerekkel szolgáló környezetet nyújtunk, egy olyan kvázi intellektuális teret, ahol vannak könyvek, újságok, kulturális információk, képek, irodalom, performance-ok, zenék. A vendégeket itt is fogyasztásra serkentjük, és nem csak a kulturális javakéra – lehet jó borokat is inni.

Egy egyetemi városban természetesen hiányt elégít ki a Grand Café. Jól eltaláltuk a közönségünket: az egyetemek és más iskolák körüli embereket, az értelmiség (korosztály- és foglalkozásonként) különböző rétegeit. Persze nem csak. Egy felmérés adatai szerint a hozzánk látogatók 40%-a egyetemista, 60%-a “egyéb”, tehát nem csak a diákok szeretnek ide járni.

Bármelyik Szegedhez hasonló nagyságú városban volna igény és lehetőség egy hasonló hely létrehozására. Ugyanakkor a Szegednél egy-két léptékkel kisebb városokban már nemhogy művész-, de a normál mozi sem nagyon tud fennmaradni. A vidéki art mozik fejlesztésére kiírt pályázat sok esetben most sem tudott segíteni, mert a helyi önkormányzatok nem minden esetben álltak a mozik mögé. Vagy nem volt egy civil szervezet vagy legalább egy-két ember, akit nagyon érdekelt volna a dolog.

Anyagi vonatkozásban "megvagyunk". Nem sorolnám el az összes problémánkat, de immár 7 éve létezünk. Mégiscsak, ha valahogy racionálisan gazdálkodunk, és minden lehetőséget megragadunk (különösen a pályázatok területén), akkor fent lehet maradni, annak ellenére, hogy mögöttünk nincs intézményi háttér, hiszen non profit alapítványként működünk. Ha jól tudom, hasonló helyzetben csak a Cirko Gejzír mozi van az országban. Ez a körülmény jelentős hátrány, ugyanakkor csak saját és közönségünk elvárásainak kell megfelelnünk. Ezt a szabadságot nem adnánk oda semmiért.

A kópiaszámok tekintetében a helyzet katasztrofális. Nagyon nehéz a filmekhez hozzájutni. A Szegedi Mozgókép KHT által működtetett Belvárosi moziban egyéb art-filmeket játszó termek is vannak, ezekben játsszák az új art-filmeket. Mi a maradék-elv alapján működünk, ugyanakkor a szerkesztett havi programok miatt ez nem nagy baj. Hiszen, ha az új filmekhez kicsit később is jutunk hozzá, ezek más filmek közegébe kerülve bizonyos többletjelentést kapnak.

Amit viszont nem lehet megszokni, hogy a filmek forgalmazási joga időről-időre lejár. Hihetetlen, de Magyarországon például nincs teljes Pasolini-, vagy Fellini-életmű, Fassbinder filmjeiből pedig egyetlen egy sem vetíthető, de eltűnik Lynch és Greenaway is. Ez olyan, mintha a könyvtárakból Kafkát vagy Dosztojevszkijt kivonnák, vagy a kortársak közül például Updike-ot vagy Marquezt, mert ezek nem járnak nekünk tovább. 

filmhu: Hogyan alakítják ki egy hónap műsortervét?

E.Á.: A munkatársakkal folyamatosan erről beszélünk, fogadjuk az ötleteket. Nálunk a pincér, a jegyszedő, a műsortervező vagy egy beszélgetés levezetője ugyanaz a néhány ember. A munkatársak nagyon szeretnek itt dolgozni, szinte minden nap mindenki benéz, függetlenül attól, hogy aznap be van-e osztva. Csató Józsi például szinte mindig a fedélzeten van. Használjuk az egyetemi kapcsolatainkat is, és ők is megtalálnak minket egy-egy tematikus vetítéssorozat ötletével, amelyek köré alkalmasint irodalmi esteket, fotó- és képzőművészeti kiállítást, beszélgetéseket szervezünk. Például nemrégiben szociológia szakos hallgatók kerestek meg, akik nevelő- és javítóintézetek, valamint ifjúkori bűnözés témakörében írnak szakdolgozatot. Kívánságukra egy dokumentumfilm sorozatot szervezünk „Megalázottak és megszomorítottak” címmel. Egy pszichológia szakos hallgató állított be éppen ma egy programmal, mely a Mátrix-jelenséggel foglalkozna: egy református lelkészt, egy rabbit, egy filozófia és egy pszichológia tanszéki oktatót hív meg a film utáni beszélgetésre.  A szegedi Bibó Alapítvánnyal együttműködve hívunk a közeljövőben szerb és magyar íróvendégeket Szabadkáról, legutóbb pedig, amikor Temesváron jártunk, Karsai Attila kollégám meghívta az ottani dokumentumfilmeseket.

filmhu: Milyen technikával van felszerelve a mozi? 

E.Á.: Az artmozi-pályázaton kapott 13 millió forint a mi nagyságrendünkhöz képest nagyon sok pénz. A most nyert támogatásból hangtechnikánkat újítottuk fel, a kávézóban és a moziteremben is minőségi a hangzás. A 35mm-es technikánk kiváló, van már egy projektorunk is, DVD- és videólejátszónk, a Belvárosi mozival közösen pedig lesz egy BETA-kivetítőnk, amit korábban nagyon macerás volt beszerezni. Tehát minden van most már, ami egy jól működő mozihoz szükséges. 

filmhu:Mekkora a látogatottsága a Grand Cafénak? Hányan látták például a Tarr Béla-sorozat filmjeit?

E.Á.: Tarr Béla filmjeit kevesen nézték, még a Werckmeister harmóniákat is. Igaz, hogy már negyedszer hoztuk vissza, és aki akarta, megnézhette korábban. A Sátántangót 28-an néztük meg, ami egyáltalán nem rossz eredmény egy ekkora városban. A beszélgetésre legalább 80-90-en eljöttek, ami azt is jelenti, tudják Szegeden is, hogy Tarr Béla helye hol van a mostani kánonban, és hogy önmagában is milyen értéket képvisel.

A fiatal filmesek munkái is látogatottak. Például Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán filmjei, melyeket már az országos bemutató előtt műsorra tűzünk. Az újdonság ereje miatt akkor teltházas vetítésekkel mennek, utána a látogatottság egy kicsit visszaesik. A Hukkle szintén nagyon nagy siker volt. Éves átlagban a kihasználtság kb. 35%, amiben benne van az is, hogy mi – szerencsére ritka esetben – egy embernek is vetítünk.

Az utóbbi időben azt is észre lehetett venni, hogy növekszik a filmtörténet iránti érdeklődés. Vagyis nem négy embernek vetítünk egy-egy régi filmet, hanem húsznak. Ennek az is lehet az oka, hogy immár harmadik éve tartunk a mozgóképkultúra és médiaismeret tárgykörében tanároknak szóló továbbképzést. Hartai Laciéknak, akik az országos képzés-hálózat heroikus kivitelezői, nagyon sokat köszönhetünk. A továbbképzés folyományaként - kezdeményezésünkre és legnagyobb örömünkre - a Szegedi Egyetem Bölcsészkarán, az ELTE-n már létező képzés alapján, beindul a filmtörténet és filmelmélet szak 2004 vagy 2005 szeptemberében. Háttérintézménye lennénk majd a szaknak, amit továbbfejlődésünk fontos állomásaként fogunk fel.     

filmhu:Milyen a kapcsolat a szoros közelségben lévő Belvárosi mozival?

A szegedi Belvárosi mozi

E.Á.: Nagyon jó, mondhatni baráti kapcsolatban vagyunk. Petróczy Sándor, a mozi vezetője éveken keresztül nagy türelemmel volt, amikor nehéz időszakokban bizonyos számláinkat később sikerült csak kiegyenlítenünk. Ezt nem akarjuk elfelejteni. Közösen szervezünk néhány programot, mint például a Kamera Hungáriát, vagy a Filmszemle utáni Utazó Fesztivált, melynek keretében vidéken is láthatók a Szemle filmjei. Ilyenkor csak egy ajtót kell kinyitni, és a termek egybenyílnak.
Szeged városa is sokat segített nekünk, elsősorban ezzel a második emeleti helységgel, melynél kívánni sem lehetne jobbat.