A tévéfilmes zsűri értékelése

Jól vizsgáztak az „újoncok”

Gelencsér Gábor esztéta a konkrét filmek értékelése előtt felhívta a figyelmet arra, hogy a tévéfilmek először képviseltetik magukat a Szemle versenyprogramjában. A műfaj helyzete a 90-es évek óta igen bizonytalan, nem véletlen, hogy mindössze kilenc filmet neveztek az alkotók az újonc szekcióba. A látottak alapján azonban Gelencsér úgy gondolta, érdemes lenne a jövőben nagyobb figyelmet szentelni a tévéjátékoknak. Az idei versenyfilmek igen széles műfaji skálán mozogtak, Gelencsér örömmel vette a nevezett alkotások sokszínűségét: a skála egyik végpontján a Tűzvonalban című sorozat áll, míg a másik végletnek a merész filmnyelvi megoldásokkal élő Koccanás tekinthető.

Gelencsér a Tűzvonalban versenybe nevezett epizódjával kezdte az értékelést: elmondta, a sorozat jelenléte már önmagában is üdvözlendő, hiszen egy nagyon fontos színt képvisel a tévéfilmek palettáján. A Tűzvonalban már a második évadánál jár, mely Gelencsér szerint a piaci siker szempontjából jelzésértékű. A sorozatot egyébként színvonalas alkotásnak tartja, melynek sikerült megoldania a provinciális közeg és a bűn világának összfűzését anélkül, hogy groteszk hatást keltene. A sorozat egyetlen gyenge pontja Gelencsér szerint az epizódszereplők hiteltelen színészi játéka, mely némely esetben sokat ront az összhatáson.

Valló Péter Castel Felice című munkája értékelésénél szintén a jelenlét fontosságát hangsúlyozta a zsűri: „a film egy színházi rendezés televíziós változata, melynek értékét általában az alapmű határozza meg”- mondta Gelencsér, hozzátéve, hogy az ilyen típusú tévéfilmek örömteli hozadéka, hogy szélesebb közönséghez juttat el egy-egy színházi előadást.

A Koccanás kavart vitát egyedül a zsűriben

 
Felvidéki Judit Dobray György Hús vétkek című alkotását igazi színfoltnak tartotta a mezőny filmjei között, mely a groteszk és a tragikomikum stíluseszközeivel élve mesél el egy történetet. A rendezőnő kiemelte a lenyűgöző színészi teljesítményeket, köztük Eszenyi Enikő bámulatos alakítását, mely bizonyára kárpótolni fogja a nézőket a jobbára szappanoperák látványvilágát idéző képi megformálásért, és a kisebb-nagyobb dramaturgiai hibákért.

A versenyben viszonylag nagy számban találkozhattunk rangos irodalmi művek adaptációjával, nem véletlenül, hiszen az MMK egyik pályázati kiírása tartalmazott egy ilyen kitételt. Gelencsér örömmel vette ennek az irányvonalnak az erősödését, míg Felvidéki Judit nem tartotta szerencsésnek, hogy „felülről kötik meg az alkotók kezét”.

Vizi Mária A nyugalom című filmje nem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen Bartis Attila azonos című regénye alapján nemrég nagyjátékfilm is készült. Bélafalvy Balázs „lírai, jól komponált” képekkel elmesélt, „egyszerű és pontos filmnek” tartotta Vizi adaptációját.

Szintén írót választott főhősül Bereményi Géza, aki saját novelláját vitte filmre Irodalom címmel. Felvidéki Judit mind A nyugalom, mind az Irodalom legnagyobb hibájának azt tartotta, hogy túlságosan ragaszkodtak az első személyű elbeszéléshez, melynek eredményeképpen kevéssé filmszerű, epikus alkotások születtek.

A Tűzvonalban értékét a piaci siker is visszaigazolja

Ferenczi Gábornak a zsűri szerint nemcsak a barátkozás, de az adaptáció lehetőségeit is sikerült tökéletesen megragadnia. Gelencsér Gábort elsősorban a film stílusereje, és az abból áradó bölcs életismeret nyűgözte le. A barátkozás lehetőségei Bodor Ádám négy novellája alapján született, mely Gelencsér szerint – Gothár Péter A részleg című filmje mellett – a filmtörténet legjobban sikerült Bodor adaptációja.

A zsűritagok között egyetlen film kapcsán merült fel véleménykülönbség, ez pedig Török Ferenc Koccanás című filmje. A Katona József Színházban sikerrel futó darab televíziós változata – egy radikális filmnyelvi megoldást alkalmazva – bátran nyúlt hozzá az eredeti anyaghoz: a szinte csak állóképekből építkező 70 perces alkotás Gelencsér szerint hitelesen közvetíti az eredeti mű szellemiségét, a formai ötlet konzekvens alkalmazását ezért nem tartotta önkényes művészieskedésnek.

Felvidéki Judit szerint azonban a kíméletlen következetesség kárára vált a filmnek, véleménye szerint az egyébként zseniális és döbbenetes erejű vizuális megoldás az első 15 perc után elfárad, és a film „beledől a saját ötletébe”. Mindketten egyetértettek abban, hogy bár a szokatlan filmnyelvi kivitelezés a színészeket is nehéz feladat elé állította, remek alakításokat láthattunk ezekben az állóképekben.

A barátkozás lehetőségei az eddigi egyik legjobb Bodor-feldolgozás

Balog Zsolt Kelj fel, és járj című filmje szintén adaptáció: Grecsó Krisztián novellájának érdekes újragondolása, mely „az emberi képmutatás és hazugság tükrében mutatja be a vidék és a város világát” – mondta Bélafalvy Balázs.

Vitézi László Hortobágy legendája három ballada összefűzéséből született, „a szó legjobb értelmében vett klasszikus tévéfilm, melyben a rendező nem akarja előtérbe tolni magát, csupán a mára már szinte teljesen elfeledett puszta világát szeretné bemutatni” – mondta Felvidéki Judit. Külön kiemelte Szirtes Ági nagyszerű színészi teljesítményét, akinek bár alig volt szövege, mégis emlékezetes alakítást nyújtott, akárcsak A nyugalom című tévéfilmben.