A töltött sárkány visszatér

Udine: Far East Film 6

A Fülöp-szigetek már csak azért is jó hely lehet, mert ahhoz képest, hogy az egyik legmegvetettebb foglalkozás a színészeké, az ország mostani elnöke színész volt. Meg az előző elnök is az volt. Ettől ugyan nem lett nagyobb respektje a szakmának, sőt, a filmgyártás még nálunk is rosszabb helyzetben van, a filmesek páriák, a helyi filmparról szóló esszének a Mission Impossible címet adta az elemző. Teljesen logikus tehát, hogy innen jön az utóbbi idők legjobb képregényadaptációja, szuperhősöstől, nyomornegyedestől, mindenestől.

Erik Matti visszatérő vendég az udinei Far East Film fesztiválon. Tavaly egy szentimentális szerelmi drámával borzolta a kedélyeket (Prosti címen, ami egészen véletlenül egy prostituáltról szólt, hogy a filippinó-magyar nyelvrokonság is megkapja a magáét). Miről készítsen filmet egy szegény ország szegény filmese? Naná, hogy szuperhősökről. Low budget pókember a manilai nyomornegyedekben.

A Gagamboy című film az éjszakai műsorsávban ment - fél egykor kezdődött és fél háromig tartott. Ilyenkorra a fesztiválközönség már igen jól érzi magát, ki valamely ázsiai fűszertől, ki az egész napos filmnézés áldásos hatásaitól. Ilyenkor vagy valami nagyon vicces, vagy valami nagyon rémísztő film kell, celluloidlöket, ami képes még lekötni a nézőt, sőt, horribile dictu, hatni rá. A manilai ex-fagylaltos pókfiú története ilyen.

A sztori a szuperhős történetek kliséire épül, megfejelve néhány lokális finomsággal. Ilyen a helyi nyomornegyedek részletező bemutatása (természetesen felvilágosult szarkazmussal, nem pedig bicskanyitogató szociális érzékenységgel), vagy a manilai olcsóbb képregények világát idéző díszlethasználat. Képileg és zeneileg is tombol a retro. A zenék hetvenes-nyolcvanas évekbeli ázsiai diszkóslágereknek hatnak, a képek pedig citromsárgás-narancssárgás tónusú, roncsolt Super 8-ra emlékeztetnek. A film stílusa a burleszk-superhero-képregényadaptáció hármasságban mozog, fülöp-szigeteki couleur local-lal, el lehet képzelni.

Pokoli kapcsolatok
A nálunk is vetített Infernal Affairs (Szigorúan piszkos ügyek a magyar keresztségben, jaj) időközben trilógiává bővült, elkészült a második és a harmadik rész is. Az első trészben a  triádok (maffia) és a rendőrök azzal szórakoztak, hogy ügynököket építettek a rivális szervezetbe, addig-addig, míg létrejöttek a kettős és hármas ügynökök, valamint azok, akik már maguk sem tudják, hogy melyik oldalon állnak. (A film természetesen felveti azt a kérdést is, hogy vannak-e egyáltalán ellentétes oldalak, van-e igazi identitás, és egyáltalán, az itteni élet vajon nem a pokol egyik kihelyezett tagozata-é?)

A második rész az első rész korai előzményeit meséli el, a harmadik rész pedig az első rész közvetlen előzményeit és közvetlen következményeit. Világos, nem? A trilógiát egyes kritikusok A Keresztapa trilógiához hasonlítják, ami azért enyhe túlzás. Andew Lau és Alan Mak műve egy jól megcsinált, gyönyörű eposz, egészen a második részig, a harmadik résszel együtt viszont túlbonyolított, görcsösen mélyértelműsíteni próbált metafizikai blöff. Széles vásznon azért valóban elég lehengerlő tud lenni az erre fogékonyaknak. Főképp a második rész egyes jelenetei, amelyek alatt magyar kórusművek üvöltenek az érzelmektől némileg túlcsorduló képsorok alatt. Hát igen, a magyar szellem még Hongkongban is hasít. Yikes.

Dél Korea belassul
A hagyományosan erős dél-koreai filmek idén valamiért fáradtabbnak tűntek. Dél-Korea az utóbbi években leginkább indusztriálisan erősödött, élből másolta a legújabb hollywoodi technikákat és trendeket, a filmipar már régen vérprofi és technicizált, a műfaji skála széles és sokatmondó: a tömegfilmtípusokban (vígjáték, horror, kaland- és akciófilmek) Dél-Korea a legmagabiztosabb. A magasszintű iparosmunkák dominálnak leginkább, kialakult klisékkel és sztárrendszerrel.

Ezek közé tartozik például a koreai Jóbarátok egészestésre turbózott változata Singles címmel (rendezte: Kwol Chil-in). Profi komédia, profi színészekkel és remek forgatókönyvvel. Huszonéves szinglik szenvedik és poénkodják végig a filmet, a ritmus pörög, a szituációk kacagtatóak - felhőtlen és habkönnyű szórakozás a vígjátékra kattant embertársainknak. Az ázsiai ízt az olykor meglepő dramaturgiai húzások jelentik (komolykodás a legváratlanabb helyeken), az igen infantilizált és poposított képi világ, és Szöul fényei, mi más.

A műfaji elemek sajátos keverése jellemző a szép hosszú című Once upon a time in High School: Spirit of Jeet Kune Do-ra is (rendezte: Yoo Ha). A hetvenes években játszódó történet egy militarista fiúiskolába vezet (az Iskola a határon és az Ifjú Törless mintájára), ahol a különböző érdekszövetségek és fiú-klikkek egymással és a felnőttekkel csetepatéznak amolyan ázsiai fatalizmussal. Toll a fejbe, vérrögök az arcon, brutális akciójelenetek és pszicho-thrill az elidegenedett iskola falai közt. Az egyik szálon. Mert a másik szál a bimbózó kamasz-szerelem virágba borulása, valahol a Pöttyös könyvek és a latin szappanoperák nyomvonalán. Gasztronómiai analógiával élve: méz-mustár koktél. Speckó íz, gyomorrobbantó összhatás.

Ami az itteni filmek jó részére amúgy is jellemző - izgalmas felfedezések és meglepő találatok. Egy szeletnyi Ázsia Európában.