Ádám és Éva az aulában

Disznyók

A szexuális szabadságot lebontották a képernyő promiszkuitására: a közönség aktív vagy beleérző közreműködésével. Nehéz eldönteni, mi izzasztóbb? Hogy Mónika nyíltszínen kipreparálja „Józsiból" (Kispest), miszerint egyidejűleg kupakolja „Gizikét" és „Jolikát"? Vagy hogy több héten át rágicsáltak az „aranyos Bolgár szerkesztő úr" pornóregényén poétikailag, esztétikailag, szexuálpszichológiailag, de leginkább botrányt csámcsogva? S hogy a nemi kavarodás köre teljes legyen: hozzá vehetjük a közéleti emberek, politikusok, papok tévelygéseinek otromba felhánytorgatását, eltussolását = maszatot, Hraballal szólva, "foltot, amelyet az anyag megsértése nélkül nem lehet eltávolítani".

Mindezt Csányi Vilmos etológus a Mindentudás Egyetemén legutóbb tartott előadásának fényében ítélhetjük meg, precízen. Csányi tudós kutató, író, elszánt közéleti ember, akinek hitvallása, hogy a modern genetika, az állatvilág és a humánszféra bonyolult összrendszerében szabatos megfigyelések és definíciók szerint igazodjunk el. Legfőképpen önmagunk, problémás emberi létünk megértése miatt. Csányi állatbarát is, de szembetűnően különbözik a tradicionális zöldektől, akik a homo sapiensben (lényegileg) kártékony mutációt vélnek felfedezni s valamiféle jámbor növényevővé akarnának degradálni. Egy Csányi-féle poszt-darwinistának esze ágában sincs felstilizálni a különféle kultúrákon át meg átvezető, s tömegtársadalmakba torkolló evolúciót. A Szentírás allegorikus értelmezésében a teremtés hosszú folyamatát konstatálja (egyezteti a hitélet teológusaival) s abban alapvető jóindulatot/készséget tételez a közös hiedelmek, rítusok, szerveződések alapján a humanoidok számára. Csányi azt tartja normális állapotnak, hogy a nagyteremben ülő közönség egy falkányi csimpánzzal ellentétben, nem tombol, nem játszogat, nem zabál, hanem élénk reakciók közepette elfogadja "az előadás konvencióit".

Egy dramaturgiailag pontosan kijelölt előadás-szakasz illusztrációjaképpen -- Csányi szavára -- megjelenik az auditórium maximumban "az emberpár". Két tanítvány anyaszült meztelenül, szégyenkezés vagy magakelletés nélkül. Ádám és Éva a 21.században. Inkább demonstrálják, mint jelképesen megjelenítik az emberiséget. Végig haladnak a terem alapsíkján, kitűnnek. Járásuk, tartásuk, egymáshoz tartozásuk, humanoid voltuk, nemi jellegük rejtett (ha úgy tetszik: evidens) méltóságot sugároz. Megerősít bennünket abban, hogy szükségtelen Pápua-Új Guinea őserdejéig utaznunk, megtapasztalnunk közös ember mivoltunkat. Mindez bizonyítható egy pesti egyetemi előadóteremben is.
A jelenet/jelenés közvetve lecsupaszítja mindazt a keresett disznólkodást, amiről röpke beszámolóm elején értekeztem. Vélelmezi, hogy az önundor, a kikopás, a kiöregedés megfelelő pillanatában a mindenkori Fábry show-k titánjai kelletlenül nézik majd vissza sikerorientált műsoraikat, talán eszmélve is: "ez a pornósiker maga a bukás".