Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Aranybanán a Beszélő fejeknek


2001. október 24. - filmhu



Gazdára találtak a rövidfilmes banánok. A Menekülés a Rövidfilmbe fesztivál fődíjasa Fliegauf Benedek Beszélő fejek című kísérleti filmje lett. Az Ezüstbanánt Frivaldszky Bernadett és Surányi Z. András vihette haza Az embert lányáért, amely egy volt prostituált életvallomását dolgozta lírai dokumentumfilmmé. Bernáth Szilvia „tóparti látomása”, a Clean pedig egy Bronzbanánnal gazdagabban zárta a fesztivált.

Derdák András, a fesztivál egyik szervezője, kérdésünkre elmondta, hogy a negyedik Menekülés több embert vonzott, mint a korábbiak, ezért elképzelhető, hogy a „hagyományokhoz alkalmazkodva” jövőre ismét új, lehetőleg nagyobb helyszínre költöznek a vetítések. A hangulat is „fesztiválosabbra” sikeredett az idén, különösen, mert bebizonyosodott, hogy a Magyarországon létező filmfesztiválok közül egyik sem érinti azt a kört, amit a rövidfilmfesztiválnak sikerült felölelnie.

A zsűri a tizenkétszer másfél órányi anyag megtekintése után a három főbanánon kívül öt különdíjat is kiosztott. Váradi Gábor Részlet című etűdjét pedig a fesztivál digitális logójának választotta. Felhívta a figyelmet továbbá a magyar dokumentumfilmek fejlődésére. Az ebben a kategóriában pályázók ugyanis olyan társadalmi problémákra világítanak rá, amelyekről manapság kevésbé lehet hallani.

A szervezők feltett szándéka, hogy az összegyűlt értékes anyagot nem hagyják parlagon heverni. A beérkezett pályamunkákat levetítik majd a Pécsi Színházi Fesztiválon, a gödöllői Trafó klubban, és ha minden jól megy, talán valamelyik tévécsatornán is.

A nyertesek





Címkék

fieszta





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |