Az elveszett ártatlanság hangjai

Kóristák – filmzene

Mivel a Kóristák a zenére, konkrétan a zene áldásos hatására, egy nehezen kezelhető gyerekekből álló kórus szervezésének történetére épül, Christophe Barratier filmjénél különösen izgalmas a filmzene kérdése. A rendező, azon túl, hogy a fiúkar megszólaltatására felkérte régi alkotótársát, a Himalája, a Vidocq, a Belphégor, a Vágy forradalma vagy a Bíbor folyók zenéjét is jegyző Bruno Coulais-t, akivel már Vándormadarak és a Himalája forgatásán is együtt dolgoztak, olyannyira szívügyének érezte elsőfilmje hangi aláfestését, hogy maga is beszállt a zeneszerzésbe. A téma nem állt tőle messze, hiszen az elsősorban producerként tevékenykedő Barratier a párizsi Ecole Normale de Musique klasszikus gitár szakán végezte tanulmányait.

A kórus legszebb szopránja a 12 éves Jean-Baptiste Maunier

Mindez nem volt elég, mert hiába a film nemes alapvetése, miszerint énekelni bárki, még a legelvetemültebbek is megtanulhatnak, a bonyolult dallamok, különösen a vegytiszta szopránszólók lemezre éneklése profikat kívánt. Barratier és Coulais bejárta egész Franciaországot, míg Lyon-ban megtalálta a Saint-Marc Intézet fiúkórusát. A véletlen műve vagy a Sors keze, hogy a kórus legszebb szopránja, a 12 éves Jean-Baptiste Maunier nemcsak hangilag felelt meg a főhős, Pierre Morhange szerepére, de színészként is kitűnően bevált.

A Bulgarian Symphony Orchestra közreműködésével elkészült soundtrack, amelyből eddig közel 1 milliót adtak el Európában, méltán számíthat a magyar közönség elismerésére is. A Les Choristes album mind hangulatában, mind emelkedettségében tökéletes karácsonyi ajándéknak ígérkezik. A húsz kórusmű majd háborítatlanul, mindössze néhány apró párbeszédfoszlánnyal tördelve hömpölyög végig a lemezen. A kristálytisztán felröppenő éteri dallamokban ott lapul a film muzsikává szelídített mondanivalója, a gyermekkor tisztasága és az elveszett ártatlanság fölött érzett nosztalgia. Az album talán egyetlen szépséghibája, hogy itt-ott kísértetiesen emlékeztet a „new age” és „progresszív” jelzőkkel illetett Karl Jenkins amúgy besorolhatatlan, ámde korántsem kispályás zenei project-jére, az Adiemusra.