sex hikaye

Az Ember-lépték

Ember Judit portréja

2004. január 26. - filmhu
„Én nem hiszek azoknak, akik fognak egy felvevőgépet, egy magnót, pár ezer méter nyersanyagot, s elindulnak forgatni, hogy majd a valóság kinyílik előttük, s minél többet forgatnak, annál inkább kinyílik, s annál inkább valóság. Manapság nem oly kacér a lét, hogy csak úgy magától feltárulkozzék. S gyanítom, hogy soha nem is volt.
Koncepció nélkül nem lehet filmet csinálni. Nem az a baj, hogy valakinek prekoncepciója van, hanem hogy milyen az a prekoncepció: múlt századi, század eleji, közepei, mai vagy a jövő századig érő. Merev, görcsös vagy elég rugalmas ahhoz, hogy a forgatáson bekövetkezett, az előre elképzelthez mért változásokat, másságokat be tudja építeni. De ha nincs meg előre az a valami, ha nem dolgozott ki többféle verziót, amihez képest a dolgok elmozdulnak, átalakulnak, visszájukra fordulnak, akkor csak a stagnálást észleljük, s elhisszük magunknak, hogy a világ áll, a Föld nem forog.”


Ember Judit az ELTE magyar-történelem szakán szerzett diplomát (1959), 1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult Herskó János osztályában. 1968-tól a MAFILM munkatársa. Egyik alapítója volt a Fekete Doboz Videofolyóiratnak (1988). Filmes munkásságának fókuszában a történelem és a politikai tabutémák állnak. Dokumentumfilmjei közül többet is betiltottak. Kitüntetései: Balázs Béla díj (1989); XXI. Magyar Filmszemle szakmai zsűrijének díja dokumentumfilmes tevékenységéért (1989); Magyar Film- és Tévékritikusok díja dokumentumfilmjeiért (1990); Nagy Imre emlékplakett (1993); Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (1998)

346 oldal, A/5, kartonált, 2580 Ft
ISBN 963 389 571 5
Osiris Könykiadó

Szívesen elolvasnád olcsóbban? - Klikkelj ide: Bookline.hu


Címkék

szakma



nka emblema 2012