Az ismeretterjesztő filmes előzsűri értékelése

Deltás filmek

Bakos Edit, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója elégedett volt a mezőny láttán, szerinte sokkal több film érdemelte volna meg a versenymezőnyben való részvételt, de mivel a létszám limitált volt, a zsűri kénytelen volt szelektálni. Így főleg azok a filmek estek áldozatul, amelyek bár izgalmas, érdekes témákat dolgoztak fel, a feldolgozás módja nem volt elég megkapó - de ezek az alkotások is korrekt, felkészült munka eredményeképpen jöttek létre.

A három zsűritag külön-külön nézte meg a filmeket, majd egyeztették a véleményeiket, amelyek kevésben tértek el egymástól, így nem volt nehéz meghozni a végső döntést. Bakos Edit a következő szempontok alapján hozta meg döntését: 1, a film mondjon újat, 2, dolgozza fel élményszerűen a témáját, 3, a kategória nevéhez híven segítse a világban való eligazodást. Az utóbbinak szinte mindegyik film megfelelt - Bakos maga is élvezte a zsűrizést, sokat tanult a filmektől, jól szórakozott, és így egyben látva ennyi ismeretterjesztő filmet, még erősebb lett az az érzése, milyen fontos lenne jóval több ismeretterjesztő filmmel találkozni a tévék műsorán, főleg a fiatalok, a gyerekek érdekében. Az alkotók is minden dicséretet megérdemelnek a sok türelmet, aprólékos munkát kívánó gyártási munka miatt.

Igen színes mezőny jött létre a Szemlére: a klasszikus természetfilm kategóriája mellett színvonalas filmekkel jelentkezik a történelmi-kultúrtörténeti-művelődéstörténeti alműfaj is, de az oktatófilmes jellegű művek is éppúgy érdekesek, mint a különböző határterületi műfajok vagy a nagyon fontos ismeretterjesztő szerepet ellátó egészségügyi témákat feldolgozó művek, illetve a művészeti-művészetpolitikai portrék. Bakos szerint a legerősebb mezőny a természetfilmek között alakult ki, mégpedig a megvalósítás igényessége, és a problémák jelentősége alapján, de a történelmi-kultúrtörténeti szekcióra sem panaszkodhatunk.

Színvonalas mezőny, jó operatőri munka (kép: A remény útjai 2.)

Az egészségügyi témájú filmek esetében fordult elő, hogy azért nem tudott egy-egy alkotás a versenyprogramba bejutni, mert noha nagyon érdekes témát boncolgatott, túl szárazon dolgozta fel. Márpedig ez nem pénzkérdés - sok esetben egy jó narratív koncepció olyan vibráló légkört teremtett, amelyben nem tűnt fel, hogy az anyagi források szűkösek voltak. A humor vagy az egyéni hangú, kedves, izgalmas operatőri munka is sokat segített egy-egy film megítélésének, mint ahogy pár film azért bukott el, mert teljesen hiányzott belőlük az alkotói invenció.

Tóth Zsolt Marcell rendező-operatőr-vágó (Budapesti vadon, Fagyos oázis,
Vidrasors, Magyarország Nemzeti parkjai sorozat, Egy nap pompa Tiszavirág) az idén nem nevezett egy filmmel sem, így került az előzsűri (majd a versenyzsűri) kötelékébe. A mezőny, a filmfesztiválok esetében jellemző módon alakult: a filmek egyharmada egyértelműen hullott ki a mezőnyből, ugyanennyi egyértelműen került be a versenymezőnybe, és volt 1-2 kiemelkedő alkotás. Vita csak a középmezőny 1-2 szereplője kapcsán alakult ki, amikor már nüansznyi különbségek, szubjektív tényezők döntöttek.

A be nem került filmek kapcsán többféle probléma merült fel: voltak filmek, amelyek egyszerűen rossz kategóriába lettek nevezve, voltak olyanok, amelyek borzasztó színvonalon készültek el. S általános probléma hogy a művek túl hosszúak, nem veszik figyelembe a műfaj mára egyetlen médiuma, a tévé szigorú formai megkötéseit. Ugyanakkor azok az alkotók, akik szigorúbbak magukhoz, és bele tudják sűríteni fél órába a témájukat, pörgősebb, élvezetesebb, izgalmasabb végtermékhez jutnak.

Sok film jelentene értéket az oktatásban (kép: Ki viszi el levelem...?)

Tóth Zsolt Marcell egyéni szempontrendszere a következő volt: a filmek megítélése szempontjából elsődleges volt a történet, a téma érdekessége, aztán következett a sorban a rendezői, majd az operatőri munka, és fontos volt az összhatás is, ahol az egyik faktor hibáját korrigálhatta a másik erénye. A sor végén pedig a piacképesség állt, vagy Tóth elővette a produceri énjét, és rákérdezett, hogy megvenné-e az adott filmet.

Ez utóbbi szempont szerinte azért is fontos, mivel alig van jelen az ismeretterjesztő műfaj gyártási logikájában ma Magyarországon. A pénzek nagy része pályázati forrásból érkezik, az alkotók egy évben egy-két pályázaton indulnak, nyernek, afféle megélhetési filmkészítés folyik, ami elkényelmesíti az alkotókat, hiszen a pályázati siker után szinte semmilyen utánkövetése nincs a filmeknek. A forgatókönyvek megvalósulása már teljesen a rendezőre van bízva, jóllehet tőlünk akár csak kicsit nyugatabbra is a producer komolyan beleszól a megvalósulásba - itthon pedig lényegében nincsenek ismeretterjesztő filmes producerek. Nincs piac és így versenyhelyzet sincs, az alkotók úgy valósítják meg a terveiket, ahogy akarják.

A filmek a forrásaik 80%-át állami forrásból szerzik meg, utána pedig finoman szólva sem indul meg a nagy forráskeresési láz - persze ebben a médiatörvény is ludas, hisz a műfaj filmjei mögött a jogszabály szerint nem állhat szponzor, így pedig még nehezebb támogatót találni. A televíziók vagy nem, vagy alig fizetnek a filmekért, a közszolgálati médiumok pedig nem mutatnak nagy érdeklődést ismeretterjesztő filmsorozatok gyártása iránt, holott ezek a filmek nem évülnek el két hét alatt, sőt idővel még kordokumentumként is szolgálnak. Az ismeretterjesztő tematikus csatornák a másik megoldás, a Spektrumnál előírás a magyar beszállítás, a többi adóhoz pedig a külföldi központokon keresztül kéne eljutni, amiben a magyar alkotók nem túl jók.

Egy tipikus főszereplő (kép: Pannon sivatag)

Van még egy út: részvétel, jelenlét a külföldi fesztiválokon. Sajnos egy maroknyi csapat szokott-tud fesztiválokra járni, a többség nem él az ott pedig könnyebben megvalósuló kapcsolatépítésből, kitörési lehetőségekből adódó lehetőségekkel, amely akár egy külföldi megrendelést is jelenthet.

Visszatérve a filmekre, ez a megrendelő-eladhatósági szempontú mentalitás tehát lassan terjed, de terjed, s a magyar finanszírozási rendszerben is vannak biztató jelek: például van már előkészítési pályázat a tudományos ismeretterjesztő pályázatok közt. Tóth szerint az lenne a jó irány, ha inkább kapna kevesebb film több pénzt, mert 2-3 millió forintból nehéz megváltani a világot. A normatív támogatás rendszere is a modernebb felfogásnak kedvez, "valami el-elindult tehát", és ez látszik a mezőnyön is: színes, érdekes, nézhető lett, lesz természetfilm, dokumentumjellegű alkotás, a valóság és a digitális valóság viszonyát feszegető film. Amire viszont Tóth Zsolt Marcell is
kíváncsi, az az, hogy vajon hogyan mutatnak ezek a filmek a nagy vásznon?