Az út vége - "A második kategória" győztese
Almási Tamás
Almási Tamás a Fábri osztályban végzett játékfilmes rendezőként, a Circus Maximusban Radványi Géza társrendezője lett, a Ballagás című játékfilmje pedig a 13. Szemle legjobb elsőfilmes díját kapta. Mindezek után azért fordult a dokumentumfilmezés felé, mert nem kapott lehetőséget új játékfilm készítésére. Azóta ez lett az élete. Négyszer vihette haza a fődíjat a Szemle „második kategóriájában”. Az ózdi munkások életének szociografikus megközelítése után (Tehetetlenül) érzelmesebb témát választott: a lombikbébi programot. Az azóta Oscarra jelölt Sejtjeink nemcsak a kritikusok elismerését kapta meg, de játékfilmeseket megszégyenítő közönségsikert is aratott. „Az út vége is tele van érzelmekkel, indulatokkal, mint a Sejtjeink, de a Tehetetlenül feldolgozási formáját alkalmaztam benne” – mondta a rendező legújabb, a 34. Magyar Filmszemlén szereplő filmjéről.
Almási Tamás: Én nem látok lényeges különbséget az utóbbi években készített dokumentumfilmjeim és a játékfilmek között. Klasszikus játékfilmes dramaturgiával szerkesztem a dokumentumfilmjeimet.
filmhu: A vesebeteg, vak férfiról és szerelméről; a szívátültetetésen átesett betegekről; a lombikbébi programban részt vett házaspárokról készített filmjeid érzelmesebb megközelítése után a legújabb alkotásodat, Az út végét ismét szociografikus módszerrel készítetted.
A.T.: Ez a film attól még ugyanannyira az emberi érzelmekről szól, mint egy játékfilm. Itt is vannak célok, akadályok, küzdelmek, érdekes karakterek, katarzis. Igen, az ózdi sorozatomhoz hasonlítanám, de azok is drámai szerkezetű filmek. Eddig egyik filmemet sem közelítettem meg tudományos szemszögből.
filmhu: Honnan jött Az út vége témájának az ötlete?
A.T.: 6-8 éve foglalkoztat ez az „ország kettészakadása” néven ismert, bonyolult folyamat. Nem csak a földrajzi K- Ny elkülönülésre gondolok, hanem a fejlett és kevésbé fejlett régiók létezésére. Az érdekelt, hogy van-e szerepe ebben a különbségben az emberi attitűdnek olyan ismert tényezők mellett, mint az infrastruktúra állapota, a működő tőke beáramlása vagy hiánya, a szakmai képzettség illetve a képzetlenség. Nem hiszem, hogy mindez csak pénzkérdés lenne, de felelőssé tehető-e ezekért az egyes ember? Mindennek most az EU csatlakozás ad külön hangsúlyt.
Kriza Bori szociológus segítségével kerestem ehhez a megfelelő megjelenítési, kifejezési formát. Nem volt egyszerű. A megoldás végül az ingázásról jutott eszünkbe.
Előbb Győrben, Tatabányán kutattunk megfelelő szereplők után, majd egy fehérvári multicég alkalmazottai között találtunk egy néhány hete ott dolgozó házaspárt. Ők - gyermekeiket hátrahagyva - a munkanélküliség, a kilátástalanság elől menekülve, az Alföldről érkeztek a fehérvári munkásszállásra. Míg ők jobb megélhetés és gyermekeik jövője miatt költöztek Fehérvárra, addig barátaik nem mozdultak, otthon maradtak. Túl nagy veszélyt láttak abban, ha kettészakad a család. Ezen a két szálon fut a történet.
filmhu: Játékfilmesként kezdted a pályát. Miért kezdtél dokumentumfilmeket készíteni?
A.T.: Mert a 80-as években a Ballagás után nem kaptam több lehetőséget játékfilmek készítésére. Annyira játékfilmes volt a gondolkodásom, hogy az első dokumentumfilmes felkérésnél a dialógust is meg akartam írni.
filmhu: Játékfilmesként arattad az első sikeredet is a Szemlén, 1980-ban. Milyen ugyanitt dokumentumfilmekkel szerepelni?
A.T.: Óriási különbség van a két műfaj fogadtatása között. Hiába, a dokumentumfilm mindig a második kategória, de most nemcsak a szakmáról beszélek. A közönség már csak ha meghallja a dokumentumfilm szót, hosszú unalmas beszélgetés jut eszébe egy érdektelen témáról, rosszul világítva, alig hallhatóan felvéve. Persze ez igazságtalan megközelítés, az alapot azonban mi szolgáltattuk hozzá. Ezért is volt fantasztikus élmény most a Sejtjeink fogadtatása. Nagy számban kaptam, kapok e-maileket, sokan kinyomozták a telefonszámomat és felhívtak. Úgy érzem, ez a film megérintette az embereket.
Ugyanakkor Ózd agóniájára (Tehetetlenül - a szerk.) ki megy el a moziba? A dokumentumfilmek iránti előítéleteket komoly feladat leküzdeni. Kreativitás és önfegyelem szükséges az alkotó részéről, hogy a mai befogadói igényeknek megfelelően legyen a film feldolgozva, és érdekes témákat kell választani. Én magam nemigen változtam meg az ózdi filmjeim óta. A Sejtjeink egyszerűen több embert érdekel, nyilván a téma miatt.
filmhu: A Sejtjeink sikere miatt változtattál valamit Az út vége feldolgozási formáján, filmnyelvén?
A.T.: Nem, de nem is változtathattam. A Sejtjeink utómunkái alatt forgattam ezt a filmet, a fogadtatásról fogalmam sem lehetett. Annyit változtattam, amennyire én is változtam.
filmhu: Létezik fiatal dokumentumfilmes generáció, akik segíthetnének a dokumentumfilm közönséghódításában?
A.T.: Nagy áttörés várható. Talán éppen az idei Szemlén. Ahogy nézegettem a versenyfilmeket, nagyon sok új nevet láttam. A világon sok helyütt a reneszánszát éli a műfaj. Itthon a tévében - különösképp a kereskedelmiben - hajnali egykor lehet csak dokumentumfilmet látni. Az Oscar vetítéseken tapasztaltam, hogy az ellenlábasok filmjeit a legnagyobb mozikban vetítették, óriásplakátokon hirdették, hatalmas kampánnyal segítették.
Kelet-Magyarország. Egy család elindul, hogy lehetőségeket találjon, egy másik vár, hogy megtalálják a lehetőségek - mindkettő jobb életet remél. Történik mindez Magyarországon, az Európai Uniós csatlakozás felé vezető úton...
„Hinni kell valamiben, hogy tovább tudjunk lépni. Hisszük azt, hogy valóban segíteni fognak az albérleti hozzájárulásban, hisszük azt, hogy két év munka után lakásvásárláshoz segít a cég. Hisszük azt, hogy tudunk majd otthont teremteni, és akkor hisszük azt, hogy tudunk normális emberként, családként élni a továbbiakban.”
„Mi úgy voltunk a vándorlásaink során, hogy a hidat meggyújtottuk, nincs visszaút”
„Iszonyú itt hagyni a gyerekeket ilyen bizonytalanságban.” (Részletek a filmből.)