Bibó breviárium - Vaskos történetfilozófiai "biblia" - Forgács Péter helyett Bibó István mesél
T. Lovas úr!
Örömmel élek az Ön által kínált lehetőséggel, noha ... jelen körülmények között, - itt nem részletezhető okokból - az Ön kitűnő kérdéseire csak áttételesen, s Bibó idézetekkel tudok válaszolni; továbbá kérem bocsássa meg, hogy sem izgalomról, stábról, anyagi háttérről s anekdotáról eremek keretek közt nem tudok beszámolni. Amennyiben mégis közli e szöveget, kérem módosítás nélkül tegye azt (beleértve az Önhöz írt jelen bevezető soraimat!)
megértését elöre is köszönve, szivélyes üdvözlettel
f. p.
Filmcím: Bibó breviárium
Rendező: Forgács Péter
„- Miért ezt a filmet csináltad meg, mi izgatott benne?:
„Nem vitás, hogy Krisztus egy kis, aszketikus, közeli világvégét hirdető zsidó szektának a köréből nőtt ki. A saját személyiségének a legfőbb sajátossága ellenben az, hogy az élethez való közelségnek, az élet legegyszerűbb dolgai iránti megértésnek, az emberi, emberközeli gyöngédségnek olyan megnyilvánulásait tudta megvalósítani, amik teljesen téren és időn kívülálló módon kimutatnak annak a szektának az aránylag szűk kereteiből, amelynek nyilvánvalóan tagja volt. Rendkívül jelentős, egyszerű mondatai vannak a szelídség hatalmáról, a harag hiábavalóságáról, a haragnak, az élet-halálharcnak, az ölésnek belső rokonságáról és kártékonyságáról, és valami különös képessége volt olyan szavakra és olyan gesztusokra, amiknek a hatására a gyűlölködésre, ölésre, ítélkezésre, számonkérésre és az emberi félelem egyéb sok szerencsétlen megnyilvánulására nekiindult, nekikészült ember egyszerre lehorgad, egyszerre rájön a cselekedetének a magatartásának a hiábavalóságára. Az a mondat, hogy aki nem bűnös, az vesse rá az első követ vagy add meg a császárnak, ami a császáré és az istennek, ami az istené… Ezek különlegesen telibetalálják azt a félelmi gócot, azt a gyűlölködési gócot, azt a harci gócot, ami az ember bűnbeesésének, hogy úgymondjam, a lényege. A hit, ahogy ő beszél róla, az emberi lélek rejtett képességeiben való gyermeki bizalom, azoknak a fölkeltésére való képességet jelenti. A legjelentősebbek azonban azok a felismerései, amik a szelídség hatalmára vonatkoznak, az ő gesztusai: aki megüt az egyik arcodon, forditsd felé a másikat is, egyáltalán nem egy ügyefogyott embernek a gesztusai, ellenkezőleg, beletartoznak azok közé a lefegyverző gesztusok közé, amely előtt az értelmetlen agresszió egyszerűen rájön a saját értelmetlenségére. Tisztára feltevés ugyan, de van okunk arra következtetni, hogy Jézus számára a szelídség hatalmának a megtapasztalása az egy személyes élmény volt abban az értelemben, hogy alaptermészete vagy induló természete szerint egy indulatos, heves kitörésekre hajló, sőt agresszióra hajló személyiség volt, aki sajátmaga jött rá a szelídség mindenek fölött való hatalmára, és aki a szelídség felismerése után sem lett egy gyámoltalan emberré, hanem a szelídség erejével lett képes nagyobb dolgokra, mint amiket agresszióval eltudott volna érni. Ilyen megnyilvánulások mint a kufárok megkorbácsolása, a fügefa megátkozása, és egyéb hirtelen reagálások arra engednek következtetni, hogy amikor ő a szelídség hatalmáról beszél és arról, hogy ne álljunk ellen a gonosznak, akkor ezzel egy saját magában már legyőzött indulatosságnak a hiábavalóságát adja át tanulságul az egész emberiségnek." /Bibó István/
- Hogyan állt össze a stáb és a film anyagi háttere?:
„A közösségi hisztéria ugyanis az egész közösség állapota. (...) Hiába pusztítunk el minden „gonosz” embert, a hisztéria téveszméi és hamis reakciói békés családfőkben, hatgyermekes családanyákban, a légynek sem vétő szolid emberekben és nemes, magasztos, emelkedett szellemű egyénekben fognak tovább élni, s a közösség egy nemzedék alatt újból kitermeli a hisztéria őrültjeit, haszonélvezőit és hóhérlegényeit.” /Bibó István/
- Mi tette emlékezetessé a forgatást? (egy anekdota):
-
„... a félelem, a veszély állandó érzésében szabállyá vált mindaz, amit az igazi demokráciák csak az igazi veszély órájában ismernek: a közszabadságok megkurtítása, a cenzúra, az ellenség „bérenc”-einek, az „árulók”-nak a keresése, a mindenáron való rendnek vagy a rend látszatának s a nemzeti egységnek a szabadság rovására való erőltetése. A demokrácia meghamisításának és korrumpálásának a legváltozatosabb formái jelentek meg, a legszubsztilisabb és gyakran nem is tudatos módszerektől egészen a legdurvábbakig: az általános választójognak a demokratikus fejlődés ellen való kijátszása, az egészségtelen és nem tiszta szempontokon nyugvó koalíciók és kompromisszumok rendszere, az egészséges közösségi akaratképződést meggátló vagy meghamisító választási rendszerek vagy választási visszaélések, puccsok és átmeneti diktatúrák.” /Bibó István/”
