Chico - Forradalmár határok nélkül - beszélgetés Fekete Ibolya rendezővel

Mától a mozikban!

Fekete Ibolya első játékfilmje, a Bolse Vita, 1996-ban összesen 13 külföldi és hazai díjat kapott. A rendező nyár elején fejezte be második filmjét, mely jószerivel a vágószobából került ki a 36. Karlovy Vary Filmfesztiválra. Úgy tűnik, ez a film folytatja a Bolse Vitával elkezdett hagyományt; a Chico megnyerte a legjobb rendezés, és az Ökumenikus Zsűri díját is. A magyar-német-horvát-chilei koprodukcióban készült film egy magyar származású fiatalember útját követi a politikai küzdelmektől feszült légkörű, latin-amerikai gyermekévektől kezdve az ideológiai harcoktól mentes Magyarországon keresztül a horvátországi harctérig. A cselekmény láncszemei öt országot (Chile, Albánia, Magyarország, Izrael és Horvátország) fűznek össze. A történet a főszereplő, Ricardo (Eduardo Rózsa Flores) életútját követve bemutatja, hogy a különféle ideológiák összeütközése olykor elkerülhetetlenül háborúhoz vezet, melynek résztvevői gyakran akaratlanul sodródnak az eseményekkel, és a győzelem sosem hozza el számukra a remélt szabadságot. A dokumentumfilmes elemeket is tartalmazó, olykor viszontagságos körülmények között készült film január 24-től lesz látható a magyar mozikban.

- Forgattál Horvátországban a háború idején ?

- Ott nem. Kezdettől igyekeztem figyelemmel kísérni a háborút, de már csak Szarajevóban forgattam ’95-’96-ban, mert addig az első filmemen, a Bolse Vitán dolgoztam lázasan. Ez a film 1989 felbolydult időszakában játszódik, amikor megindult a népvándorlás Kelet-Európában. Magyarország megnyitotta határait, és jöttek-mentek a különböző nációk, kalandorok, csempészek, és néhány fiatal, aki a diktatúrák összeomlása utáni zűrzavarban elindult megkeresni a helyét ebben a szabadnak tűnő világban. A film a szarajevói háborús képekkel fejeződik be, de nem azért, mert azt gondoltam, hogy a következő filmem a délszláv háborúról fog szólni. Egyszerűen ez történt, ezt láttam magam körül és a következő években ez folytatódott tovább. Engem az foglalkoztat, hogy mi zajlik körülöttem, és az a politikai átalakulás, ami elkezdődött 1989-ben, az én logikám szerint a szarajevói háborúhoz vezetett.

Úgy gondolom, hogy az általunk ismert és elfogadott ideológiák összes változata alkalmatlannak bizonyult arra, hogy érthetővé tegye a helyzetet, amiben vagyunk. Nem fedik le a mai konfliktusainkat. Se a szembenállásokat, se az összecsengéseket nem tudod leírni a hagyományos bal-jobb, liberális-konzervatív, nemzeti-internacionalista (manapság „globális”) ellentétpárokkal. Ráadásul minden folyamatosan változik, alakul. A Chico nem a délszláv háborúról szól, annál jóval szerteágazóbb, igazán kalandos története van, és voltaképpen ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Ideológiákon, hiteken, meggyőződéseken illetve ezek lázas keresésén vándorol végig.

- Tehát úgy gondolod, hogy a különféle ideológiák nem segítenek az embereknek abban, hogy eligazodjanak a világban.

- Hát, nem állunk jól. A Bolse Vitában éppen azt a megrázkódtatást próbáltam valahogyan leírni, amikor az első napok hihetetlen boldogsága után rájöttünk, hogy ebben a szabad világban rendkívül hideg szelek fújnak. Hogy a szabadság eufóriája nem állandó állapot. Személyenkénti szuverenitást igényel, és a döntési szabadság egyben döntési teher is. Egy diktatúra megszűnése után nehéz megszokni, hogy senki nem mondja meg, mit, mikor, hogyan csináljunk – hogy legyen minek ellenszegülni vagy legalább morogni rajta. A szembeszegülésből persze mindig könnyebb saját értékrendet kialakítani, mert a kényszerek egyben támpontok is. Arról nem beszélve, hogy mennyivel könnyebb volt ez a politikával, mint a pénzzel szemben. Mondjuk, ha csak arra gondolok, hogy a szegénységnek nincs erkölcsi tartalma, a gazdagságnak viszont ára van, és a kettő között momentán nincs semmi.

- A film főszereplője a médiából jól ismert chilei-magyar származású Eduardo Rózsa Flores, aki jelenleg a Kapu című bolíviai újság munkatársa. Miért éppen őt választottad?

- Mert abban a fajta filmkészítésben, amivel én próbálkozom, fontos, hogy a színészek a saját nemzetiségüket játsszák, az anyanyelvükön. Márpedig az övé egy egészen ritka képlet: félig latin, félig kelet-európai, és folyékonyan beszél horvátul – hol találsz még egy ilyet? Másrészt ismertem Eduardo színészi adottságait a Bolse Vitából – ő játszotta a csecsen maffiózót. És nagyon jó, hogy őt választottam, mert amit csinál a filmben, az hiteles és erős.

Persze mindketten tartottunk attól, hogy mindazok, akik őt ismerik, vele azonosítják majd a film történetét és hősét. Úgyhogy rendületlenül elmondjuk, hogy nem így van – mert nem így van. A film valóban őtőle kölcsönözte ezt a különös, kitalálhatatlan identitást, és a háborús történetek jó részét. De a sztori is és a főhős figurája is általam összerakott, megírt történet és személyiség. Úgyhogy ebből a filmből magáról Eduardo Flores-ről csak azt lehet megtudni, hogy milyen színész.

- Mennyi ideig tartott a Chico forgatása?

- Egy évig, mert annyira kevés volt a pénzünk, hogy két ország között mindigle kellett állni, s megint összeszedni egy kis pénzt a folytatáshoz. Nagyon nehéz így dolgozni. Igaz, hogy a gondok mellett sokszor őrült szerencsénk is volt.

Egy héttel a forgatás előtt úgy utaztunk el Chilébe - mert előkészítésre persze nem tellett -, hogy még nem volt meg az a kisfiú, aki Ricardót, a főszereplőt alakítja gyerekkorában. Kint megnéztünk vagy negyven gyereket, de egyik sem volt az igazi. Hétfőn kellett elkezdeni a forgatást, ezért vasárnap este még a vidámparkba is kimentünk, hátha megtaláljuk, akit keresünk. De nem sikerült. Gyorsan átírtuk a gyártási tervet, egy napra való anyagunk volt, amiben nem szerepel a fiú, de semmi jel nem mutatott arra, hogy keddre meglesz. És akkor az ottani gyártásvezető lány, végső kétségbeesésében, hétfőn reggelre elhozta egy barátja kisfiát, hátha jó lesz. Több, mint jó volt. Megmagyarázhatatlan módon hasonlított Eduardóra, hasonlított a mamát játszó színésznőre, és tehetséges volt, mint a Nap. De hát egy ilyen helyzetben éveket lehet öregedni. Ültem vasárnap este Chilében egy szállodában, és arra gondoltam, hogy kedden lehet hazamenni, mert nincs meg a gyerek. Ilyen helyzet volt száz.

- Hogyan viseled ezeket a helyzeteket ?

- Beáll az emberben egy kőszerű állapot, hogy akármi van, ha cigánygyerekek potyognak az égből, – márpedig potyogtak –, akkor is meg kell tudni csinálni. Az egész film nagyon kockázatos vállalkozás volt. A két év alatt soha, egy percig sem hittem azt, hogy ezt a filmet tényleg meg lehet csinálni. Egyre inkább azt éreztem, hogy ebben az egész történetben, rajtam már csak az elvakult elszánás múlik. Megcsinálhatatlan a kevés pénz miatt, az öt országon átívelő cselekmény miatt, és tartalmilag is. Naponta változó anyag, politikai, szellemi, érzelmi folyamatok, amiknek a hangsúlyait menet közben kell megtalálni. Számolnom kellett azzal, hogy sok lesz a véletlen tényező, és a véletleneket, a kialakult helyzeteket, pillanatnyi adottságokat kell úgy formálni, mintha eredetileg is így terveztük volna.

- Ezek szerint te harcos típus vagy.

- Inkább szívós. Hosszútávfutó vagyok, nem sprinter. Úgy gondolom, a filmkészítés leginkább az állóképességen múlik. Ha akarok valamit, akkor abban rendkívül megátalkodott vagyok, és ez igényel bizonyos harciasságot. De az a tapasztalatom, hogy a legfőbb kulcsa ennek a szakmának a mérhetetlen szívósság. Bírni kell, minden lehetetlen helyzetet meg kell tudni oldani. Valaki mondta nekem annak idején, amikor a filmes szakma környékén kezdtem sertepertélni, hogy a filmes leginkább arról ismerszik meg, hogy nem ismer lehetetlent. És azért mondják el mindig a rendezők – nem udvariasságból, hanem mert így van – hogy ehhez kell az a bizonyos csapat. Egy olyan stáb, amelyik hasonló elvakultsággal megy veled, bele a kulimászba, és akikről tudod, hogy meg fogják oldani azokat a bizonyos helyzeteket. Bagóért, semmiért, ügyszeretetből, kalandvágyból, meg a tehetségük okán.

- Úgy tűnik, nehezen kötsz kompromisszumot.

- Tartalmi kérdésekben nem kötök, de attól, hogy nem sárga pöttyös bögre van az asztalon, hanem kék csákó, mert a bögre az drága, vagy hogy nem lehet a napsütötte búzamezőn forgatni, hanem csak erdőben és esőben, attól nem kapok a torkomhoz.

- Mennyire ragaszkodtál a forgatókönyvhöz?

- Azt tudtam, hogy a történetnek honnan hova kell eljutni, és mik a kulcsjelenetek, amiket úgy kell felvenni, ahogy meg vannak írva. Amúgy bele lehet írni a forgatókönyvbe, hogy: a főhős derűsen átballag az albán – görög határon, de az még csak azt jelenti, hogy majd valahogy átmegyünk azon a határon. Hogy hogyan, azt majd meglátjuk. Az a fontos, hogy az ember állandó készenléti állapotban legyen. Dokumentumfilmes mentalitás az adott helyzetben azonnal felismerni, mi a fontos, mi az, amitől majd arról szól a jelenet, amit akartunk, előre kidolgozni ugyanis nem áll módodban. Arra az anyagra, közegre kell rátapadni, amiben zajlik a történet. Ilyen szempontból nagyon kockázatos volt olyan helyszíneket beleírni a forgatókönyvbe, ahol nem éltem, nem is jártam sosem. Ezt csak nagyon profi munkatársakkal lehet megcsinálni, akik félamatőr körülmények között is üzembiztosan létrehozzák azt, amit elterveztünk.

- Odaértetek az albán – görög határra , és gyorsan papírra vetetted, hogy mit szeretnél ?

- Nem vetettem papírra, mert szakadt az eső, a gyártásvezető, Kormos Andrea írta a szkriptet, ami elázott, és soha többet nem tudtuk elolvasni, hogy mi volt a csapószám. Ezen kívül ronggyá ázott a kamera, Jancsó Nyika, és az egész stáb, a görög határőrök nagyon kiabáltak, hogy nem, oda nem lehet nézni, és akkor mondtuk, indulj el Eduardo, nem baj, hogy esik az eső, derűsen ballagjál, majd utána megtörölünk.

- Amikor egy ilyen rögtönzött jelenetet visszanéztél, előfordult, hogy úgy érezted, jobban is meg lehetett volna oldani ?

- Soha nem az igazán válságos helyzetekben. Azt, hogy lehetett volna jobban is, vagy másként kellett volna olyankor érzi az ember, amikor volt ideje gondolkodni. Akkor tehetsz szemrehányást magadnak, ha volt lehetőséged megfontoltan dönteni, és rosszul döntöttél. De éles helyzetben gyorsan kell cselekedni, valahogy mindenki a lehető legjobbat hozza ki magából. Mert tudom, hogy most muszáj jót csinálni, mert nem lesz lehetőség ismételni. De hát ez a mulatság az efféle munkában.

- Sejtetted, hogy ilyen sikeres lesz a Chico Karlovy Varyban?

- Nem lehet előre kiszámítani, hogy egy filmnek milyen lesz a fogadtatása. Amikor befejeztem, nem tudtam, hogy milyen lett, csak azt, hogy mi mindent nem sikerült megcsinálni. Amikor rajtam már nem múlt semmi, és leadtam a kevert hangot a laborba, akkor megittunk egy pohár pezsgőt egy barátommal az Európa presszóban, és azt mondtam: Kész a film, megvan. Akár sikere lesz, akár bukik, a legtöbb, ami velem történhetett az az, hogy megcsináltam. A Karlovy Vary-i díj már csak a rumosmeggy a tejszínhab tetején.
Ez egy kalandfilm. Mondhatnám: ideológiai kalandfilm, de igazi kalandokkal, utazásokkal, forradalmakkal és háborúkkal, országokon és földrészeken át.

Az utazás nagy tétre megy: mi legyen a világforradalommal?

Mi legyen azzal, aki Latin-Amerikában született, félig magyarnak, félig spanyolnak, félig katolikusnak és félig zsidónak, és egészen kommunistának nevelték?

Gyerekként kénytelen bejárni a fél világot, hogy Che Guevara és Salvador Allende közeléből megérkezzék a "létezőszocializmusba", Magyarországra.

Az eredmény: forradalmár határok nélkül.

Mi lesz vele, amikor a világ nem csak a kommunizmus eszméjétől szabadul meg egyik napról a másikra, de -- bizonyára jogos önvédelemből -- hallani se akar többé semmiféle ideológiáról? Mi lesz azokkal, akiket egyszer már becsapott a történelem? S miben higgyenek most már a nyughatatlanok?

Hősünk újra végigrohan a fél világon, s ezúttal a horvátországi háborúba érkezik.

Ebben a filmben keverednek az elképzelt és valóságos események és személyek. Így aztán a történet és a szereplők senkivel és semmivel nem azonosak -- csak azzal, amit elképzeltem.

_{Fekete Ibolya}
Díjak:
2001 Karlovy Vary – LEGJOBB RENDEZő
ÖKUMENIKUS ZSÜRI DÍJA

Fesztiválok
2001:
Karlovy Vary
Haifa
Denver
Ljubljana
Valdivia (Chile)
Chicago
Mill Valley
Cottbus
Pusan (Korea)
Mannheim
London
Tallin

2002:
5. John Templeton Európai Filmdíj
Göteborg

Az Ökumenikus Zsüri díja:
"... annak meggyőző ábrázolásáért, hogy a szabadság eszméje a történelem során állandóan változik anélkül, hogy valaha is teljességgel megvalósulna. A film újszerűen ábrázolja, hogy vannak háborúk, melyek elkerülhetetlenek, s forradalmak, melyek igazak, s hogy az egyén akarva-akaratlanul az események sodrába kerül.
Az Ökumenikus Zsüri ajánlja a filmet annak megmutatásáért, hogy míg az ideológiák jönnek és mennek, az emberi lét szellemi dimenziója örök."
(Karlovy Vary Film Festival, 2001)

Mit tesz egy kommunista-nevelt, született forradalmár egy olyan világban, melyben sem az ideológiájának, sem az elkötelezettségének nincs helye többé? Chico egy spanyol, római-katolikus, arisztokratikus anya és egy magyar zsidó értelmiségi apa fia. Már tizenkét évesen chilei szabadságharcos, a radikalizmus szinte születésétől fogva lételeme. Világjáró életében több forró helyzetet látott - Bolíviát, Chilét, Magyarországot és Oroszországot beleértve -, mint egy Chicago-i tűzoltóosztag. A kommunizmus 80-as évek végén bekövetkezett összeomlása, majd az újságírás passzivitása okán illúzióit vesztett Chicóból mára egy lázadó maradt, megvédendőügy nélkül. Egészen addig, míg a háború-dúlta Horvátország kellős közepébe nem csöppen, ahol tollát puskára cseréli. Fekete Ibolya a legjobb rendeződíját kapta Karlovy Varyban e komplex, balos anti-Forrest Gump figura portréjáért.
(Chicago 2001)
Karlovy Vary - az ökumenikus zsüri díja: Chico

Annak a meggyőző illusztrálásáért, hogy a szabadság ideálja a történelem során szüntelenül változik anélkül, hogy valaha is megvalósulna. A film Chico - egy félig magyar, félig latin-amerikai kommunista forradalmár -vándorlásait kíséri végig az elmúlt tíz év nagy fegyveres konfliktusai közepette.
A film újszerűen mutatja be, hogy egyes háborúk elkerülhetetlenek, egyes forradalmak igazak, s hogy az egyének akarva-akaratlanul az események sodrába kerülnek. Az ökumenikus zsűri a filmet azért díjazta, mert hitelesen mutatja be az emberi lét lelki dimenzióit, amelyek akkor is megmaradnak, amikor a nagy ideológiák összeomlanak.
(Eric Pireyre, a Clermont-Ferrand-i Fessztivál ökumenikus zsürijének képviselője)


"Nem bolíviai voltam, vagy zsidó, vagy magyar, nem voltam semmi. Csak kommunista, mint az apám", jelenti ki Ricardo (becenevén Chico) ebben a meggyőző, intelligens filmben, melyben a főhősök élete szorosan összefonódik a sorsukat alakító történelmi eseményekkel. A Chicót két drámai esemény keretezi: Ricardo családjának száműzetése Chiléből a szocialista vezér, Salvado Allende 1973-ban bekövetkezett halála után, s Ricardo horvátok melletti kiállása a volt Jugoszlávia jelenkori háborújában. A gyermekkora óta szenvedélyesen kommunista, nemzet nélküli Ricardo körbejárja a világot, hogy megerősítést találjon ideológiai meggyőződéseire. A Chico lebilincselő, összetett portré egy férfiről, aki az örökké változó politikai környezetben is szeretné megőrizni ideáljait; az író-rendező Fekete Ibolya érzelmileg felkavaró és gondolatot ébresztőmunkája felveti az önazonosság kérdését, amikor az egyént az emberi létnél is hatalmasabb fogalmak határozzák meg.
(T. Lopez, 2001 Mill Valley Film Fesztivál)


Chico (Eduardo Rózsa Flores), a Bolíviában magyar apától született dél-amerikai kommunista a chilei Allende-kormány bukását követően a forradalmi álmainak nem igazán tökéletes verzióját nyújtó kádári Magyarországra menekül. Chico később spanyol újságíróként dolgozik Albániában, s a Vukovár melletti magyar területen keresztül végül a jugoszláv polgárháborúban köt ki a horvátok oldalán. Személyes élményei egykori kommunista meggyőződése ellen fordítják, de forradalmár múltja kihat a jelenre is, amint párhuzamot von a kubai forradalom és a horvátok függetlenségi harca között. A részben Flores személyes élményein alapuló, az író-rendező Fekete Ibolya meghatározása szerint ideológiai kalandfilmnek tekinthető Chico szokatlan, mára szinte divatjamúlt portré egy férfi személyes és intellektuális életútjáról. A gyakran elliptikus film Chico világán és tapasztalatain túl nem kíván mást elemezni, Fekete Ibolya művészi eszközökkel - zene, kép (Jancsó Nyika) és tér - való bánásmódja azonban mindvégig rokonszenves és példaértékű.
(Peter Hames, London, 2001 november)


"A Chico romantikus magyar film egy férfiről, aki megélte a közelmúlt összes háborúját."
(Petr Bílek jr., Karlovy Vary)

A jelenkor forró nemzetközi háborús övezeteiben játszódó Chico egyfajta Zelig, mely színesen keveri a geopolitikai tényeket a rejtett személyes fikcióval, s olyan magányos, idealisztikus katonafigurát hoz létre, aki Chilében, Magyarországon és Horvátországban is a konfliktusok sűrűjébe csöppen. A doku-dráma műfajába sorolható film meghozta alkotójának, Fekete Ibolya író-rendezőnek a Karlovy Vary Filmfesztivál Legjobb rendezői díját.
A történet nagyrészt az ex-Jugoszláviában kirobbant közelmúltbeli konfliktus idején játszódik ("egy háború tele meggyőződéssel - ez épp nekem való," mondja Chico), miközben a címszereplő eseményteli múltjának részleteit flashback-ek elevenítik fel. Salvador Allende művészeti tanácsadójának bolíviai születésű fiaként Chico jezsuita neveltetésben részesül, s megörökli apja kommunizmus iránti szenvedélyes elkötelezettségét, valamint három útlevelet, s öt nyelv folyékony ismeretét, mielőtt útnak indul, hogy megerősítse a védelmi vonalakat bárhol a világban, ahol ideológiai konfliktus ütné fel a fejét.
Ami hősünk előéletét illeti, Chico menekült volt Svédországban, aztán katonanövendék Minszkben, ezt követően élt egy ideig a magyarországi "alkalmazott szocializmusban", majd az 1989-ben kezdődő közép-európai zűrzavarban maga is összezavaradott, mint akkoriban mindenki.
Chico hamar kiábrándul az újságírásból, s egy tiszttel való konfrontáció során jegyzettömbjét gránátra cseréli. Az albán határnál zsoldoskodva átruccan Görögországba, hogy üdítőt és piát vegyen a társainak; egy izraeli vakáció során pedig egy gyerekkori barátjával cseveg, mielőtt elrebegne egy Miatyánkot a siratófalnál. A leleményesen szőtt szálakból szép lassan hagyományos történet bontakozik ki egy csapat mulatságos, nemzetközi figurával, miközben Horvátországban golyók süvítenek. Néhány groteszk jelenet (pl. amikor az éjszakai szórakozáshoz nélkülözhetetlen zongorát cipelnek egy tűzharc közepette) után azonban Chico hősei a szörnyűkonfliktus áldozatául esnek..."
(Eddie Cockrell, Variety, 2001. július 23-29)


Egy férfi országról országra és háborúról háborúra való utazásainak története. Fekete Ibolya a filmről: "A Chico kalandfilm. Talán ideológiai kalandfilmnek is nevezhetnénk, de igazi kalandokkal - utazással, forradalmakkal és háborúkkal országokon és kontinenseken át. Nagy kérdéseket tesz fel: mi a helyzet a világforradalommal? Mit tegyen az ember, ha Latin-Amerikában született, részben magyar, félig katolikus, félig zsidó és rendíthetetlen kommunistának nevelték? Gyerekként bejárta a fél világot, Che Guevara és Salvador Allende mellől Magyarországra kerül, hogy megtapasztalja a "valós" szocializmust. Az eredmény: egy forradalmár határok nélkül. Mi történik vele, amikor a világ egyik napról a másikra - talán indokoltan, önvédelemből - nemcsak a kommunizmus eszméjétől szabadul meg, de hallani sem akar többé semmiféle ideológiáról? Maradt-e még eszme, amely mellett kitarthat? Hősünk ismét nyakába veszi a fél világot, hogy ezúttal a háború-dúlta Horvátországban kössön ki. A film valós és kitalált személyek és események keverékéből áll össze. Tehát sem a sztori, sem a figurák nem hasonlítanak semmire és senkire - csakis arra, amit kitaláltam."
(Haifai Filmfesztivál, 2001)

Címkék

werk , riport