Cinefest: Miért én?
Különdíjas a román antikorrupciós thriller
Véget ért a CineFest, ezúttal a 12-ik a sorban. Idén nem volt tisztán magyar gyártású film a játékfilmes versenyprogramban, ugyanakkor jelentős a magyar részvétel, Josh Mond rendező James White című alkotásában, amit Erdély Mátyás fényképezett, és Tudor Giurgiu Miért én? című korrupciós témát feldolgozó filmjében, amely román-bolgár-magyar koprodukcióban készült. Magyar győztest a fesztiválon az animációs szekcióban köszönthettünk, ahol az idei év nagy sikere, a Limbo-Limbo Travel bizonyult a legjobbnak.
A Pressburger Imréről elnevezett fődíjat a Mustang című török film nyerte el, Deniz Gamze Ergüven alkotása öt kamaszlány felnőtté válását meséli el, és két díjjal távozott Cannesból és fődíjjal Szarajevóból. A Zukor Adolfról elnevezett nagydíjjal és a közönségdíjjal Sean Baker filmjét, a Los Angeles szubkultúráit bemutató Tangerine-t ismerték el. Ezt a filmet decembertől vetítik a mozik, a Magyarhangya forgalmazásában. Magyar győztest a fesztiválon az animációs szekcióban köszönthettünk, az idei év nagy sikere, a Limbo-Limbo Travel a Friss Hús után Miskolcon is a legjobbnak bizonyult. Kreif Zsuzsi és Zétényi Bori groteszk filmjében a lányok és asszonyok egy távoli szigetre utaznak, ahol kedves és hatalmas bajuszos férfiakkal találkoznak.
Limbo-Limbo Travel trailer from Zsuzsanna Kreif on Vimeo.
Idén nem volt tisztán magyar gyártású film a játékfilmes versenyprogramban, ugyanakkor két filmben is jelentős a magyar részvétel, Josh Mond amerikai rendező James White című filmjét Erdély Mátyás fényképezte, Tudor Giurgiu Miért én? című korrupciós témát feldolgozó filmje pedig román-bolgár-magyar koprodukcióban készült - és számunkra a fesztivál egyik legérdekesebb alkotásának bizonyult. Jó hír, hogy novembertől ezt is megnézhetjük a mozikban.
A Miért én? magyar producere Vágási Emőke, aki szerint ez a film a mi részvételünk nélkül nem jött volna létre, vágója Lemhényi Réka, jelmeztervezője Szélyes Andrea volt, játszott benne Szikszai Rémusz és Gáspárik Attila, a film elnyerte a CineFest Nemzetközi Ökumenikus Zsűrijének különdíját. A vetítést követő beszélgetésen Csákvári Géza művészeti vezető úgy fogalmazott, hogy ez a film Magyarországon nem készülhetett volna el, hiszen Tudor Giurgiu valós esetet dolgoz fel és sokan a szereplők közöl ma is komoly politikai pozíciót töltenek be Romániában, például a miniszterelnök, aki korábban szintén ügyész volt, akárcsak a film főszereplője.
A történet szerint egy fiatal ügyész, Cristian Panait (1973–2002) a korrupció ellenes nyomozás során rájön arra, hogy a Román Hírszerzés áll az üzemanyag csempészés és a pénzmosás hátterében, szerepe a politikai elit részére egyre kényelmetlenebbé válik, sorsa tragédiába torkollik. Tudor Giurgiu rendező személyes indíttatásból kezdte el kutatni az események hátterét. Ő maga korábban két évig a román közszolgálati televízió egyik vezetője volt, de lemondott a pozíciójáról, mert ahogy fogalmazta, be kellett látnia azt, hogy generációja elbukott a rendszer megváltoztatásában, a világ megreformálásában. Saját kudarcáról akart tulajdonképpen filmet készíteni, ehhez találta meg Cristian Panait államügyész történetét. Valós helyszíneken forgattak, többek között az ügyész nagynénjének házában, ahol a valóságban is fontos események zajlottak le. „Nehéz volt a munka – mesélte Giurgiu, mert egy tökéletes karakterről, egy csodagyerekről akartam filmet forgatni, ami keveseket érdekelt, ezért fel kellett kutatnom, meg kellett keresnem a gyengeségeit, emberi gyarlóságait. A legfontosabb az volt, hogy megmutassak valakit, aki belülről akarja megváltozatni a rendszert, aki hisz az igazságban. Elbukik, mert nem tud megalkudni, mások hatalomra jutnak, mert képesek kompromisszumokat hozni.”
A rendező több mint hat évig kutatott a történtek után, csodával határos módon sikerült pénzt nyernie tervére, főleg, hogy az utóbbi években a korrupció az egyik legégetőbb politikai téma Romániában. Elmondta, hogy legnagyobb meglepetésére soha semmilyen fenyegetésben nem volt része a filmkészítés során, nem kapott titkos telefonokat, nem követték, szabadon dolgozhatott. Abban bízik, hogy az országa normálisabb, mint ahogy azt gondolta volna. Sokan meg is köszönték neki a film elkészítését, ugyanakkor sokan, főleg a korábban hatalmon lévő politikai oldalról mély hallgatásba burkolóztak.
Mi Lemhényi Réka vágóval beszélgettünk, aki előzetesen elmondta, hogy ő is személyesen érintett a filmben, hiszen 22 éves koráig Kolozsváron élt, ismeri a Securitate módszereit, de egészen mostanáig azt hitte, hogy ez a világ már a múlté. A rendezőtől tudta meg, hogy a 90-es években is működött a hírhedt titkosszolgálati szervezet, ráadásul három részre osztódtak, és eszközeiket immár a politikai és az üzleti életben használták fel. Ahogy mondta, a politikai thriller kevésbé van jelen a magyar filmgyártásban, de nagyon reméli, hogy ez meg fog változni. A film utóéletére kitérve hangsúlyozta, hogy a bemutató után létrejött egy antikorrupciós egyesület Romániában, amely széles körben megmozgatta a társadalmat.
Tudor Giurgiu, Lemhényi Réka, Vágási Emőke (fotó: Déri Miklós, CineFest)
A vágó és a rendező közös munkájáról beszélgetve szó esett a félárnyék, a sötét, a be-bevillanó fények dramaturgiai szerepéről, a sötét tónusú filmben érdekes módon a történet legvégén, a tragédia csúcspontján lesz a legvilágosabb a kép. Ott mintha már a nap is kisütne. Lemhényi Réka szerint ezen a ponton ér ki a főhős a napra, olyan, mint egy görög drámai hős szabadulása a Minotaurus barlangjából. Nehéz műfajnak tartja a politikai thrillert, mert úgy kellett drámai feszültséget alkotniuk, hogy egyetlen akciójelenet sincs a filmben. Ezért is lett meglehetősen gyors a film ritmusa, Réka szerint „nem nézőkímélő”, és valóban, néha mi is elvesztünk a magyar felirat olvasása és a képek dinamikája között. Az biztos, hogy nagyon kell figyelni, mert minden arc, név, információ fontos építőköve a történetnek.
Emilian Oprea (részlet a filmből)
Külön öröm volt Lemhényi Rékának román színészeket vágni, szerinte a sok közeli felvételen is jól kivehető, hogy egy másik színészi tradíciót követnek. Ugyanakkor most derült ki számára az is, hogy módszertanilag is másképpen forgatnak, mint a magyar rendezők. Elmondása szerint vágóként nem kapott annyira szabad kezet, mint egy magyar filmben, egész egyszerűen amiatt, hogy más mustert hozott a rendező, így jóval kevesebb snittből kellett választania. Arra volt lehetősége, hogy ritmizálja a filmet és eldöntse, hogy melyik snittet melyik után tegye, a „mondatot” tehát megszerkeszthette, de az „alany, az állítmány és a jelzők” adottak voltak. Az elején meg is ijedt, de aztán látta, hogy egyetlen egy olyan jelenet sem volt, ami ne lett volna annyira átgondolva, hogy ne működött volna. Pontosan előkészített módon, takarékosan, vágóképek nélkül forgatott a rendező, olyan mentalitással, mintha 35 miniméterre dolgozott volna és nem elektronikára. Azaz nem nyomta a gombot, ha nem volt muszáj. Lemhényi Réka bátor és fontos filmnek tartja Tudor Giurgiu alkotását, és zárójelben hozzáteszi, hogy a román választások eredményéig bizonytalan volt, hogy bemutatják-e, mégis elkészült a film és felvállalták. Arra kér minden magyar rendezőt, hogy adjon be politikai thrillert is, próbáljuk meg mi is ezt a műfajt, mert fontos lenne.
